Hétvégén Zánka adott otthont az Optimisteseknek rendezett 2. csapatversenynek. A tervezett 45 futamból sikerült mindet megrendezni. A győzelmet ezúttal is, mint tavaly a VVSI első csapata vitte el.

Kemény küzdelmek zajlottak
A szombati napon a leálló, majd megélénkülő északnyugati szélben küzdhettek a fiatalok, míg vasárnap a délnyugati szél volt a domináns. Nem lehetett egyszerű feladat a gyerekeket megfelelő módon a rajhoz terelni a sok futam miatt.

A Csapatverseny nálunk gyerekcipőben járó műfaj, hisz még csak ez volt ebben a témában a második verseny. Olaszországban például nagyon komoly alapjai vannak ennek a versenyformának.Innen is származik az ötlet, hogy itthon is kéne ilyet csinálni.

A rendszerben négy hajó képvisel egy csapatot. Minden csapat vitorlázik minden csapattal. Hasonlóan a párosversenyhez, itt is azonnal itélő bíráskodás van. Minden csapatot kisér egy motoros aki helyben dönt a szabálytalanságok fölött, amennyiben a versenyzők a náluk lévő sárga zászlóval jelzik azt.

Szponzor

Az idei verseny érdekessége, hogy a 8MOD nagyhajós flotta is támogatta az eseményt. Hiába no, időben el kell kezdeni az utánpótlás csábítását.

A csapatversenyben nem az egyéni eredmény az elsődlegesen fontos, hanem a csapat összeredménye. Az a csapat nyeri a futamot és kap egy pontot akinek kevesebb a futamban szerzett pontja. Ameylik csapat több futamot nyer az a győztes.


Nézze meg galériánkat a verseny szombati napjáról.