Jövőre itthon rendezik a Finn Masters Világbajnokságot, ahol a 40 év fölötti finnesek mérik össze évről évre tudásukat. A korosztály hazai versenyzői évek óta a Velencei-tavon mérkőznek ötven év fölött a Laurel Kupáért.

Most a bója lett sárga a hajótól vagy fordítva?
Agárdon immár sokadik éve a Nemzetközi Hét folytatásaként került megrendezésre a Laurel Kupa, az 50. évüket már betöltött, jegyzett versenyzők részére. Gálné Szilvihez 28 előnevezés futott be a versenyre és ebből 22-en indultak. Megélénkült az érdeklődés a verseny iránt, számos a hazai vitorlázásban jól csengő név is beszállt. Sokan már napok óta izzítottak a vízen a jó szereplés reményében.

Voltak, akik már saját hajót vettek gondolva a jövő évi balatonfüredi Finn Master Világbajnokságon való indulás lehetőségére. A nézők között számos ismert vitorlás tisztelte meg a mezőnyt, meg számos hölgy is ott dongott, esetenként a manschaft szerepét is vállalva, legalább a zsűrihajóig.

A hétfői 3 futamot
3-4 északnyugati szélben ideális körülmények között lehetett megrendezni. Futamot nyert Tuss Miklós, Bánkuty Gábor és Haán András.

Hiányzó

Talán az egyetlen hiányzó név a versenyen Fináczy György, aki mellesleg minden idők legeredményesebb finn versenyzője.  Már többször többen próbálták hajóba csábítani a verseny erejére, de még nem sikerült. De ami késik……

A halasztás után rendezett gyenge nyugati szeles futam győztese Hegedűs Tibor volt. A tavalyi verseny első 4 helyezettje Stubits, Scharbert, Beliczay, Schömer most csak a 6-9. helyett foglalta el. Üde színfolt volt az 5. helyen végző Detre Szabolcs részvétele.
A korelnök most is változatlanul Stubits János maradt.

A versenyhez mérhető fontosságú a hétfő esti adoma, amely Ogyesszától Kielig veszi sorba a legkülönfélébb versenyzői élményeket. Nevethető élménnyé teszi a ma már szinte elképzelhetetlen különféle utazási kálváriákat, felfedi a légszekrények titkát, a finanszírozást megkönnyítő kiegészítő tevékenységek módszertanát.

A verseny rendezője Sipos Péter megirigyelve ezt a jó hangulatú versenyt úgy döntött, hogy inkább ő is 50 éves lesz és beszáll ő is versenyezni. Talán jobb keze Pallay Tibor lesz a folytató, amíg bírja, hogy ne szálljon be ő is.

Beliczay Tamás