Az abszolút győztes Rubin Hód vitte végül haza a Regina Regatta Vándor Díjat.

REGINA REGATTA

BALATONFÜRED

2010. JÚLIUS 17-18.

Versenybeszámoló

A Balatonfüredi Yacht Club 2010. július 17-e és 18-a között, 16 indulóval rendezte meg a Regina Regattát. A gyenge keleti szél miatt a szombatra tervezett négy futamból csak két rövidített futamot tudtak megrendezni a szervezők, majd a további gyengülés miatt parti halasztást hirdettek. Az estére tervezett csocsóbajnokságot a tervekhez híven megrendezték a vacsorát megelőzően, így a jó hangulatból ezúttal sem volt hiány.

Vasárnap az időjárás ismét szélsőséges oldalát mutatta és erős, viharos széllel megérkezett a hidegfront. Ennek köszönhetően csak délben tudták elindítani a túrafutamot Balatonfüred és Balatonföldvár közötti távon, melyen már csak zömében a mezőny fele indult el.

Mindkét napot külön-külön is díjazták, az abszolút győztes viszont haza vihette a Regina Regatta Vándordíjat, amely jövőre ismét elnyerhető.


Túra futam eredménye


Végeredmény