Utolsó írásunk óta alaposan megváltozott az élmezőny. A hajók leértek a Déli óceánra sőt az élmezőny már Auszráliánál tart és hamarosan ennek övetkezményeit is viselniük kellett.

Még mielött a hajók leértek a Déli óceánokra eggyel megfogyatkoztak. A Delta Döre fedélzetén Jérémie Beyou száling problémák miatt kénytelen volt feladni. Szálingja annyira megsérült, hogy csak egy takkon tudott vitorlázni.

Leérve délre, egy ideig minden ment a normális mederben. Kisebb nagyobb sérülések, bánával való találkozás, mind mind a verseny része, de a hajósok az elején kevesebb sérülést szenvedtek, mint ahogy az szokott lenni ezen a tájon.

December 7-én azután Unai Basurko is kénytelen volt kiállni, mert a bal oldali kormánya megsérült. Olyan pozícióban volt, hogy inkább visszafordult észak felé, hogy a passzátszelekbe biztonságosabban tudjon a sérült kormányával haladni.

Hamarosan jött a fekete leves. Az egyik legesélyebb versenyző, Loick Peyron árbocát törte. Nem kicsit, nagyon. Sok darabot nem tudott  a fedélzeten tartani és kénytelen volt a rudazat nagy részét hagyni elsüllyednie. most éppen Ausztrália felé tart egy összeszekábált segédárboccal.

A verseny legnagyobb menetét Michael Desjoyeaux tudhatja magáénak, hiszen a rajt után visszafordulva a 36. napon már a 4. helyen vitorlázik, és éles meccsben van a vezető pozicióért. Kérdés, hogy a szükségszerűen túlhajszolt hajója kibírja-e terhelést.

Ez a hét svájci gyászal kezdődött, mindkét svájci versenyző, Dominique Wavre és Bernard Stamm is kénytelen volt a Kerguelen szigeteknél megállni. Míg elöbbi komoly tőkesúly sérülés miatt nem folytathatta, utóbbi pedig a kormányszerkezetének csapágyainak hibája miatt rövid megállást tervezett a szigeteken, de a kikötés rémálomba fordult. Nem tudott kikötni a nagy szélben és hajója kisodródott a partra. Bernard Stamm aki kétszer fölényesen nyerte az Around Alone utódját a Velux 5 Ocean egykezes versenyt, valahogy a Vendée Globe-al nem boldogul. 2000-ben egy hét után ki kellett állnia, mert bedöglött az automata kormánya, míg 2004-ben még a verseny elött elhagyta a tőkesúlyát és nem készült el a rajtra.

Már kilenc versenyző adta fel a versenyt és még félútig sem jutotak el. Természetesen a drámának még nincs vége. Tegnap Jean Pierre Dick, aki az elmúlt szerda óta vezette a mezőnyt valamivel összeütközött és kénytelen volt lelassítani a kormány sérülése miatt. Ennek az lett a következménye, hogy a második Mike Golding ma reggelre átvette a vezetést. Az ausztráliai kaput is ő vette elsőnek. Nyomában Rouland Jourdain és Michel Desjoyeaux. Az első négy hajó szinte egyvonalban halad. Délen Golding északon pedig Desjoyeaux szeretné a vezető pozíciót birtikolni. Ki lesz a szerencsésebb?

A leggyorsabb eddig Seb Jossé volt, aki az ötödik helyen  442,5 mérföldet tett meg 24 óra alatt. Ez 18,4 csomós óránkénti átlag. Hátul Norbert Sedlacek és Raphael Dinelli küzd a kulcsos pozicióért. Õk már több mint 3100 mérföldre el vannak maradva a vezető hajótól. Ez azt jelenti, hogy naponta 86 mérfölddel távolodik a vezető csoport tőlük.