Rég jártunk ebben a rovatban. Most viszont sűrűn előfordulunk, mert a Volvo Ocean Race izgalmai mellett vasárnap rajtol az eddigi legnagyobb Vendée Globe. Legnagyobb indulószámú és technikájában is az eddigi legnagyobb. Ez a verseny biztosan a szóló vitorlázás csúcsa és az Open 60-as osztály örömünnepe.

Sikerült szerezni egy forma listát, ahonnan megtudhatjuk, hogy ki milyen esélyekkel indul a harcba. Az inpozáns listán igen komoly a mezőny ereje. Ketten már nyertek Vendée Globe versenyt, Egyvalaki kétszer Velux 5 Ocean-t (Around Alone), Többen Minitransatot is  sőt, a Figaro versenyt is. De felvonul az elmúlt évek szólóvitorlázásának összes nagy alakja. Két hölgy is van az indulók között. Az egyikük már fordítva is megkerülte a Földet. Ja és persze ismét pályán a Budapest Fa Nándor 1996-os hajója.

Előzetesként nézzünk egy kis statisztikát az előző versenyekről:



Előző versenyek


Indulók


Befutott


%


Kizárt


Kiszállt


Elhunyt

1989-90

11

7

64

2

4

0

1992-3

14

7

50

1

5

1

1996-7

16

6

37.5

2

7

1

2000-1

23

15

65

3

5

0

2004-5

20

13

65

0

7

0


2008-9

30


átlag

19

9.6

56.3

1.6

5.6

0.4

Nézzük az esélyesség táblázatát. És ne feledjék: Vasárnap rajt!



Hely



Skipper



Szponsor



Tervező


Skipper


Hajó


Össz


Nyilt-

tengeri

rutin


Egy-kezes

rutin


Open 60

rutin


Rege-neráló-

dási

képesség


Se-

besség


Meg-bíz-

ható-ság







Maximum Pont






/5


/10


/10


/15


/15


/20


/75



1




Michel Desjoyeaux





Foncia





Farr Yacht Design 07




5



10



10



14



12



18



69



2=




Loick Peyron





Gitana Eighty





Farr Yacht Design 07




5



10



10



13



12



18



68



2=




Seb Josse





BT





Farr Yacht Design 07




5



10



10



13



12



18



68



4=




Vincent Riou





PRB





Farr Yacht Design 06




5



10



10



14



12



16



67



4=




Mike Golding





Ecover





Owen Clarke 07




5



10



10



12



12



18



67



6=




Kito de Pavant





Groupe Bel





G Verdier/VPLP 07




5



10



8



13



12



18



66



6=




Jean le Cam





VM Materiaux





Lombard 04




5



10



10



13



11



17



66



8=




Roland Jourdain





Veolia Environnement





Lombard/Juan K 04




5



10



10



13



10



16



64



8=




Bernard Stamm





Cheminees





Poujoulat





Farr Yacht Design 03




5



10



10



13



10



16



64



8=




Dominique Wavre





Temenos II





Owen Clarke 06




5



10



10



13



9



17



64



8=




Marc Guillemot





Safran





G Verdier/VPLP 07




5



10



6



13



12



18



64



12=




Jean-Pierre Dick





Virbac-Paprec 2





Farr Yacht Design 07




5



8



10



9



12



18



62



12=




Yann Elies





Generali





Finot/Conq 07




5



10



7



12



11



17



62



14




Brian Thompson





Pindar





Juan Kouyoumdjian 07




5



7



8



12



15



14



61



15=




Alex Thomson





Hugo Boss





Finot/Conq 07




4



8



10



10



12



16



60



15=




Armel Le Cleac’h





BritAir





Finot/Conq 07




4



10



6



13



11



16



60



17




Jeremie Beyou





Delta Dore





Farr Yacht Design 06




4



10



6



11



11



17



59



18=




Marc Thiercelin





DCNS





Finot/Conq 08




5



10



10



12



10



10



57



18=




Sam Davies





Roxy





Finot/Conq 00




4



7



6



13



9



18



57



20




Arnaud Boissieres





Akena Verandas





Finot/Conq 98




4



7



6



12



9



15



53



21




Dee Caffarri





Aviva





Owen Clarke 07




3



4



4



10



12



18



51



22=




Jean Baptiste Dejeanty





Groupe Maisonneuve





Lavranos 05




3



5



5



11



10



16



50



22=




Yannick Bestaven





Aquarelle.com





Finot/Conq 96




4



8



5



10



8



15



50



22=




Jonny Malbon





Artemis Ocean Racing





Simon Rogers 08




3



3



7



12



11



14



50



25




Derek Hatfield





Algimouss Spirit of Canada





Owen Clarke 06




2



6



4



12



9



15



48



26=




Unai Basurko





Pakea Bizkaia





Murray Burns Dovell 05




3



6



7



7



6



16



45



26=




Rich Wilson





Great American III





Joubert/Nivelt 99




3



4



4



10