Életünk leghidegebb jollés napjait éltük meg (át) Zadarban március hatodikán és hetedikén. Az első nap reggelén havazik és a 36-38 csomóra becsülik a kialakulófélben lévő Burát. A kisebb jollék annyira nem szeretik ezt, talán köztudott eme tény, de ha nem lenne az, akkor most elárulhatjuk, nem. A szél szerencsére alábbhagyott, de a hőmérséklet nem kímélt és a maga 4-5 Celsiusával észbontóan hidegre sikeredett ez a nap. A legénység hamarabb átfagy ilyenkor, mégha 36 csomóval nem is, de 20-25-el néha fújt a szél és néha a víz is.
Második nap a kormányosok is megismerkedhettek a hideg víz fejre gyakorolt indulatokat kiváltó hatásaival. A hullámzás nagyjából 40-50 fokkal balra tért el a széltengelytől és a kevésbé útjogos csapáson kaptuk is rendesen a sós vizet az arcunkba; a tegnapra jósolt szél inkább ezen a napon „kényeztetett”. A szél sokszor elemi erővel zúzott végig a 6-8 fős 470 és nagyjából hasonló létszámú Laser Radialos mezőnyön. A 470-esek kijjebb merészkedtek, így volt, hogy hátszélben közös fetrengést rendezett a mezőny, majdnem totális vereséget szenvedve a széltől. Marcell átfagyva a büfében próbált némi melegre lelni, de a secretary kizavarta és rámutatott a tócsára, ami alatta maradt. Végülis ez egy kikötő, abszolút abnormális, ha valaki a vízről vizesen érkezik és esetleg fázik a zimában. Bravo USKOK.
Az időjárás itt általunk sosem látott hűvös arcát mutatta a hét további részében is. A nemzetközi edzőtábor, amelyen részt vettünk mi 470-esek és a Radiálosok, minden esete videós értékeléssel zárult, ahol számos fontos apróságra hívták fel az emberek figyelmét, mit mikor, hogyan csináljon. Az értékelések után pedig egyéb (általában) elméleti okítás következett. Az edzőtábornak legértékesebb pillanatai akkor is a videós kiértékelések maradtak, ahol az ember saját hibáit elnézve tanulhatott a legtöbbet. Ivan Bulaja – az edzőtábor vezetője – dicséretére szóljon, hogy a legnagyobb szélben is megoldotta a kamerázást, sokszor egyedül és csak akkor tette le, mikor az emberei mind fetrengtek már.
Az edzőtábor legértékelhetetlenebb és egyben legmókásabb pillanata volt, – ezúttal a röhögéstől fetrengtünk – amikor a nemzetközi zsűri egy tagja f*s részegen előadta a leglehetetlenebb szituációkat, mikor kérhetünk orvoslatot és jót sztorizgatott, miközben úgy támasztotta a bemutató kellékét képző táblát, mintha a söntésben volna. Az előadás után a lépcsőről lefele jövet tippeltünk merre indul el – jobbra hazafelé, vagy balra a kocsmába.
Emberünk a pénteken kezdődő verseny szervezőbizottságában is helyett kapott. Szombaton reggel egy spori inkább a parkoló fele kísérte – ideje lesz hazamenni:-). Mert hát péntektől verseny volt, lett volna, ugyanis a szél illetve a horvát rendező urak nem nagyon akarták. Pénteken a kijelölt időben ismét zima volt és tulajdonképpen nagyívben …. a kiírt rajtidőre. Nem túl fair a versenyzőkkel, akiknek így másfél óra alatt pont volt idejük jégkockába állni. A rendezőség pedig egy zászló nem sok, annyit sem húzott fel és nem is nagyon szólt a külföldieknek. Sebaj, ha esik az eső, attól növünk nagyra. Ez volt futamon is. A szél foltokban fújt és az esőszemek között keresgéltük a szélcsíkokat, végül annyira elfordult a szél, hogy jobbnak látták lelőni, kár, pedig már egész ól vezettünk.
Szombaton sem siették el a dolgokat, de legalább nem esett. A napsütés és a pár felhő bekeverte a szelet és versenyzésre alkalmatlan helyzeteket teremtett, amit tetézett, hogy a rendezőség a zadarszki kanálon mértani pontossággal megkereste a versenyzésre legalkalmatlanabb helyeket, bár nagyjából mindegy volt merre csordogálunk. A szél pedig már a vasárnapi Buraból adott ízelítőket, a szélguru ugyanis 27-33 csomós hószelet ígért. Intermezzo… Merre járhat Tavasz Apó?
A verseny utolsó napján ki is tett magért a szél, ahogyan ígérték. A hőmérséklet ugyan súrolta a 10-et a skálán (víz
11 Celsius
), de a Bura olyan érzetet keltett, mintha jégtáblák között cikáztunk volna. A zsűri a megszokott módon késleltetve indította a rajtot (min. 20-30 perc plusz). Remek idő egy kis bemelegítésre, majd átfagyásra – nehogy messzire kerüljünk az akkor még csak 4-6 bft szélben. A futam izgalmasra sikeredett, a hideg ismét átjárta mezőnyt és ez látszott is a teljesítményeken. Nem kezdtünk túl jól, de ellenfeleink gondoskodtak arról, hogy egyre inkább előrébb lépjünk. Sajnos a másik magyar egység (
Lovas Bence
és Faresz, HUN-19) éppen a második helyen előttünk vitorlázott, mikor a kormányuk biztosítója elszállt és kifordult a helyéről. Szerencsére nem borultak fel. Mi sem és végül harmadiknak futottunk be a végén már csak a biztonságra törekedve. Vártuk a második futamot, miközben a szél folyamatosan erősödött. Bele-bele is csavart egyet, mikor rúgott a Bura. Olykor lobogott mindenünk és hát töredelmesen be kell valljuk, fáztunk. Végre lehúzták a halasztást – itt említenénk meg, hogy respect a hazai versenyrendezőknek a korrekt pályarakásért és a rugalmas lebonyolításért – itt ez nem annyira sikerült. A halasztás lehúzásakor megérkeztek az első 8-as pöffök. Amikor felhúzták a 470-es osztálylobogót, az abban a pillanatban leszakadt a széltől, remek. Ismét halasztás. A szél már konstans hatos-hetes alap, olyan befújásokkal, amibe beleremeg a hajó. Fél óra várakozás után kiküldtek bennünket a partra. Nem bánjuk egy cseppet sem. A szél tovább erősödik, de normálisan kiérünk. Harmadikak lettünk a három nap alatt megtartott egyetlen futamon. A végén még látjuk a fent említett zsűri-rendező férfit, amint ismét autójához kísérik. Erősködik, hogy vezetne, nem engedik, hátraültetik lerobbant merdzsójába, szerencse.
Irány Split…
SG
HUN-391