„Változó tájakon – állandó kényelem.”

Honlapunkon a bemutatkozás az alábbi mondattal kezdődik:” A BBCharter vitorlás klubot a Balaton és a vitorlázás szeretete, a magyar hajós hagyományok tisztelete, az épített örökség és a természet csodálata hívta életre.” Ebben, úgy gondoljuk, minden benne van, amit ars poetica-ként meg szerettünk volna jeleníteni vendégeink felé. Nem az a célunk, hogy minél nagyobb tömegeket vonzzunk Balatonboglári báziskikötőnkbe, sokkal inkább az élmény, az utazás minősége motivál minket. Szeretnénk minél teljesebb térképet adni azokhoz a sokszor rejtőzködő kincsekhez, amelyek itt találhatóak. Ebbe nem csak a hajóinkról megfigyelhető természeti szépségek és a Balaton változatos arcai tartoznak bele: a balatoni emberek szívélyessége, a borvidékek finom harsánysága, a lángos-hekk-főtt kukorica vonalon túlmutató helyi specialitások fondorlatossága, az épített emlékek üzeneteinek meghallgatása is hozzá tartozik az élmény komplexitásához. A tájak és a napszakok változásának meghökkentő szépségei persze önmagukban is lenyűgözőek még a tapasztalt hajós ember számára is, de törekszünk arra is, hogy valóban felejthetetlen hangulatú utazással gazdagodjon mindenki, aki megtisztel minket a bizalmával.



Felismerve a jelenlegi gazdasági viszonyokat, a hagyományokkal szakítva

újragondoltuk a balatoni hajóbérlés rendszerét

. Kialakítottunk egy olyan

egyedi konstrukciót

, amely nagyobb figyelmet szentel azoknak, akik szeretnének

fapados árakon, prémium kategóriás

hajós élményeket szerezni. Oly’ módon szeretnénk hajóinkat bérbe adni, hogy közben közösséget is építünk, megosztva a terheket klubtagjaink között. Ez egy olyan kívülről viszonylag zárt, belülről teljesen rugalmas rendszer, amelynek segítségével a tagok lényegében egy tulajdonosi kört alkotnak. Ebben a konstrukcióban mindenki egy előre egyeztetett időintervallumban rendelkezik a hajó felett, mentesülve a ki- és beemelés, a víztelenítés, a tárolás, az esetleges meghibásodások és az egyéb költségek alól. Ezeken túlmenően mindössze egy kikötőhely éves bérleti díjának ellenében ingyenesen használhatják Balatonboglári báziskikötőnk mellett további 14 kikötő szolgáltatásait is, valamint társaságunk biztosítja a szükséges felszereléseket, gondoskodunk azok karbantartásáról, pótlásáról, valamint a kiegészítő ruházatról is. A klubtagok részére további térítési díj nélkül nyújtott szolgáltatások tehát a következők:

– Hajóbérlési lehetőség 3 hétre (ez tapasztalataink szerint annyi idő, amennyit egy átlagos hajótulajdonos a vízen tud tölteni egy szezonban).

– A 3. hét után további hajóbérlésre 50%-os kedvezmény az elő- és utószezonban a szabad időpontok függvényében

– Túraajánlatok, gasztro-, bor- és kulturális körutak bemutatásával, kiváló horgászhelyek ajánlásával segítjük a programok összeállítását,

– Egyedi tervezésű, prémium kategóriás hajóink – amelyek kiváló magyar mesteremberek munkáját dicsérik – minden extra felszereléssel rendelkeznek, melyek teljes körű, szakszerű karbantartásáról mi gondoskodunk.

– A felszerelései része 6 személy részére vízálló vitorlásruházat.

– Kedvezményes jégvitorlás bérlési lehetőség a téli időszakban.

– 2 napos ingyenes manővertréning.



Természetesen a vitorlás sport alapjainak megismertetése is missziónk részét képezi, de várjuk a tapasztaltabb, már hajóvezetői vizsgával rendelkező vendégeket is, a kezdőtől egészen a profi szintig tartunk tanfolyamokat, továbbképzéseket. Itt az alapvető elméleti és gyakorlati tudás megszerzésén túl speciális manőver tréningeket is tartunk azoknak, akik szeretnék jobban megérteni a hajó mozgását, a szél folyamatosan változó irányát, és szeretnék biztosabb kézzel kormányozni hajójukat, megszerezni azt a rutint, amit segítségül lehet hívni, ha baj van. A rutinosabb, felkészültebb hajósok számára vihar tréningeket szervezünk olyan szituációk gyakorlásával, mint pl. motor nélküli és motorral történő kikötés erős szélben, viharban, vitorlázás reffelt vitorlákkal, horgonyzás, vészkormányzás, mentés és annak megszervezése, segélykérés, stb. Fontos az elméleti felkészítés is, mint a havaria helyzetek felismerése, az adott helyzetnek megfelelő döntések meghozatala és végrehajtása.

Báziskikötőnk az M7-es autópályáról könnyen és gyorsan megközelíthető, a klubtagok részére zárt parkolót tudunk biztosítani.

A BB Charter flottájából jelenleg 2 db Dolphin 28-as és 2 db 26-os hajó bérlésére van lehetőség. A hazai vállalkozásokkal való együttműködés fontosságának jegyében a BB Charter hajói Magyarországon tervezett és gyártott vitorlások. A kifejezetten a belföldi vitorlázás igényeinek figyelembe vételével fejlesztett hajók ötvözik a gyors verseny és a komfortos túravitorlás előnyeit. A hajók kategóriájuk legkorszerűbb követelményeinek megfelelő felszereltséggel rendelkeznek, amelyek messzemenően megfelelnek a biztonsági előírásoknak, ugyanakkor formaviláguk mindenfajta kényelemi és esztétikai igényt is maximálisan kielégít (mahagóni bútorzat, csíkozott padló, teakfaborítású cockpit, stb.). A hajók menettulajdonságát a nagyfokú stabilitás és a könnyű kezelhetőség jellemzi. Összességében elmondható, hogy a kezelhetőség és a felszereltség tekintetében a Dolphin 28-as ideális balatoni hajó, előnyös tulajdonságaiknak köszönhetően, kitűnően alkalmasak néhány napos, de akár több hetes balatoni túravitorlázásra is, „kortól”, nemtől és vitorlásvezetői gyakorlattól függetlenül.

A jelenleg két típusból álló hajópark alkalmas úgynevezett flotta-vitorlázásra is, amelynek keretében egy nagyobb baráti társaság vagy akár munkahelyi közösség több hajóval, egyszerre indul útnak és látogatja sorra a Balaton szebbnél szebb kikötőit.


További információ:


www.bbcharter.hu


Nagykovácsy Tibor

06-209-845-844


Fotó: bcharter.hu