Molyban majd Finnben kezdte pályafutását, de sokan főleg Star versenyzőként ismerik. Sokszoros Magyar Bajnok, 1992-ben megjárta a Barcelonai Olimpiát is. Jelenleg új hajóra várva, Bendicsek Józseffel az oldalán próbál kvótát szerezni a 2004-es játékokra.


Adattábla:

szül. dátum: 1953.01.13

magasság: 181 cm

súly: 88 kg

egyesület: Spartacus VE

hajóosztály: Csillaghajó

nevelőedző: Sigmond András

edző: Erdélyi Béla

szponzor: Geometrai Kft (a cégem)

eredmények: EB 6. (2000), 9.(1994), XVII District Bajnokság 1(2002), Barcelona Olimpia 21. (1992), magyar bajnok x 10

hobbi: vitorlázás, síelés

Kérdések:


– Kezdetek?


1963-ban vettek szüleim egy kalózt, annak a kormányát fogtam először. 1964-ben kerültem Almádiba, az Építőkbe. Két évig a Tabun voltam, Gál Imre bácsi hajóján, mint mocó. Két teljes nyarat a hajón töltöttem, még a bérlőknek is kölcsönadtak. 66-ban kezdtem molyozni. Életem első versenyét 1967-ben nyertem, egy kiülős, napsütötte dél-nyugatiban Földváron, a Hankó Álmos előtt ( ahol jó luv rajt után kijöttem a mezőnyből (20-25 hajó), kifordultam és végig vezetve nyertem). 1968-ban ültem először finnben, 69-ben lettem ifi-kerettag és azóta 2-3 év kivételével folyamatosan valamilyen keret tagja vagyok.


– Milyen hajóosztályokban, kivel, kikkel versenyeztél?


Moly, finn, sztár (Kardos Antal, Heckenast Péter, Sass Zoltán és Bendicsek József).



– Ki, kik voltak pályafutásod edzői?


Szekeres Jánosnál, illetve Somodi Györgynél kezdtem, utána Sigmond András volt sokáig az edzőm, különböző pozíciókban. 1972-ben kerültem át a Spariba, ahol még 10 évig voltam Dolesch Iván keze alatt. Azóta hol közelebbről, hol távolabbról Béci figyel.


Mikor hajtottál a legjobban?


A 70-es évek második felében, mint finnes volt két évem, amikor praktikusan csak vitorláztam. Végül is aztán a Ruji került ki a tallini olimpiára.


Pályafutásod csúcsa a ’92-es Barcelonai Olimpia volt. Kivel mentél akkoriban?


Elnézést, őt kifelejtettem: Nagy Feri – ő azóta kiszállt a vitorlázásból, túl sok leánya született.


Hogy mentetek?


21. lettünk (25-ből)


Milyen volt a verseny?


A verseny gyengeszeles volt, pedig egy évvel korábban jó szelek fújtak az előolimpián. Minket leállítottak május végén a felkészüléssel, mivel az akkori MVSZ önként felajánlotta a csapat létszámcsökkentését!!! Végül a nemzetközi sztáros szövetség lobbizásával kerültünk vissza a csapatba, de csak június végén. Sajnos a két hónap kihagyás nagy hátrányt jelentett, mivel tavasszal végig erős szelekben mentünk, abban jók is voltunk, de nyáron már nem gyorsultunk fel közép, gyenge szelekben. Egyébként rendkívül kiegyensúlyozott verseny volt, nekünk például egy 20-on kívüli helyünk volt csak, de nem volt 10-en belüli, így lettünk 21-ek. Érdekes egyébként, hogy az akkori mezőnyből még mindig nagyon sokan ott vannak (Reynolds, Torben Grael, Benemati, stb), ezért nehéz a sztár, mert csak jönnek az újak, a régiek meg maradnak….


– Milyen volt maga az olimpiai miliő?


Fantasztikus, a kikötő egybe volt építve a faluval. Például volt, hogy egy asztalnál vacsoráztam Ivan Lendlvel. Jó hangulat volt a magyar csapatban is (Darnyi, Kokó, Birkózók, stb). Láttam a Dream Teamet, vizilabda meccseket, szóval igazán maradandó emlék….



– Melyik volt a kedvenc hajótípusod?


Mind a hármat szerettem, szeretem, persze a koromnak megfelelően.


– A civil életben mivel foglalkozol?


Cégvezető vagyok


– Mik a terveid a jövőben a vitorlázás terén?


A Raudaschlt és a Fináczyt figyelem. Ha ők abbahagyják, utána még lesz 10 évem.


– Hogy látod a Csillaghajó osztály helyzetét Magyarországon?


Örvendetesen fejlődik az utóbbi években, új emberek, új hajók, bővülő mezőny, érdekes versenyek. Mind többen felismerik, hogy a teenager évek után ez egy igazi versenyhajó, amivel még relatív könnyen el lehet jutni remek nemzetközi versenyekre is.




– Szerinted 2004 után is Olimpiai osztály lesz a Star?


Mivel az olimpiát a TV és a marketing igényei határozzák meg, nehéz ezt megmondani. Az ISCYRA nagyon erős (az osztály már kétszer „dolgozta” vissza magát az olimpiára), nagy mezőnyök vannak, a nemzetközi szövetségnek megfelelő anyagi háttere van, nagy nevek vannak a mezőnyben (lásd Luis Vuitton résztvevők névsorát!). A sztár ma a legjobb „fleet” versenyzésre alkalmas kiel-es hajó. De csinálni jó és nem nézni! Ráadásul az ISCYRA rendszeresen akadékoskodik az ISAF-nál, ragaszkodva hagyományaihoz (például a fleet/district rendszert preferálva a nemzeti alapú szerveződés helyett).  Szóval 50-50% esélyt adok, de a kérdés inkább a IOC-nál dőlhet el, az ISAF-ban most jól áll az osztály lobby terén. Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy nem biztos, hogy olyan nagy dráma lenne a kikerülés sem. Biztos, hogy 6-10 profi elhagyná a mezőny, de nem hiszem, hogy a hollandihoz vagy solinghoz hasonló leépülés történne.


– Családod hogyan viseli, hogy ennyi éve versenyzel aktívan?


Mindig az gondolom, hogy még 1-2 év és megszokják – reménykedem.




– Mit gondolsz, miért szerepeltetek gyengébben az utóbbi két év Országos Bajnokságán?


Azonkívül, hogy jók a ellenfelek, több oka is van. Egyrészt nekem az átlagnál többet kell ülni a hajóban ahhoz, hogy hozzuk a szintünket. Az utóbbi két évben kihagytunk 1,5 – 2 hónapot a bajnokság előtt. Mindkét verseny gyenge széllel kezdődött, ami nem erősségünk, aztán már hiába kapaszkodtunk. Volt korábban is, hogy csak éppenhogy nyertünk bajnokságot  (1991,1996), de akkor „befelé” pattant a labda, most pechünk volt. De talán a legnagyobb baj az volt, hogy elaltatott a hosszabb nyerési sorozat. Óhatatlanul, az ember másképpen figyel a 11. bajnokságára készülve, mint az elsőre. Szóval az én hibám.


– Készültök e a 2004-es athéni játékokra?


Sajnos nem tudok annyi időt a felkészülésre szánni, amennyi kellene. De azért jövőre lesz egy új hajóm, elmegyünk a VB-re, megnézzük, hogy állunk a mezőnyhöz képest, és ha lesznek reális esélyeink, akkor nekimegyünk az utolsó kvalifikációs VB-nek, ami Gaetában lesz. Jó hely, 3-4-es, nekünk való termikek. Meglátjuk…




– Van e példaképed a vitorlázásban?


Természetesen, többeket is tisztelek, sok mindent tanulva tőlük. Fináczytól a tudatoságot, keménységet, Haántól a higgadtságot (minden semleges takkot középre húz északiban, a végén úgyis te nyersz), Holovits Gyuritól, hogy vesenyezni csak fair módon érdemes. Persze sorolhatnán Reynolds-ot, Torben Graelt, Hagent, stb akiket több, mint egy évtizede közelről nézhetek.


– Látsz-e olyan tehetséges fiatalokat, akik folytathatják az általatok kitaposott utat, és nagy vitorlázókká válhatnak? Kik ezek?


A sztározáshoz pénz kell, és igazán csak rendszeres nemzetközi versenyzéssel lehet a „placcon” lenni. Ez óhatatlanul korlátozza tehetséges fiatalok fejlődési lehetőségét. Ugyanakkor sztározni könnyű megtanulni (lásd a finnes Loof félév után megnyert mindent, amit meglehetett, de itthon is jó példa Detréék és Litkey Árpi sikere, vagy Hajdú Balázs junior EB 1. helye). Tehát szerintem többeknek van erre esélyük, akiknek van kitartásuk, áldoznak rá és persze egy kicsit szerencsések is.


– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sikereket!


Köszönöm szépen.