Szombaton kedvező keletiben hátszelezett le a Pünkösdi Regatta mezőnye Földvárról Keszthelyre és az utolsó hajó is már fél négykor befutott. Vasárnap a keszthelyi derbire lejött az északi és ez az Assok számára hozott komoly sikereket. Az idén szélben különösen gazdag időjárás hétfőre is hagyott valamit az északi frontból, bár erre sokan nem voltak felkészülve.


© Gömbi
A legtutibb, de a legnyugisabb szakasz mindenképpen az első volt, vagyis a Balatonföldvár – Keszthely. A hosszú bőszeles menet reggelén már lehetett sejteni, hogy könnyen befutó lehet az ilyen körülményekben nagyon is virgonc Lisa (Pallai Tibor csapata) és a rajt után alig több mint három órával már nyugaton is voltak. A második és a harmadik helyet is egy-egy 75-ös cirkáló hozta el, nevezetesen a Sirocco (Cittel Lajos) és a Nemere II. (Bóna Gábor).



Vasárnap az óvatosság jegyében telt el, mivel időnként jó 25-30 csomós (talán olykor nagyobb) északias irányú szél várt a mezőnyre. A rohanás közben hamar tisztára vitorlázta magát az Assosok komplett osztálya és így az első hat hely mindegyikét ők szerezték meg. 1. Picabo (dr. Kovács János) 2. Rock me Baby (Rick Gergely) 3. Habágyú (Gömbös Lóránt).



© Gömbi
Hétfőre gyenge szelet is mondtak és az ebbe vetett hit a második rajt után érződött is a mezőnyön. Nemcsak a bátran felhúzott hátszélvitorlák, hanem haváriák tömkelege is színesítette a Balaton nyugati-medencéjét. A pöffök az északi part alatt sokszor a semmiből jöttek és komolyan belecsavartak a szélbe, ami rengeteg embert megzavart: Sokan luvoltak fel hirtelen és sokan estek el luvba is a hirtelen szél felé mozduló spitől. A Balaton pillanatokra nagyon is szűknek tűnt a 180 hajó számára és sokszor csak centiken múlt az ütközés. Az Assok most sem sokat késlekedtek a hátszélvitorlák felhúzásával és az első hajó (ismét a Picabo) már 11 óra 5 perckor teljesítette az Ábrahámhegyig tartó etapot. Második ezúttal is Rock me Baby, de a harmadik helyet az FMC Consulting elorozta Gömbösék elöl.