A windguru és a Met.hu oldalait böngészve nem túl sok jóval kecsegtetett a hétvége a szelet tekintve. Maximum 1-2-es szeleket írt, váltakozó irányokból. Nembaj. Szeretem ezt a versenyt, úgyhogy nincs apelláta, indulunk! A Zoll Platz 8MOD állomáshelye Alsóörsön van, de a klubhovatartozás (Tihanyi Hajós Egylet) és az észérvek miatt már pénteken Tihanyba került a hajó. A versenyen öten indultunk, és öten is neveztünk. Nem úgy, mint más hajók….


Szombaton tízkor a Tihany – Szemes – Révfülöp – Tihany pálya volt napirenden, és a rajtra egész kellemes 1-2-es ÉK szél lengedezte be a nyugati medencét. Bőszeles rajt, majd rajt után irány a déli part. Aki a víz felé próbálkozott, összeszedett egy kevés hátrányt rögtön az elején (Camelot). Mi a Déli Széllel és a Szebivel csatáztunk, sokat halzolva a déli part mellett. A többi, nem osztálybeli hajó komoly gondokat okozott. Gondosan takargattak, majd luvolgattak, miközben a frissülésekkel szépen lehetett és kellett is ejtegetni lefelé. Találkoztunk olyan hajóval is, aki az útjogszabályokkal vagy nincsen tisztában, vagy szándékosan nem adja meg. Ilyenkor elég egy kérdés, hogy elengedjük-e esetleg… Az Azzardissimo blisterrel felült a déli parton, elég komikus látványt nyújtott a vergődő libera a maráson. Legalább 10 percükbe tellett, mire lejöttek a marásról. Osztályban 1., abszolútban 10 körül hagytuk el a szemesi jelet, és spivel élesen mentünk át Révfülöp felé. Jól csúszott a hajó, megléptünk a Déli Széltől, és a bója körüli nagy lavórba beülő többi ellenféltől, jól tartottuk a nagy vitorlákkal rendelkező, karbon 8-ast a Sabratát, akik YS1-ben versenyeznek. Révfülöpnél Azzar, Ganz Danubius (a listán nem szerepelnek), Sirocco, a két hetvenes (Capella, Irokéz), Rp Outdoor, Vízöntő, NJL, Sabrata volt a sorrend, utána következtünk mi, mögöttünk a Déli Szél. A keleti kezdett felszívódni, és a Sabrata kivételével mindenki elhúzott a végével, mi meg maradtunk a bója körül, közben a többiek spinnakereztek a keletiben velünk szemben. Nekünk elállt a szél, hol hátszeleztünk, hol kreuz, szóval volt minden. Ültünk a szélválasztóban a Sabratával. A Déli Szél közel ment az északi parthoz, hátha valami kis brízt talál. Közben leértek a többiek is, vették a jelet, és elkezdtek visszafelé kreuzolni alattunk. Felettünk is kreuzoltak, alattunk is, mi pedig hátszélben álltunk. Hurrá, megérkezett mindenki. Megjött a Hustler (vagy Camelot), a 8 One és a Szebi is legnagyobb örömünkre, sőt, jó pozíciót szereztek a déli oldal felé tartva. A szél élénkült, egy takkon lehetett  a csőre menni. Fináczy Gyuri északról futtatott le, egészen a csapat elé, mi pedig vesztett pozícióból inkább feljebb igyekeztünk, 19-re lapot húzva. Ahogy lenni szokott, a déli part jött be, és sok másik hajó is megelőzött bennünket. Osztályban ötödikek lettünk, de mivel a Déli Szél korai rajtos volt, a negyedik helyre soroltak végül. A célban nem volt túlságosan boldog a csapat, úgy éreztük, hogy ennél azért jobbak vagyunk. A futamot a Camelot nyerte, Szebi és 8 One a további sorrend.

Másnap rajt kilenckor, Tihany – Akali – Szemes – Tihany pályán.

Gyenge 1-2-es ÉK szél. A vonal földvári vége a nyerő, itt jövünk el mi is a rajtnál. Jókor, jó helyen, és jó sebességgel lépünk ki a falból, és három perccel a rajt után már dagad a sárga spinnaker. A frissülésekbe ejtegetve lépünk ki a falból, végig tiszta szélben vitorlázunk. A Szebi északon (fatal error), a többiek hozzánk közel jönnek el, Camelot nagyon hátul. Előttünk az Azzardissimo és a Sirocco, mi az abszolút 3. helyen vitorlázunk, mögöttünk az Irokéz, NJL, Capella, Déli Szél, RP Outdoor és a többiek. 8-10 jó ütemű halzolással leérünk Akaliba, tartva a pozíciónkat. Innen át kell menni keresztben Szemesre. A szél eláll (keleti szél, 11:30, szokásos), és csíkokon osonkodunk félszélben szemes felé. Jön ránk a két 70-es, és az NJL – Déli Szél kvartett. A szél minimumra csökken, és északiasodik. Az Irokéz beér fölénk, de megállnak teljesen a szélcsenben. Mi az 1 tonnánkkal könnyebben gyorsulunk, és állva hagyjuk súlyosabb ellenfelünket.  Megy fel a spi. Alig áll ki, a jel fölé tartunk, így csak több halzolással tudjuk venni. Majd irány Tihany. Eleinte egy takkon, később a déli part mellett cirkálva. A mezőny nagy része még nem vette az első jelet sem. Az Azzar nem látszik, a Sirocco előttünk cirkál. Jönnek ránk hátulról a hetvenesek, az RP Outdoor a nagy reacherével, a Vízöntő és még sokan mások. A Déli Szél feladja a küzdelmet, motorozva mennek el alattunk. Ezzel minden esélyünk szertefoszlott a végső kategóriagyőzelemre. Amint motorra kaptak, a szél frissülni kezdett, és a tihanyi hegy felől fújt, majd fordult északira. Kreuz, futtatott kreuz, félszél, raum. Ébresztő, szólok a szunyókáló legénységnek, akik előkászálódnak a hajó gyomrából. Közben az RP beér fölénk, és kis előnyre tesz szert. Dagad a spinnaker, és visszavesszük az abszolút 3. helyet. Így futunk át a célvonalon, örömittas legénységgel. Mögöttünk, RP, Irokéz, Vízöntő, NJL és a többiek.

Szép versenyt futottunk mind a két nap. A naptejek mindkét napon jó szolgálatot tettek, és fogyott az ásványvíz is becsülettel. Kimerültünk. Ez vasárnap estére derült ki világosan. A napon töltött óráktól hihetetlen fáradság lett úrrá rajtunk, de jövőre, ha nem ütközik valami fontos Finn versennyel mint tavaly, akkor itt leszünk.