Már csak egy nap karácsonyig

2017.05.25. 20:48  - Sallai Gábor
Rovatok: nagy versenyek, america's cup  I  Kommentek: 0 hozzászólás
Cimkék:
Már csak egy nap karácsonyig

Bermudán a 16. század óta nem volt olyan fontos hajós esemény, mint a pénteken kezdődő 35. America’s Cup. A verseny most is a Louis Vuitton Kupával indul a hat résztvevő ország számára.

Ok, a 16. században még nem a sport miatt látogattak ide a spanyolok. A motiváció akkor még egészen más volt. A 150 szigetből és mintegy 200 korallzátonyból álló szigetcsoport felfedezését Juan de Bermúdez spanyol felfedező nevéhez szokás kötni. A szigeteket spanyol és portugál hajók használták élelmiszer és ivóvíz készletük kiegészítésére, de a szellemekről és ördögökről szóló legendák, amit egy rémületes madárhang is táplált (legvalószínűbben a bermudai viharmadáré) illetve a folyamatosan viharos, hajótöréssel fenyegető időjárás akkor még jóidőre elvette a kedvet egy állandó település alapításától az Ördögszigeten. (köszi wikipedia)

A hat indulóból igazából öt hajt a Louis Vuitton Kupáért, aminek elnyerésével jogot formálhat a győztes arra, hogy a címvédővel megküzdhessen az AC trófeáért. Az öt kihívó: Land Rover BAR, Emirates Team New Zealand, Artemis Racing, SoftBank Team Japan, Groupama Team France. Az AC címvédő az Oracle Team USA (OTUSA), akik olyan drámai küzdelemben nyerték meg a 34. Amerika Kupát, ami egy életre emlékezetes marad azok számára, akik követték a közvetítéseket. Első körben USA-t is láthatjuk vitorlázni (ez ne tévesszen meg senkit!), és azért az nem hétköznapi látvány, hogy a kihívók között ott a címvédő is. Hogy miért, arról egy korábbi cikkben már megemlékeztem: http://sailing.hu/nagy-versenyek/americas-cup/ac35-a-verseny-mar-reg-megkezdodott-2-resz/489359   

Előzetesen arra számíthatunk, hogy a verseny több csapat között is kiélezett lesz. Az eddig látott videók és a rendelkezésre álló információk alapján elég közel teljesítenek egymáshoz a csapatok. Ami talán egy-két videóból is érzékelhető, hogy néha erősen megküzdenek a csapatok azzal, hogy a megfelelő energiát betermeljék a hidraulikatartályba, ami a korrekt repüléshez és a megfelelő manőverezhetőségehz szükséges.

A felkészülés le is zárult, de a fejlesztés még nem. Az utóbbi idők legjelentősebb történése az volt, hogy az utolsó edzésfutamok egyikén a BAR hátulról belerongyolt az ETNZ-be, ami miatt a kiwi hajó jópár napra kiesett a felkészülésből. Nem voltak túl boldogok, de hát ez van.

Az erősorrend jelenleg valahogy így néz ki jelenleg: ETNZ > ARTEMIS > JAPAN > OTUSA > TEAMFRANCE > BAR

Ez nyilván egy teljesen szubjektív erősorrend (lehet is vele vitatkozni) és nyilván nem tükrözi a végső sorrendet. Az biztos, hogy a briteknek komoly sebességi problémáik vannak, pedig ők töltötték a legtöbb időt a vízen. A franciák gyorsak, de a manővereik során lelassulnak és ez nem jó egy olyan pályán, ahol sok a forduló. Az Oracle erősen küzd, ám fekszik nekik, ha nem esélyesként vághatnak neki a küzdelemnek, kisebb a nyomás rajtuk, ráadásul nekik készül még egy csónak (amiben már lehet, hogy ők is bringáznak), miközben a többieknek egy hajóval kell beérniük. A japánok gyorsak, az OTUSA-val karöltve készültek, teljesítményük, sebességük elég jó és egyenletes. A tavasz során az Artemis volt sokáig a dominátor azon öt hajó között, amelyik együtt készült Bermudán. Az utóbbi időben az ETNZ megjelenésével ez a dominancia picit visszaesett. Az ETNZ teljesítménye kérdéses, keveset láthattuk őket, de az utolsó, az ellenfelekkel együtt megvitorlázott napokban elég jól pirítottak, csak ugye a BAR hátulról meglékelte őket.

A kiwik feltűnően sokat mennek fock nélkül, aminek vagy az lehet az oka, hogy bizonyos szélviszonyok között gyorsabbnak érzik, vagy már a rajt előtti manőverháborúra készülnek. Készülhetnek is: minden jel, felmérés, kimutatás arra utal, hogy az új-zélandiak messze jobban be tudják spájzolni az energiákat, mint bárki más a mezőnyben. Ezt a kerékpáros grind rendszernek köszönhetik, ugyanis az emberek lábbal több energiát tudnak kifejteni, mint karral, ráadásul hosszabb ideig. Ezért ezt a fegyvert valószínűleg már a rajt előtt az ellenfélnek szegezik, hogy a kényszerű manőverek miatt azok hamarabb kifogyjanak az energiából, amíg ők még vígnak repülnek.

Az előrejelzés szerint 30 csomó feletti nyomások is lehetnek pénteken, így lehet, hogy halasztással indul az első versenynap. A versenyt 6 és 24 csomó közötti szelekben tartják csak meg.

Frissítés: A halsztást már csütörtökön este fellőtték: https://www.americascup.com/en/news/2577_Americas-Cup-Opening-Day-postponed-until-Saturday-27th-May.html 

A verseny kb ilyen szoros: https://www.youtube.com/watch?v=cgxh9EVKwAY

A pénteki meccsek esélylatolgatása:

  1. futam: USA vs FRA – Könnyű győzelem várható USA számára
  2. futam: SWE vs JPN – Masszív erőpróba
  3. futam: NZL vs FRA – Franck Cammas csapata újabb komoly kihívással néz szembe
  4. futam: SWE vs GBR – Inkább a svédek; a britek sebessége nagy kérdés lesz 

A menetrend az első Round Robin tekintetében a következő:

Május 26. Péntek:

Futam 1: USA vs Franciaország
Futam 2: Svédország vs Japán
Futam 3: Franciaország vs Új-Zéland
Futam 4: GBR v Svédország
Megnyitó Ünnepség

Május 27. Szombat 
Futam 5: Új-Zéland vs USA
Futam 6: GBR vs Japán
Futam 7: Svédország vs Franciaország
Futam 8: USA vs GBR

Május 28. Vasárnap
Futam 9: Japán vs Új-Zéland
Futam 10: USA vs Svédország
Futam 11: Új-Zéland vs GBR
Futam 12: Japán vs USA 

Május 29. Hétfő
Futam 13: GBR vs Franciaország
Futam 14: Svédország vs Új-Zéland
Futam 15: Franciaország vs Japán

A teljes menetrend itt tekinthető meg: https://www.americascup.com/en/ac35-schedule.html


Fotó: Sander van der Borch / Artemis Racing

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Négynapos VMG flottavitorlázás az Adrián idén ősszel is

2017.08.09.   2 hozzászólás
…jut eszembe: Carina földkerülő vitorlásom új helyen!
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Melges 24

2017.08.08.
HUN 579 Melges 24-es vitorlás teljesen versenyre szerelt állapotban eladó.
EseménynaptárEseménynaptár
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Kapitány és legénység börze

658 hozzászólás 2017.08.23. 07:22 - nautilus

Túrázóknak ajánlott

785 hozzászólás 2017.08.19. 10:11 - Merlin

Alaszkában vitorlással

4 hozzászólás 2017.08.12. 09:47 - Zoli

Típus beazonosítás

6 hozzászólás 2017.08.10. 01:40 - Bogyó

Vitorlás bérlés idehaza...

70 hozzászólás 2017.08.07. 07:58 - bazsimoci
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
Bejelentkezés
E-mail  
Jelszó  
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
×