A hétvége modellvitorlázással telt többek számára

Szombaton Velencén zajlott a Velence MM Kupa, mely az MM osztály idei harmadik ranglista versenye és az első EB válogatója. Ennek megfelelően 27 nevezés érkezett. Némi szorongással töltött el az, hogy a meteorológia komoly vihart jósolt. Szerencsére csak a végére borította ránk az északi part összes szemetét. Így mit sem változott a helyzet és továbbra sem volt erős szeles verseny MM-ben az elmúlt 5 évben.



Reggel még az is kiderült, hogy a versenyzésre szánt terület le van zárva építési munkák miatt és kicsit megszorultunk a kikötőből kivezető csatornába. Szerencsére a szél is jó irányú volt, így kisebb problémákkal sikerült lebonyolítani 7 futamot 2 csoportban.



Mindenki oda tette magát és végig küzdötte a hét futamot. Első lett Forrai Csaba, második Székely Antal, harmadik az első két versenyt nyerő Antal Gábor. Negyedik helyen végzett és így még Eb kerettag a jelenlegi állás szerint Bodnár Imre.


VÉGEREDMÉNY

Vasárnap elvben a Városligetben zajlott a Vasárnapi Budapesti Regatták utolsó fordulója, melyet elsősorban RG65-ös hajók futnak, de szabadon elindulhat bárki max. 70 cm-es hajóval is. Ezért néhány Micro Magic is megjelent. Az elv gyakorlattá vált, mert az eső elállt és nagyon kevesen riadtak el a mostohának ígérkező versenyen történő indulástól. Végül 15 hajó vágott neki az időnként brutális szélnek és a Városligeti tó sajátságos viszonyainak. Az egyig tartó regattát végül Benedek Zoltán nyerte, mint ahogy a versenysorozatot is. Tény, hogy a Városligeti-tó szélviszonyai kissé alkalmatlanok, de az is tény, hogy kevés népszerűbb helye van a turistáknak.


VÉGEREDMÉNY






Fotó: Compass Magazin, Beliczay Péter