Litkey Bence festőművész. 1942 március 26-án született Ócsán. A magyar repülő hollandizás legendás alakja. Elhunyt 2011. júnus 18-án vitorlázás közben.

1963-ban testvér bátyja Balázs legénységeként kezdett versenyezni. Balázs akkor igazolt Földvárról a füredi Előrébe. A fiatal páros még ebben az évben harmadik lett a bajnokságon. Első bajnoki címüket 1968-ban nyerték. Akkor úgy tűnt nincs senki aki megverheti őket. Valóban. Ahhoz, hogy szoros legyen az 1972-es olimpiai válogató szét kellett választani a Litkey testvéreket. 69-ben és 70-ben is ők a bajnokok, de 1971-ben Bence kormányosként az 1968- as olimpikon Izsák Szabolccsal versenyez. Õk nyerik a bajnokságot és utazhatnak a kieli olimpiára. Az olimpia után jobbára harmadik és második helyeket szerez. Ezekben az években Bara Károllyal versenyeznek együtt. 1978-ban ismét összeül Balázzsal és megint bajnokok lesznek.

Néhány évig solingozik a mai Balatonfüredi Yacht Club elődjében, majd Ausztriába települ ahol ismét hollandiban versenyez és szerez osztrák bajnoki ezüstérmet . A kilencvenes évek elején még néhány évig repülő hollandizik azzal a hajóval amivel 1978-ban utoljára bajnokságot nyertek.

1993-ban megosztva megnyeri a második Marina Kupa szóló vitorlás versenyt.

1995-ben azon gondolkodik, hogy részt vesz a Principessa project munkájában amikor a klubban felszabadul a legendás Kékmadár 30-as cirkáló és felkérik a hajó vezetésére. Rögtön az első évben megnyerik a bajnokságot.

1997-ben a Capella 70-es cirkálót kormányozva a Liberté mögött  második a Kékszalagon.

Versenyzett 8 méteresben, assoban, liberával és 15-ös jolléval. Az elmúlt években a legtöbbet Scholtz 22-essel. 2005-ben megnyerte a Vodafone Match Racet ahol minden idők legnagyobb magyarországi pénzdíját osztották ki. Ugyan ebben az évben harmadik lett a bajnokságon és az Avis Leasing Pénteki Regatták versenysorozaton.

2006-ban a Gardazzurrát kormányozza a Kékszalagon a harmadik helyre.

Olimpikon 1972

Ötszörös magyar bajnok repülő hollandiban

Magyar bajnok 30-as cirkálóban és Yacht osztályban (2000)

Marina Kupa győztes

Kékszalag abszolút ezüstérmes 1997-ben

Kékszalag abszolút bronzérmes 2006-ban

Klubjai: BKV Előre, BYC, Kenese Marina-Port VSE

Testnevelési Egyetemet végzett Szakedző

Néhány hónapja saját galériához jutott. Akkor azt mondta, ez az amire egész életében vágyott.

Irigykedem. Azért irigykedem, mert úgy mentél el, ahogy egy vitorlázó csak kívánhatja. Életed utolsó futamának megnyerése után vitorlázás közben.

Jó szelet, Apuka!