A vitorlás társadalom egyik legrégebbi honlapja a Kalóz Osztályszövetség hivatalos oldala.

A portál a pályafutását a Sailing.hu esernyője alatt kezdte, majd az internetes szolgáltatások áraiban bekövetkező áresésnek és egy véletlennek köszönhetően önálló domain névre költözött az oldal. „Egy internetes nyereményjátékon – pont 10 éve – szerencsésen egy hosszabb időszakra nyertem meg a pirat.hu domain nevet és tárhelyet. A csillagok együtt állása is jó volt, mert számos vitorlázó barátom akkor szeretett bele az Internetbe és segitettek kialakitani az új oldalt…” – mondta szerkesztőségünk megkeresésére a portál egyik alapító atyja, Székely-Gyökössy Szabolcs.

A hazai kalózos társadalomban az informatikai és írói vénával megáldott vitorlázók sokasága fordult meg az elmúlt tíz évben, így szinte évről-évre friss vér érkezett a nonprofit alapokon működő oldal mini szerkesztőségébe.

A magyar kalózosok kaptak lehetőséget arra, hogy 2011-ben a hajóosztály történetének első hivatalos Európabbajnokságát megrendezzék (Az elmúlt évtizedekben Európa kupák kerültek megrendezésre, azonban az idei évtől az ISAF európa bajnokság státuszt adott az eseménynek- a szerk).

Az esemény méltó megrendezése érdekében a pirat.hu szerkesztői az

fps webügynökség

fejlesztői csapatának segítségével egy korszerű, új internetes kikötőt helyeztek üzembe, amely immár a portál 4. generációja.

Az osztályszövetség az augusztus elején, Balatonfüreden megrendezésre kerülő nemzetközi esemény iránt érdeklődőket és a médiát az új portál segítségével igyekeznek kiszolgálni. Az eddig megszokott fő funkcióinak kibővítésével új szolgáltatásokkal bővül az új portál, így a rendkívül népszerű fórum, az adok-veszek rovat, a képgalériák és verseny beszámolók is új formában lesznek elérhetőek az oldalon. A korszerű tartalom szolgáltatás egyik fő alkotó eleme a mozgó képek is fontos szerepet kapnak majd az új internetes kikötőn.


Hajrá kalózok!