A három olimpián is résztvevő Rogge-t találtatott érdemesnek az ISAF 2007-es centenáriumán aktuálissá váló Beppe Croce díjnak. 2001 júliusában választották meg a NOB nyolcadik elnökének, a vitorlázásban hosszú és dicső múlttal rendelkező Rogge-t.


Fiatalon kezdett vitorlázni, hiszen családja közel lakott a tengerhez és hamarosan versenyeken is részt vett. Belga színekben vett részt az 1968-as Mexikói, az 1972-es Müncheni és az 1976-os Montreali Olimpiai Játékokon Finn osztályban. Megnyerte a Yachting World Cadet Trophy-t és második lett a 3/4 Ton Cupon. Elnökként szolgálta a Nemzetközi Finn Osztályszövetséget 1979-81 között és az ISAF Egészségügyi Bizottságának is tagja volt 1990-2000 között.



Igencsak hírneves társasághoz csatlakozott ezzel, a korábbi években ugyanis olyanok nyerték el az ISAF Beppe Croce Trófeáját, mint Õfelsége V. Olav (Norvégia), János Károly spanyol király és a négyszeres olimpiai bajnok Paul Elvstrom (Dánia).



Rogge élete legnagyobb részét a sportnak szentelte; 1976 óta vesz részt az Olimpiai Mozgalomban, a kezdetekben a Belga Olimpiai Bizottság tagjaként, később NOB tagként.



A díjátadásra Párizsban kerül sor 2007. május 4-én, ahol egyben az ISAF évközi gyűlésére is sor kerül. A trófeát az ISAF elnöke, Goran Petersson (SWE) prezentálja majd. Azért Párizsban rendezik meg a neves eseményt, mivel a francia főváros az a hely, ahol az 1907-ben alapított International Yacht Racing Union, vagyis az ISAF jogelődje ISAF-fá alakult 1996-ban.