2011. november 11-13 között került megrendezésre a horvátországi Vodice városkában a 9. Jabuka Regata elnevezésű verseny. A meglehetősen mostoha időjárási viszonyok ellenére szezonzáró versenyét futó Wild Joe remek taktikázással az összetett első helyen futott be, és ezzel a kategóriáját is megnyerte.

Józsa Márton és csapata november 11-én 23.00-kor rajtolt el a Vodice városka előtt kitűzött rajtvonalról. A körülmények mostohák voltak, heves Bora és alig több mint 5 fok várta a közel nyolcvan hajót felvonultató mezőnyt. A hegyekből lebukó hideg északi széllel rajtoltak, ennek megfelelően hátszélben vágtattak a Jabuka szigetig, mely a táv felét jelentette és egyben a forduló jelet is. A névnapját ünneplő Marci és legénysége itt már majd egy órás előnyt szerzett ellenfeleikkel szemben.

A vissza út nem volt ennyire örömvitorlázás, hiszen az éjszakai sötétséget a szemből jövő szél és a komoly hullámzás is tetézte. A Wild Joe (HUN 7002) szombat reggel 9 óra 8 perckor futott be, őt követte a Marina Kastella (CRO 6789) 10 óra 39 perces befutási idővel. Az magyar csapat által elért idő nem csak az összetett győzelemre volt elég. A Wild Joe saját „Grupa A” kategóriáját illetve az IRC osztályt is megnyerte, mely méltó megünneplése a kemény szezonnak és a Márton napnak is.

INFO: www.wildjoesailing.com

A verseny hivatalos oldala: www.tijat.adriatica.biz


Fotó: Hajó Magazin



Forrás: WildJoe