Alig néhány éve még se híre, se hamva nem volt ennek modellvitorlás osztálynak.

Ma már a legnépszerübb mind közül. Persze ennek egyik oka a viszonylagos olcsósága és kis mérete, ami kezelhetővé teszi a többi olykor komplikáltnak tűnő modellvitorlás között. Mert nem rossz, hogy a kocsiban elfér még összerakott állapotában is a kalaptartón.



A hét végén került sor az osztály ötödik Országos Bajnokságára, melynek helyszíne idén Siófok volt. A Fluck család vállalta magára a rendezés nyűgjét. Ami azért ebben az időjárásban nyűg volt a javából. Mert a szél a délitől a keletiig minden irányból fújt és ennek köszönhetően a siófoki kikötő és környezetének négy pontján is zajlott a verseny. Na persze nem egyszerre, de legalább három futamonként költözködtünk.



29 induló volt, mely csökkenést jelent az elmúlt évek 30 fölötti létszámához képest,pláne, hogy két orosz versenyző is ellátogatott hozzánk az EB-ről hazafelé.  Reméljük ez nem lesz általános tendencia és az osztály nemzetközi szinten is kikecmereg a kátyúból, ami a hajót gyártó cég hozzáállása miatt keletkezett.



Lényeg a lényeg, hogy két csoportban tíz futamot sikerült lerendeznünk két nap alatt. Kellemes esti borozással, vacsorával. Talán mindenki számára élvezhető verseny volt és emlékezetes momentuma lehet az évnek. Pláne, hogy a vasárnap reggeli szélirány miatt még hajóval is költözött a mezőny egyszer.



A szélerő nem volt nagy, de ez nem ritkaság mifelénk. Hisz  2009, az osztály alakulása óta nem volt erősszeles verseny a legelső kivételével.  Már két remek EB szereplésünk is ráment arra, hogy nem vitorlázunk erős szelekben.

A dobogó végül nem okozott meglepetést és a győzelmet, egyben első modellvitorlás bajnoki címét Székely Antal szerezte meg.  Forrai Csaba és Beliczay Péter elött. Minden az utolsó futamban dölt el, ahogy egy rendes versenyhez illik.  Az 55+-os korosztály első helyezettje Csóka László majdnem bele tudott szólni a dobogóba is, de végül a negyedik helyre szorult.



Hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyetemi elfoglaltságai miatt távol volt az utóbbi évek legeredményesebb versenyzője, az egy héttel ezelötti EB bronzérmese Ifj. Csóka László. Mindezek ellenére remek versenyt vívtunk és úgy vélem, hogy ez a rendezőgárdának nagyban köszönhető, akik azt hiszem vették a dolog lényegét és az utóbbi idők legjobb bíráskodását is megmutatták. Nem beszélve a nálunk igazán szokatlan minőségű díjakról.



Köszi Edi, Dani, Jenci, Bence! Jót meccseltünk.


VÉGEREDMÉNY


Fotó: Országh Tibor, Beliczay Péter