Vasárnap a túra és a próbafutammal kezdődött a Finn osztály történetében először megrendezett masterseknek kiírt (40+) Európa kupa.

Összesen 40 versenyző nevezett a versenyre Görögországból, Litvániából, Csehországból, Ausztriából és Bulgáriából, hogy megnyerjék ezt a regattát. Sok olyan magyar versenyző is elindult, akik már régen ültek finnben.

A vasárnapi félsziget kerülő túrafutamon még csak a mezőny fele indult el. Gyenge keleties szél fújt, így a rendezők viszonylag kis pályát raktak ki. Hátszélben sikeresen elment a rajt, majd egy fél óra hátszelezés után az elsők megérkeztek a cső nyugati oldalán elhelyezett pályajelhez és kreuzolhattak vissza a THE előtti célhoz.

A futamot a görög Panagiotis Davourlis nyerte. A próbafutamot sajnos már nem sikerült megrendezni, mert elfogyott a szél. Este a megnyitón pálinka és Unicum kóstolóval emelték a hangulatot a rendezők.

A verseny első napján mikor elindult a mezőny a pályára, még nem annyira terjedt le az északi szél, de Füreden már keményen fújt. Mire mindenki kiért a pályára, olykor 18 csomós rúgások is voltak a szélben, ami néha meglepte a versenyzőket, így igen izgalmasak voltak a kreuzok. 3 futamot sikerült megrendezni a tipikus, változó erejű és irányú északi szélben, melyeken mindhárom alkalommal a litván Tauras Rymonis győzedelmeskedett. Este grill partyval kedveskedtek a rendezők a versenyzőknek.

Második nap délnyugati fújt, szinte teljesen a parttal párhuzamosan. Ez a szél már sokkal egyenletesebb volt, mint az előző napi, az egyetlen gond volt, hogy folyamatosan gyengült. Míg a pályára menet olykor 17 csomós szél is fújt, a második futam közepén már alig volt 6-7 csomó. Ebben a szélben két futamot lehetett lebonyolítani, melyek közül az elsőt Ian Ainslie, míg a másodikat Mihail Kopanov nyerte. Délután 2-kor már mindenki parton volt, délután 4-kor pedig már készen volt a marhapörkölt, ami nagy sikert aratott a versenyzők körében.


Nem szerepelnek rosszul a magyarok, bár az első négy helyen külföldi áll, utána a 10. helyig magyarok követik. A verseny 9 futamra van kiírva, melyet ha sikerült csütörtökig megtartani, akkor a pénteki nap már nem lesz igénybe véve.


finnec2.xls


Tihany alatt

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!




Fotó: Nemestóthy Andrea