Lampedusa után a stabil hatodik helyről jelentkezett be a Wild Joe

Igor Simcic hajója 60 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. Ám a mezőny nagy része számára még nem ért véget a verseny.



Ahogy az várható volt, a Rolex Middle Sea Race győztese az Esimit Europa 2, Igor Simcic hajója 60 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. Ám a mezőny nagy része számára még nem ért véget a verseny.

A Wild Joe Józsa Márton vezetésével a déli hírek szerint Lampedusa szigetét hagyta el, miközben stabilan tartják a hatodik helyet. A sziget közelében újra volt térerő a helyi mobilszolgáltató révén, így a kormányos rövid beszámolóval is szolgált az eddigi helyzetről.



„A rajt és a kezdet remekül sikerült, nagyon bíztató pozícióban vágtunk neki a több mint 600 mérföldes távnak. A célunk a 2010-es eredményünk elérése, vagy akár az annál is jobb eredménye elérése volt. Az már az elején kiderült, hogy a 100 lábas Esimit Europe 2 azonnal az élre fog állni és kihasználja a méreteiből fakadó előnyöket. Már pedig aki elől megy, az kapja meg először az időjárási zónákat, és szép fokozatosan növelheti az előnyét. Így is lett. Ma kelet felé nyitottunk a rajt után, ami egy darabig jó is volt, a kettes jelet az Alegre előtt vettük. Majd a code0 használatával nála kissé tompábban, ám de gyorsan haladtunk. Mint utólag kiderült, a Szicilia a sarkánál a tompasággal szerzett szerény három mérföldes magasság különbség végzetes lett, mivel így maradtunk ki egy frissülésből, és a körülöttünk haladó élmezőny megszökött. Ez tetézte, a lassabb hajók nyugati osonása is a szigethez közelebbi útvonalon. Laza három óra hátrányt szedtünk itt össze, amit nehezesen sikerült le és feldolgozni. Szicília északi oldala a felzárkózás jegyében telt el. A csapat motivált volt és a nyakunkon lihegő Swan80-as legalább annyira nem hagyott nyugodni minket, mint az előttünk hajózó VOR70-es E1. Sziciliát ennek megfelelően szinte páros verseny környezetben kerültök meg és a későbbiekben nem sokat változott a helyzet. Pantelleria és Lampedusa között taktikailag is rendben ment minden és a gyengülésekben el tudtunk szökni páros partnerünktől. Az előnyünk két mérföldre nőtt vele szemben.  Mivel az előttünk haladó VOR 70-es hibázott ezen a szakaszon, így rajta is hoztunk egy keveset, de az ő előnye így is még tíz tengeri mérföld előttünk. Jelenleg jó tíz csomó a sebességünk és „lóversenyzünk” Málta felé. Ha a szél kitart, akár vacsorázhatunk is a parton. – fejezte be a telefonos beszámolóját Józsa Márton.”

A csapat hármas váltásban versenyez.


  1. Józsa Márton

    , Ante Vanjaka, Király Zsolt, Németh Áron, Király Csaba

  2. Kelemen Tamás

    , Goszleth Marcell, Aklan András, Pál István, Lukács Csaba

  3. Bret Perry

    , Hamrák Péter, Adorján Csaba, Magyary-Kossa Zsolt, Galgóczi Tamás

D’Albini Andras pedig igény esetén akár minden váltásban besegít. Az éjszaka folyamán egy zóna határon meglepetés is érte a Wild Joe legénységét. Közel tíz csomós genakkeres vágtatásnál kaptak egy 180 fokos szélfordulót, ami egy darabig nem tudta eldönteni, hogy tartós marad-e vagy sem. Ennek köszönhetően komoly időveszteséget szenvedett el a Marci csapat, ami hátráltatta őket a VOR70-es üldözésében.


Fotó: Tumbász Hédi, Kurt Arrigo