Most írok egy amolyan személyes blogosat, jó?

17-es csarnok CO1-es stand – Magyarország!

Én huszonnéhány kilométernyire egy Tönisvorst nevű kisvárosban lakom egy finnes család vendégeként. Klausék fia, Lennart Luttkus a riói olimpiára szeretne eljutni, tehát most is edz. Valenciában vitorlázik, talán éppen Berecz Zsombival együtt. Én most az ő szobáját kaptam meg, ami teljesen rendben van, ha belegondolok, hogy a nyolcvanas években hány kelet-német versenyző lakott a szobámban a szüleimnél, miközben én a Balatonon róttam a köröket…

Beálltam egy igazi német család életébe, ahol parádés rendben megy minden. Ha este hazaérek, tudom, hogy a nappaliban hol és hogyan fog ülni a férj és a feleség a tévé előtt, és ha tegnap este egyedül vacsizgatva sajtot tettem a szendvicsre, akkor ma reggel pontosan azt készítik ki az asztalra. Pedig este mindent elpakoltam! Biztos fordítva tettem a sajtot a hűtőbe, felirattal befelé… Reggelinél akkor társalgok, ha Klaus már kiolvasta az újságot, és patentül elpakolok a végén a mosogatógépbe. Csak a feleségem meg ne tudja, hogy orvosi műtő tisztaságú világot hagyok magam mögött minden pillanatban! Itt náluk ez nem is furcsa. Természetes.

Messziről kell „bejárnom” a vásárra és nincs nálam kocsi. Tehát villamossal közlekedek illetve egy tönisvorsti lakos Peter Leeverhagen hoz be reggel korán. Ő a vásár elektromos részlegén dolgozik, így nagyon korán indul. Jókat dumálunk – vitorlázik, tehát a fő téma adott – , és olyan korán ott vagyok, hogy még várnom kell a csarnokba jutással. Nekem viszont hasznos a reggeli nyugodt egy-két óra, illetve szeretek valahol úgy lenni, hogy része vagyok az életnek, nem pedig turista.

Villamossal közlekedni tulajdonképpen unalmas, márpedig Tonisvörst három átszállással járó utazás. Viszont túl azon, hogy autóval járni is unalmas – legfeljebb ezt nem valljuk be magunknak -, a villamosozáshoz egyénileg kell tájékozódni, amitől valahogy a helyükre kerülnek a dolgok. Hamar öszeáll a kép, hogy mi, hol van, és nem csak a GPS tudja éppen merre megyek és mitől, milyen távol vagyok.

Hangzatos szöveg, hogy így megismeri az ember a helyieket. Persze nem igaz, hiszen ahhoz folyton szóba kéne elegyednem akivel csak lehet, ez pedig már rég nem szokás. Őszintén, annyira azért nem is érdekel mindenki, hogy hülyét csináljak magamból! Csak szép kulturáltan bambulok én is, mint minden rendes helybeli.

Pár éve egy Németországból hosszú idő után hazalátogató ismerősöm önmagának adott kuriózumként elment villamosozni Budapesten, és aztán azt mesélte fűnek-fának, hogy látszik milyen borzalmas az élet nálunk, mert csupa rosszkedvű emberrel utazott. Még igaza is lehet, de azért üzenem neki, hogy itt Düsseldorfban sem szakadnak fülig az arcbőrök a strászenbánon… Tehát ez talán nem igazán mérvadó, legfeljebb kocsiban ülve nem tud róla.



Írtam, hogy jó helyen van a magyar terület a 17-es csarnok CO1-es standján. Sok a látogató. Az első hétvégi „roham” után (amit visszafogott a komoly havazás) hétfőn akadt némi pangás, de azóta visszaállt a látogatószám a hétvégéhez közelire.

Az feltűnő, hogy minden nap másmilyen a közönség! Bár a látogatószám hasonló, a standon mindig más rész kapja a nagyobb figyelmet. Egyszer a Pata Finn és a Flaar 18 körül van a legtöbb dolog, máskor a Scholtz 8.8-on van erősebb nap, és a szélen álló Code8 körül is sok az érdeklődő, különösen, amikor egyszerre többen észlelik, hogy ez a modern formájú hajó kompletten is könnyebb egy tonnánál. Állandóan jönnek-mennek a Pauger Carbonnál, ahol vonzó készlet látható mindenféle karbonszálerősítésű cuccból, ráadásul az asztalnál ülő három komoly szemüveges úriember olyan hatást kelt, mintha egy kutatóintézet fejlesztési osztályáról jöttek volna a vásárra. Egyszerűen a személyzet is a high-tech összképet erősíti!

A túlvégen a kissebb hajók mögött józan marketinges tudással a büfé irányába törve a hullámot a Stickl E-volution elektromos motoros szerénykedik. Apa és fia végtelen nyugalommal kezeli a napról napra szaporodó, egyre lelkesebb vevők és potenciális forgalmazók seregét. A kis hajó ugyanis nagyon jó árfekvésben a piacon is kiugró teljesítményt és főleg tágasságot kínál. Érdemes a vissza-visszatérők arcát figyelni, ahogy mindez fokozatosan eljut a tudatukig…



A látogatók változatosságának oka is van. Például házigazdáim elmondták, hogy Németországban szerdánként szabadok az orvosok, tehát aznap feltehetően domináltak a kiállításon.

A stand főhelyén, középen pedig az Autoflex Kft. kiállítása dominál. Ők ugyebár utánfutó gyártásához szükséges alkatrészeket és felszereléseket kínálnak, kicsit persze kilógva a csarnok kínálatából.

Az első reflexszerűen beugró kérdésem persze az volt, hogy mit keresnek itt? Valaki bepalizta őket, hogy szálljanak be a közös költségekbe, aztán halleluja?



De nem hiszem, hogy egy olyan céget be lehet palizni, akiknek a világ számos országában van gyártóüzemük, és akik tevékenységükkel egyenrangú félként társulhattak az utánfutó alkatrészekben picvezető, világot behálózó Knott cégbe.

Nem hiszem, hogy a céget alapító és harminc év alatt a semmiből felvirágoztató H. Szabó László éppen a saját lányát Zitát küldené munkatársaival a Düsseldorfi Hajókiállításra, ha a jelenlétüket nem találná fontosnak.

A nyolcvanas években a számunkra megfizethetetlen Harbeck vagy Kufer utánfutók mintájára készítettünk Vajtai Lajos és Radics János versenyzőtársaimmal spéci alumíniumvázas hajószállítót, hogy Solingunkkal külföldre utazhassunk. Irdatlan veszkődéssel járt a megfelelő aluprofilok beszerzése is, de az mind semmi volt a vonófej, a féltengelyek és egyebek megtalálásához képest. Ma már, az Autoflex révén mindez gyerekjáték lenne. Hiszen ők gyártják azt az áruválasztékot, azt a minőséget, amiért akkoriban be kellett járnunk fél Nyugat-Európát.



Itt a standon H. Szabó Zita és Erdősi Sándor volt velünk a vásár első felén.


– Hogy kerültetetk a magyar csapatba a Düsseldorfi Hajókiállításra?

– Kis Balázs és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal hívott minket. Mi azelőtt is kiállítottunk már hajós kiállításokon, itt Düsseldorfban is két alkalommal. Ismerjük ezt a piacot, ismernek is minket. Azért jöttünk, hogy a jelenlétünkkel az imázsunkat, a rólunk alkotott képet szolgáljuk, illetve igyekszünk kapcsolatokat kiépíteni. Nem azért jöttünk, hogy konkrétan valamit itt eladjunk. A jelenlétünk mutatja a világnak, hogy a cégünk életképes. Ezért egy komoly cégnek jelen kell lenni a kiállításokon, a piacokon.


– Úgy tudom több újdonsággal jöttetek!

– Megnyertünk egy három termék kifejlesztésére kiírt Európai Uniós pályázatot, és az ennek eredményeként született újdonságainkat mutatjuk be. Ezek: a hidraulikus tárcsafék, az elektromos fék, a harmadik pedig egy hidraulikus, emelhető vonószerkezet kifejlesztése.


– Miért érdekes ez a hajósoknak?

– A hidraulikus tárcsafék egyik előnye, hogy vízbe nyugodtan bevihető, bírja. Egyszerű lemosni róla a sós tengervizet is. Ezen kívül jobb a hűtése, mint egy dobféknek.

– Éppen az egyik vevő mondta el, hogy ez a szisztéma vagy hetven százalékkal drágább, mint az eddig használtak. De, amikor megveszi a százezer eurós hajóját talán nem sajnál egy összeségében 3-400 eurós különbséget az értékének megvédésére. Jobb uigyanis a fékhatása is. Kifejezetten hosszú lejtős útan a ráfutó fék surlódik, melegedik, akár hosszú menetben tönkre is mehet. A tárcsafék is melegszik, de sokkal jobb a hűtése, tehát a fékhatása is megmarad.


– Van itt a standon egy bemutató állvány. Mit illusztrál az?

– Ez egy világújdonság: A  hidraulikus tárcsafék alkalmazása utánfutókon, tolatóautomatával. Félve mondom, hogy világújdonság, mert nem ismerem az egész világ termelését. De Európában mindenképpen újdonság, ezt többek között az engedélyezési bizottság is igazolja, akik előtt most egy olyan feladat áll, hogy egy sosem látott dolgot hogyan kell bevizsgálniuk és engedélyezniük. Külön engedélyezve van és bevizsgált a fék szerkezetünk, amint önmagában a fék vezérlő is. Kettejük együttműködését egy köztes elektronika a forgásiránynak megfelelően szabályozza. Ennek természetesen a biztonságossága az, ami rendkívül fontos és vizsgálandó. A standon látható bemutatóállvány ennek a működését szemlélteti. Ez annak is újdonság, akinek eddig szállítottunk a termékeinkből.


– Semmilyen szinten nem vagytok hajósok?

– Édesapám szokott hajózni, régebben kisebb motorosokat is épített a Tiszára, illetve az Adriára is lejárunk. Motorossal hajózunk.


– Átnéztem a 10-es csarnokba, ahol az utánfutók vannak, és rendre a ti termékeitekkel találkoztam a legnevesebb, például a magyar vitorlás körökben legismertebb Harbeck utánfutókon is.

– Van amin csak Knott felszereléseket láthatsz, sajnos a Harbeck például vásárol a konkurrenciánktól is…


– Az mindenképp jól veszi ki magát, hogy a magyar standon a hajók alatt lévő utánfutókon a ti termékeitek köszönnek vissza.

– Le is szereltük volna róluk, ha a konkurresns márka lenne rajtuk! Az a mi betegségünk, hogy ha utazunk bárhol, és elmegyünk egy utánfutó mellett, a kocsiban minden fej arra fordul. Elsőként megnézzük, hogy a tengelyen milyen porvédő fej van, milyen ráfutófék mechanizmus, kapcsolófej.  Ez gyártói betegség.


– Hány kilométer per órás sebességig vagytok erre képesek?

– Meglátjuk mi azt nagy tempónál is! Annyira tudjuk, mit kell nézni. Ha többen ülünk Autoflexesek, mindenkinek egyszerre fordul a feje.

A 10-es csarnokban, ahol a hajószállító utánfutókat állítják ki, a legnevesebb cégek termékei azokkal a tengelyekkel, fékekkel, vonófejekkel, stücnikkel és műveletlenségemnél fogva általam pontosan meg nem nevezhető mindenfélékkel vannak felszerelve, mint a standunkon kiállított Autoflex áruk.

A kiállított Autoflex – Knott termékeket nézegető látogatók arcán pedig látom, hogy az itt látható tárgyak legalább annyira érdeklik a többséget, mint a hajók vagy részeik. Érthető, hiszen ma már egy hajóval a legritkább esetben vitorláznak egyetlen helyen. Ezért azt szállítani kell!

Micsoda botor gondolat volt azt kérdezni, hogy mit keresnek itt! Vén marha létemre már megint előbb kérdeztem, ahelyett, hogy gondolkodtam volna…