Reggelre erős bórát jósoltak, de szerencsére Rogoznicát nem érte el

4.nap, csütörtök

A helyiek mindig kihangsúlyozták speciális a mikro klíma, így egy kellemes nyugati 7- 9 csomós szélben rajtolt a mezőny. Közel 14 mérföldes futam következett,  melyben több sziget megkerülésével szinte minden széltartományban többször is kellett vitorlázni.A Bajnokság állása még nyitott volt .Ez a futam is rendesen megkavarta az eredményeket, mert a befutó előtt leállt a szél és ráfújta a mezőnyt az elsőkre, így megszerezte első futam győzelmét az ebben a futamban kitűnően rajtoló Westport ST .

Következett az utolsó futam, a szél fordult, ÉNY- i lett és beerősödött. 12-16 csomós szélben  10 mérföldet kellett még vitorlázni az egységeknek, melyben megszerezte első futam győzelmét az X-tb ST, a First 47.7 hajóval. Ez után kora estére megszületett a végeredmény.Következett egy rendkívüli óvás mely az eredményen nem változott.

A vacsorát követően kihirdették a 2011 évi MTNB Bajnokot és a helyezetteket. Összességében, kiváló helyszínen jót versenyeztünk tökéletes időjárási körülmények között. A vízi rendezés rendben volt, a pályák nagyon jól sikerültek.A 12 órás éjszakai futam is nagy élmény volt, bár kicsit fárasztó a navigációs pontok folyamatos keresése és figyelése miatt.

Az ORC-t tanuljuk, de akik itt voltak  megismerhették a rendszert. Jó kezdeményezés volt így versenyezni, hiszen a környék országai a tengeren hasonló nemzeti bajnokságot tartanak.Az MVSZ részéről nyitni kell a külföldi versenyzők megjelenése felé az MTNB vonatkozásában, ha szeretnénk hogy több komolyabb versenyhajó is megjelenjen ezen a versenyen és nem akarjuk, hogy  charter flották regattája szinten maradjon.

Köszönjük a részvételt és a sportszerű vitorlázást.


Forrás: VII MNTB