A legújabb francia hajót, a FRA-93at a minap (dec. 14-én) bocsátották vízre a spanyolországi Valenciában.


Az első vitorlázás mindig kicsit más, mint a többi, de ki ne tudná ezt. Nyílván egy ACC hajónál sincsen ez másképpen, hiszen különösen ügyelnek arra, hogy minden a helyén legyen, és nehogy a vízen derüljön ki valami rendellenesség. De ezúttal minden rendben ment és a teszt is jól sikerült, ahogyan az egyik csapattag, Dimitri Nicolopoulos meg is jegyezte: „Úgy hiszem ezt a napot a FRA-93 tűzkeresztségének is nevezhetjük. Igazán elégedettek lehetünk azzal, ahogyan a dolgok alakultak, mivel valószerű szél és hullámzási körülmények között vitorlázhattunk (nagyjából15 csomós szélben) és így közel maximálisan terhelhettük a hajót. Nagy lépést tettünk előre a hajó szerkezetének megbízhatósága terén. Mindenki nagyon boldog.” 🙂



Sebastien Col, kormányos: „Ideális körülmények között vitorláztunk ma, így tesztelhettük a hajó megbízhatóságát. Kellemes meglepetésben is volt részünk, a hajó ugyanis igen kiegyensúlyozott. Csak pozitív dolgokkal találkoztunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az emberek arca a fedélzeten!”



Az első edzések és tesztek egészen karácsonyig tartanak a FRA-93 háza táján, majd újrakezdődnek január elején, a jól megérdemelt pihenőhét után.



A svédek eközben Dubai fele igyekeznek egy Antonovval, melynek tartalma két hajójuk. A téli felkészülést melegebb helyen tartják meg.