– A legénység nem adja fel: már most tervezik az újabb rekordkísérletet

November 16-án hétfőn, 13 óra 16 perckor Franck Cammas, a Groupama 3 kapitánya tájékoztatta a párizsi központot, hogy a hajó hátsó merevítő hídja és az egyik úszótest között repedés keletkezett. A cél az, hogy a Groupama 3 trimarán kis sebességgel folytatva útját elérje az 1700 mérföldre (3000 km) lévő Fokvárost. A hajó súlyos sérülése miatt a legénység most kénytelen felhagyni a világkörüli rekordkísérlettel, az elszánt csapat azonban máris egy újabb, januári csúcsdöntést tervez!

Hétfőn 13 óra körül (francia idő szerint) egy nagy reccsenés vetett véget Franck Cammas és kilenc társa reményének, ami az Orange 2-n 2005-ben felállított (50 nap, 16 óra és 20 perc) világkörüli rekord megdöntése lett volna. A hajó hátsó merevítő hídja igen súlyos körülmények között mondta fel a szolgálatot, mivel az óriás trimarán nagy sebességgel haladt a valóságos szél irányával 90°-os szögben, erős dagályban, hullámzó tengeren. A legénység tudta, hogy gyorsan kell haladni ahhoz, hogy az őket követő melegfront előtt hajózhassanak, és eljussanak a brazil ciklonnal a Jó Reménység-fokig. A fordítókötél gyengesége az úszótest repedését okozta, és a legénység – miután felmérte a meghibásodás súlyosságát – azonnal megállította a hajót, és döntött a világkörüli csúcskísérlet leállításáról.

„Éjszaka jól haladtunk a hajóval, hogy a front előtt maradjunk, majd ma reggel a fedélzeten tartózkodó Thomas Coville és Bruno Jeanjean egy nagy csattanást hallott: kis repedés keletkezett a hátsó merevítő híd és a baloldali úszótest között. Borzasztó nagy mozgást észleltünk, ezért megálltunk az erős hátszél ellenére, kinyitottuk a csapóajtót, hogy bejussunk a hajótérbe. A merevítő híd és az úszótest közötti ragasztás a válaszelem szintjén elvált, így az összeköttetés szerkezetileg legalább 50%-kal csökkent. Megjavítani kint a tengeren lehetetlen a nagy mozgások miatt. Még mindig rázkódunk, a meghibásodás időpontjában 35 csomós keresztszél volt. A front jelenleg utolért minket, a szél 40 csomós…

Bevontuk a nagyvitorlát, és a Groupama 3 hátszéllel halad a nagy rázkódások elkerülése érdekében. Útitervet készítünk, hogy elkerüljük a túl nagy szelet és a túl nagy hullámokat. Dél felé tartunk, hogy a második ciklon is eltávolodjon ma éjjel: holnap, kedd reggel indulunk tovább Fokváros felé. Folytatjuk az őrállást, próbáljuk Stannal kidolgozni a folytatást. Célunk mielőbb visszatérni Franciaországba: a legénység vállalkozó kedvű, és ha január vége előtt el tudunk indulni, egy újabb csúcsdöntés még lehetséges!” – számolt be Franck Cammas egy koradélutáni telefonhívás alkalmával.

Frédérique Granado, a Groupama külső kommunikációs igazgatója hozzáfűzte: „A legfontosabb, hogy a legénység ép és jó egészségben van. Célunk mindenekelőtt az, hogy elérjék Fokvárost a legbiztonságosabb körülmények között. Tudjuk, hogy számíthatunk tapasztalatukra és eltökéltségükre a Groupama 3 sikeres partra juttatásában. Ennek legékesebb bizonyítéka az, hogy máris egy újabb téli induláson gondolkoznak.”