A Vendée Globe flottája elképesztő tempóban ért ki a Biscaya öbölből.Viszont már csak 18-an vannak.

Talán soha nem látott remek szélben keresztezte a hirhedt öblöt a flotta. Közülük mindössze négyen vannak akik most indulnak elöször Vendée Globe-on. Az olasz Alessandro di Benedetto, a lengyel versenyző Zbigniew Gutkowski, a francia Louis Burton és a jelenleg vezető Francois Gabart. Mindenki másnak ez legalább a második nekirugaszkodása. Ebből a szempontból Mike Golding a legrutinosabb, hiszen neki ez már a negyedik.

A nap legnagyobb vesztese Kito de Pavant, aki összeütközött egy halásszal és felszakadt a fedélzete, összetört az orsudara és lépéseket kellett tennie, hogy a rigje egyáltalán megmaradjon. Nem is tudja a versenyt folytatni és Cascaisba kötött ki.



Az első Gabart-ot és az utolsó Bertrand de Broc-ot 550 mérföld választja el egymástól és az elsők elérték a Gibraltári szoros magasságát. A flotta a portugál partokkal párhuzamos rohanás után, most markánsan nyugat felé vette az irányt. Ebből a helyzetből a tegnapi vesztes Vincent Riou lett, aki vesztett 60 mérföldet a vezető hajóval szemben és visszacsúszott az ötödik helyre. Második jelenleg Armel Le Cléac’h, harmadik a svájci Bernard Stamm és negyedik a kétszeres Barcelona World Race győztes Jean-Pierre Dick. A két angol Mike Golding és Alex Thomson egymástól 70 mérföld kelet-nyugati távolságra, de egyébként csak 1 mérföld különbséggel halad a hatodik, hetedik helyen.






Fotó: Vendée Globe