Öt futam után hirdettek eredményt a Pico és RS Feva Flottabajnokságon

Noha az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a versenyzőket, mégis sikerült öt futamot rendezni a hétvégén a Laser Pico és RS Feva Flottabajnokságon. Péntek este sosem látott aktivitás vette kezdetét az új alsóörsi Marinában, a verseny helyszínén: hét klub mintegy ötven versenyzője és a hozzájuk tartozó szülők, edzők és szervezők tettek meg mindent azért, hogy mindenkinek jusson hajó, versenyzőtárs és hely a kikötőben. A verseny a szokások szerint jó hangulatú szabályismereti előadással kezdődött, amelyen a vitorlázópalánták az alapvető szabályok mellett néhány szendvics mellett a másnap vitorlázandó pályával is megismerkedtek.



Szombat reggelre aztán a nevezési lista is teljes lett: 15 Laser Pico és 11 RS Feva szállt vízre a flottabajnoki cím megszerzéséért. A versenyt Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára nyitotta meg, ami jól jelzi, hogy a szövetség elképzeléseiben komoly szerepet kap ez a rendezvény, amelynek a legfontosabb célja, hogy a táborból kikerült gyerekek belekóstoljanak az „igazi″ versenyzésbe is. A szervezők és a támogatók ehhez mindent biztosítottak: a kellő számú motoros és pályajel lehetővé tette egy igazi up-and-down pálya tűzését, a „járőröző″ zsűri biztosította a vízi bíráskodást, és Igali Csilla versenyvezető személye garancia volt a kiváló és fair futamokra is.

„Csilla néni″ nem tudta jó hírekkel kezdeni a kormányosértekezletet. Szombatra nem sok szelet jósoltak, így a flotta ugyan kivitorlázott a kikötő elé, de a foltos, gyenge szélben nem lehetett futamot rendezni, így mintegy másfél óra várakozás után visszatértek a marinába, s parti halasztással folytatódott a rendezvény. Eközben a gyerekek röplabdázással, bringázással, fagyizással és persze némi rohangászással múlatták az időt. Sajnálatos módon a máriafürdői HVSE egyik vitorlázója egy meggondolatlan ugrás után csúnyán meg is sérült. Hamarosan ellátta őt a versenyorvos, és megérkezett a mentő is, amely végül Veszprémbe szállította. Szerencsére a térdsérülés nem bizonyult komolynak. A csapat minden tagja egy közös levélben kívánt neki gyors felépülést, s a hírek szerint Ármin hamarosan újra hajóba ülhet, és maradandó nyomok nélkül úszta meg a kalandot.



Másnapra egy közeledő hidegfrontot jósoltak, ezért a versenyvezetés úgy döntött, hogy vasárnap korán reggel, a front előtt várt mérsékelt északkeleti szélben rendezi meg a futamokat – amennyit biztonságosan lehet. Ezért a szombati vacsora előbbre került, s a versenyzők korán ágyba kerültek, hogy másnap fél nyolckor – a reggeli szendvicsekkel felvértezve – indulhasson a verseny.

A döntés kiváló volt, s Igali Csillát és csapatát dicséri a megvalósítás. Az első rajtra végül vasárnap reggel fél kilenkor került sor, és ezután sikerült a versenyutasításban napi ötben maximált futamot megrendezni. A 25-35 perces futamok 3-6 csomós szélben zajlottak, s a gyerekek nagyon fegyelmezetten rajtoltak és vitorlázták végig a kétkörös pályát. A csapat egy óra körül már a parton volt, és egy óvástárgyalás után fél háromkor ki lehetett hirdetni az eredményt. A kupák átadásakor érkezett csak meg a front első szele.

A klubok versenyében – ahol a három legjobb hajó eredménye számít – idén a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület (VGYE) győzött a TVSK és a BYC előtt. Az RS Fevák között – ahogyan az előre borítékolható volt – az idén már Európa-bajnokságon is rajthoz állt Sármay Domokos–Náray Ágoston páros diadalmaskodott, akik három futamot is megnyertek. Ezüstérmes a szintén VGYE-s Magyar Máté és Márk lett, a harmadik hely pedig Bartis Hanni és Perti Dániel kettősének jutott (BYC).

Laser Picóban, ahol több volt a valóban kezdő versenyző, sokkal hullámzóbbak voltak a teljesítmények. Végül egy máriafürdői páros: Csikós Péter és Gondos Ádám (HVSE) állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen Angelusz Ádám és Anna végzett (TVSK), a harmadik Érdi Ferenc Vince és Érdi Félix Vazul (VGYE) lett. Meg kell említeni, hogy a győztes pároshoz hasonlóan Rendek Zsombor és Örs (VGYE) is két futamot nyert, az, hogy végül negyedikek lettek, egy ütközés utáni óvás és kizárás eredménye.

A verseny végül a vitorlázás minden szépségét és nehézségét bemutatta, s a lelkesedésből ítélve ebből az ötven gyerekből biztosan sokan választják majd hosszú évekre ezt a sportágat. Legközelebb jövő év júliusában Balatonmáriafürdőn, a HVSE rendezésében kerül sor majd egy hasonló versenyre, s augusztusban ismét Alsóörs adhat otthont a Flottabajnokságnak.

A rendezvény szervezői ezúton is szeretnének köszönetet mondani minden gyereknek, aki kiválóan helyt állt a versenyen, az edzőknek és szülőknek, akik rengeteget segítettek a lebonyolításban, a hajók parti elhelyezésében, fel- és leszerelésében, az Alsóörs Marinának, amely kiváló helyszínnek bizonyult, és természetesen minden támogatónak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Álljon itt még egyszer a támogatók neve: Magyar Vitorlás Szövetség, Bujdosó Pincészet, Café Ponyvaregény, Császár NIssan és Császár Renault, RS Sailing, Piper’s Communication, SailingBooks.hu és Live PR.


VÉGEREDMÉNY


További információk:



www.vgye.hu


Fotó: Mag Andi