Első ízben mutatkozott be az elmúlt hétvégén a vitorlázás az egyik legnagyobb budapesti szabadidősport-rendezvényen.

A Magyar Szabadidősport Szövetség idén a lágymányosi Kopaszi gáton rendezte meg hagyományos „Mozdulj!” nevű akcióját, amelyen az érdeklődők a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület Laser Pico hajóit az öböl vizén próbálhatták ki.



A sportág népszerűsítéséhez az időjárás is hozzájárult: a kavargó északnyugati szél ugyancsak próbára tette a hajósokat, s a közönség nagy örömére számos borulás színesítette a programot. A vitorlázással ismerkedő sportolni vágyók némelyike számára ugyancsak emlékezetes marad ez a vasárnap: volt aki az öböl közepéről úszott ki a partra, volt akinek a mobiltelefonja ázott el a jollékban. A kevésbé elszántak az eseményt támogató Vaillant kamionja mellett felállított vitorlás szimulátoron próbálkozhattak, egy RS Quba fedélzetén.



Az öt Laser Picót a VGYE gyakorlott ifjúsági versenyzői vezették, s melléjük ültek be az érdeklődők, összesen az egész nap folyamán mintegy százan. A kishajók a mintegy harminc mozgásformát bemutató, harmincezer fős rendezvény egyik legnagyobb látványosságát szolgáltatták, s remélhetőleg sok sportolni vágyóban keltették fel az érdeklődést sportágunk iránt.



A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület ezúton is köszöni az önkéntesek és támogatók segítségét.Külön köszönet illeti a kormányosokat elszántságukért: Seidl Andrást, Sármay Domonkost, Dorkát és Ágostont, Náray Bendegúzt, Ágostont és Borbálát.



Az eseményen a vitorlázást az Emberi Erőforrás Kezelő, a Magyar Vitorlás Szövetség, a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület, a Live PR és a Vaillant Truck Roadshow támogatta.



További információk:


www.vgye.hu