FórumFórum

Túrázóknak ajánlott

új üzenet
Halihó!

Füred, BAHART kikötő egyelőre „felejtős”. Átépítik a vizes blokkokat, lesz 6 WC és zuhanyozó. Most viszont 1 db. Van, azt is Feri (kikötőmester) nyitja – zárja, de délután hatkor hazamegy, aztán annyi. Igaz, a kulcsot odaadja valamelyik vendég hajónak, de az nincs mindig elérhető helyzetben. Szóval rettentő cihás.
Tihany szétbombázva. Egyik klozet azért működik. Attiláék (Zsongó Móló büfé a gomba alatt) azért ott vannak a parton. Egy utánfutót húzott le Budapestről, abból árulnak sörtt-bort-pálinkát, meg hotdog-hamburger féléket. Legalább jelzik, hogy ott vannak, kitartanak a vendégeik mellett. Köszönet érte!

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
628 Merlin 2014.05.03. 09:12 Válasz erre
A szemesi vendéghajósok a 7.Menyországban a kecske mellett már a fokhagymás nyulat is megkostólhatják, érdemes.Persze a régi választék is működik, pl. alkalmanként a fokhagymás tokaszalonna. A borválaszték is szépen nőtt, és dicsérendően környékbeli, balatoni borok vannak. Ha nem találtok oda, szóljatok-gyertek be a hajósboltba, segítek.

627 Alibi1 2014.04.18. 11:47 Válasz erre
Halihó!

Ez van most Révfülöpön.

http://porthole.hu/kikoto/kikoto-felujitas-zajlik-a-revfulopi-nsk-kikotoben-8390/

Jó szelet(tiszta vizet): Merlin!
626 Merlin 2014.04.18. 09:54 Válasz erre
Hát ezt sikerült jól szétrobbantani. Reméljük az új tulaj is süt majd olyan finom kolbászt.
625 kukucska 2014.04.14. 15:07
(Előzmény : 623)
Válasz erre
Halihó!

Azért nem bántuk meg, hogy ide jöttünk „szezont nyitni”, hiszen szeretett Gejzír Borozónkban, a Belső tó partján remek dolgos sültek a kemencében. Ők az egyedüliek, akik már nyitva vannak. Persze hétköznap is. Nem véletlenül , !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!


624 Merlin 2014.04.14. 10:08 Válasz erre
Halihó!

Tihany ismét szétverve.

Kikötni ugyan lehet, de WC sehol. Nyitást május 1 – re ígérik. Jó kis büfénk, a híd lábainál végképp bezárt, legalábbis a régi tulaj nem folytatja.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!


623 Merlin 2014.04.14. 10:04 Válasz erre
Halihó!


Kezdődik a szezon, ébred a Balaton.
Az alábbi kedves levelet kaptam, a tavaly megismert „kocsmárosoktól” , Badacsonyból. Én még nem vagyok egészen túrakész, de akit esetleg érdeke, hát tessék.

Kedves Dobosi-Stier Pincészet Kedvelők!

Amennyiben nincs még programod az április 19-i hétvégére, és egy tartalmas 3 napos húsvéti programban kedved lenne résztvenni, akkor itt a helyed Badacsonyban. Amit kínálunk Neked, családodnak és barátaidnak:
Megérkezésetek napján pincelátogatás szőlőültetvényeink megtekintésével, majd borvacsora borászatunkban. A kellemesen eltöltött nap után, érdemes felmásznotok Szigliget várához, ami a Széchenyi terv keretein belül 2013-ban megújult. Ha még mindig van kilométer hiányotok a lábatokban, akkor ajánljuk Nektek Badacsonytól 10 kilométerre lévő Balatonedericsen megrendezendő nyuszifutást.

Szeretettel várunk Benneteket:


Timi és Csaba

30 868 1361; 30 868 1362

Jó szelet (Tiszta vizet): Merlin!

622 Merlin 2014.04.09. 10:57 Válasz erre
Halihó!

Itt a tavasz! Hétvégén a Balatonföldvár Vitorláskikötő még ugyan zárva volt, de több hajós, már nekiállt a tavaszi karbantartásnak. A RHEA is készen várja a vízre tételt.
A Csigaház bezzeg kinyitott, és remek kajákkal várja a kedves vendégeket.

Kellemes szezont mindenkinek!

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!


621 Merlin 2014.04.02. 14:53 Válasz erre
A vitorlasnyar.hu oldalt láttátok már?

620 Pala 2014.03.16. 19:19 Válasz erre
Az aligai kikötő erős szél esetén nem védett, míg a fűzfői Sirály szinte sima. A Fűzfői Vitorlázó S.E kikötője egy éjszakára 4000ft és az is nagyon védett. Én ott vagyok a hajómmal. A kettő közötti távolság szárazon és vízen egyaránt kb. 400 méter.
619 kehonego 01 2014.03.14. 19:41 Válasz erre
Köszi az infót srácok, az ingyenes éjszaka jól hangzik, de az 5k se vészes, meglátjuk milyen lesz az időjárás, meddig jutunk a vihar előtt.
618 BPeti 2014.03.14. 14:16
(Előzmény : 615)
Válasz erre
Siófokrol indulunk, és vissza is megyünk kb 3-ra mert ketten közülünk csak egy napra jönnek, viszont este hatra mikor a vihar jön a szeretnénk már kikötőben lenni, és nyugodtan sörözgetni. Szóval kb 3 óránk lesz, hogy megtegyük azt a 12-14 kilometer.
617 BPeti 2014.03.14. 14:04
(Előzmény : 614)
Válasz erre
Fűzfő Sirály kikötő: egy éjszaka ingyenes és az étterem működik.
616 kehonego 01 2014.03.14. 13:17 Válasz erre
Aliga 5000.
615 szapcsika 2014.03.14. 10:16
(Előzmény : 613)
Válasz erre
Melyik kikötőböl indultok?
614 Jég 2014.03.14. 09:43
(Előzmény : 613)
Válasz erre
Ez év első túrájára indulunk a hétvégén, BAHART még zárva lesz, így Kenesén vagy Aligán tervezünk éjszakázni.

Ezek a helyek nekem eddig valahogy kimaradtak a szórásból, tudja valaki, hogy mennyi egy vendégéjszaka az ottani kikötőkben?
613 BPeti 2014.03.14. 07:40 Válasz erre
Tisztelt Túravitorlázók, a kezdeményezés nagyszerű. A kérdés az, hogy önmagában a kedvezményesség és az ingyenesség nagyobb túrázásra sarkalja-e a közösséget?

Ahogy láttam a kikotolanc.hu oldalon, rendezvények és versenyek is lesznek. Alig várom! Ez segítheti majd a lánc működését. Ha újszerű, lesz a megközelítése a feladatnak biztosan működni fog. Péter és Laci sokat hozzá fog tenni ez biztos.

Szűz terület. Bárcsak működne.
612 lehetőség 2014.03.10. 10:05 Válasz erre
Legjobb tudomásom szerint (ma mondta a kikötővezető egy tájékoztatón) , hogy a Balatonfűzfői Vitorlázó S.E kikötője is csatlakozik a kikötői túra lánchoz!!! Hurrá!!!
611 kehonego 01 2014.03.08. 19:26 Válasz erre
A BAHART-nak nem kell ürügy. Anélkül is emelte az árat.

István.
610 István 2014.01.08. 16:02
(Előzmény : 606)
Válasz erre
Fantasztikus! Köszönjük! Megyünk! :)
609 peter88 2014.01.08. 15:08 Válasz erre
Kedves Totbal,

szerintem is ez egy jó kezdeményezés. a balcsi talán nem most éli az aranykorát, de mégis szerintem a verseny az ami igazán segíthet. Ahogy én látom a kikötőket, még sok helyen nem találták meg a helyüket, nem tudják hogy ők valójában a túrizmus(ipar)hoz tartoznak. Szolgáltatnak, másoknak nyújtanak élményt, szolgáltatást, nem pedig egy kiváltságokat őriznek. Ha lesz alternatívája az egyetlen kikötőláncnak, akkor talán elindul egy egészséges verseny. A lánc kapcsán felsorolt kikötők közől is van olyan amin sokat lendít majd ha végiggondolják mindezt (TVSK). A meglévő lánc egyestagjaira is ráfér még a fejlődés szolgáltatásokban, udvariasságban (Szemes). Szeritnem annak is előnyre válik aki a bahartnál van most. Mi most a bahartnál vagyunk mégis drukkolok Nektek.
608 kl 2013.12.29. 11:20
(Előzmény : 600)
Válasz erre
Boci, melyik kikötőben állsz? Én is azt javaslom, beszéld rá a kikötő üzemeltetőjét a csatlakozásra! :)
607 tothbal 2013.12.10. 16:41
(Előzmény : 604)
Válasz erre
Halihó!

Kedves tothbal!

Nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat! Jó érzéssel tölt el, hogy nem vívok egyedül, a túrázás összességének segítése ügyben.
Eddig elfelejtettem megemlíteni, bár talán felesleges, hisz a Balatonon járók számára nyilvánvaló, hogy az általatok létrehozott láncnak rendkívüli értéke, a hiánypótlás. Arra gondolok, hogy pont azokon a helyeken nyílik lehetőség a biztonságos éjszakázásra, ahol a BAHART ezt nem teszi lehetővé (Kenese, Révfülöp, Alsóörs, Almádi, Ábrahámhegy, Fűzfő, Aliga). Így gyakorlatilag szeretett tavunk, teljes lefedettséggel rendelkezne.

Én, (mint az államigazgatásban tevékenykedő) tisztában vagyok azzal a problémával, hogy adott esetben, ha bevétel képződik ott ahol nem kéne, csak a „baj” van vele. Véleményem szerint, talán a leg kézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a BAHART (a saját kikötőivel) csatlakozna. Ennek ürügyén emelhetne valamit az árain, amivel behozná az esetleges vendégéjszakák csökkenésével kieső bevételét. Mindenki, jól járna.
Vélemény? „Köpködjétek meg!”

jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
606 Merlin 2013.12.10. 13:52
(Előzmény : 603)
Válasz erre
Hova álljál? Szerintem a kikötőd tulajdonosa elé, és mondd meg neki, hogy csatlakozzanak.
Meg merném kockáztatni, hogy ez az évtized jó híre a Balatonon. Legalább is azoknak, akik az érintett kikötőkben vannak.
Érdekes lesz majd látni, hogy a Bahart mit reagál majd erre. Nem udom, nekik mennyi bevételük származott a vendéghelyekből, mennyire érinti ez őket. Gyanítom majd a szezon végén megtudjuk.
Továbbá az is érdekes lesz, hogy mennyire változik a vendéghelyek foglaltsága majd az egyes kikötőkben.
605 szapcsika 2013.12.10. 10:02
(Előzmény : 604)
Válasz erre
Nagyon jó hír! Végre!
Bár engem sajnos nem érint, nem ezekben a kikötőkben áll a hajóm, és Bahart bérlő sem vagyok.
Így azt kérdezném, a viccel szólva:
És mi belgák hová álljunk -ingyenesen?

Igaz, kevesebb kikotő volt valamikor, de a kikötésért nem kellett fizetni.
Persze lehet érvelni azzal, hogy aki kiköt, az használja a kikötőbikát, vizes blokkot, stb.
De nem láttam még ugyanazt a hajót egy időben két kikötőben állni, így logikus, hogy hol én állok más kikötőben, hol egy ottani hajó a miénkben. A különbség csak annyi, hogy más áll a zuhany alatt itt és ott.
Elgondolkodtató az is, hogy ha autóval állok meg pl. a szemesi Hal-álom előtt, akkor egy halászlére mondjuk 1500.-Ft-ot költök, míg ha ezért hajóval állok meg az étterem közelében 1-1.5 órára, akkor az kb. háromszor annyiba kerül.
De a most összefogott kikötőkben is vannak éttermek, büfék, amelyek vagy saját üzemeltetésben, vagy bérlőként szolgálják a hajós népet és a kikötőt, így a vendégek által otthagyott pénz a kikötőt, klubot is szolgálja.

Még valami. Ha valakit egy többnapos vihar bekényszerít egy idegen kikötőbe, és ráadásul nem tudja kivárni a vihar végét, mert haza kell mennie, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha ezután
vissza akar térni majd a honos kikötőjébe.

Talán ezen felismerések ösztönzik a most -dícséretesen- összefogó kikötőket, klubokat is arra, hogy bevezessék ezt az üdvözlendő gyakorlatot.
Jó lenne, ha ehhez valamennyi kikötőt üzemeltető csatlakozna.
604 boci 2013.12.10. 09:39
(Előzmény : 603)
Válasz erre
GyorshírekGyorshírek

ac.jpg

America's Cup SZAVAZÁS AZ OLDAL ALJÁN!!!!!

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Hajosprogramok.hu

2017.02.12.   0 hozzászólás
Az egyik legdinamikusabban fejlődő charter cég az egyre magasabb...
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Balatoni vitorlásbérlés

2016.04.19.
A szemesi kikötőben Balaton 25-ös vitorláshajók bérelhetőek.

MVSZ Versenyengedély 2017

2017.05.18.
Vitorlás egyesületünk idén is vár mindenkit szeretettel.
EseménynaptárEseménynaptár

Kékszalag

2017.07.06. - 2017.07.08.
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Kezdő hajós kikötőt keres

2 hozzászólás 2017.06.22. 00:51 - Petya

társkereső a Sailingen

2 hozzászólás 2017.06.21. 13:32 - Merlin

Kapitány és legénység börze

639 hozzászólás 2017.06.20. 18:16 - Petya

Vitorlás bérlés idehaza...

69 hozzászólás 2017.06.19. 14:00 - Beaufort

segítség

46 hozzászólás 2017.06.19. 11:41 - Beaufort
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
SzavazásSzavazás
Kérlek jelöld be ki a favoritod!
Hiba történt az űrlap feldolgozása közben!
szavazás