Az Ericsson Racing Team előkészítette új hajójának megépítését, amellyel a következő, vagyis a 2008-09-es Volvo Ocean Race versenyén kívánnak részt venni. A hajót a svéd Kistaban az Ericsson irodájától nem mesze építik meg Killian Bushe irányítása mellett valamikor március után.


A csapat magja
Killian Bushe Ljungskileben található műhelye közel 30 éve ontja magából a jobbnál jobb 40-


85 láb

hosszú hajókat. Sok sikeres projektje között található a Volvo 60-as illbruck, amely 2001-02-ben megnyerte a Volvo Ocean Race versenyét John Kosteckivel a kormánykeréknél.



Sokkal inkább érdekesek a mostani munkáik, például a Team ABN Amro VO70-esei, amelyeknek a tervezése Juan Kouyoumdjian nevéhez fűződik, de egy új America’s Cup jacht is itt készült a Victory Challenge (SWE) számára. Killian és csapata most mellett most is közreműködik Kouyoumdjian, hogy a lehető legjobb hajó guruljon majd ki a műhelyből.



A sok probléma ellenére meglehetősen nyitott maradt a VOR hajóépítésre vonatkozó szabályzata, amely kihívás lehet a tervezők számára. Most olyan hajót kell összegyúrni, amely lehetőleg még gyorsabb, amelyen továbbra is lehet alkalmazni a dönthető kílt, amelyen opcionális az egy vagy két svert használata. Továbbra is választható, hogy a hajót egy vagy két kormánylappal építik meg.



Az Ericsson Racing Team sorjában másodszor kíván részt venni a világ első számú óceáni versenyén. Az előző alkalommal csak az ötödik helyen végeztek, ám a csapat immáron John Kostecki vezetésével inkább lesz kompetitív, amelyhez nagyban hozzájárul még az a tény is, hogy a Föld egyik legsikeresebb hajóépítője Juan Kouyoumdjian is hozzátehet egy keveset tudásából a hajó sebességéhez. A többi viszont már tényleg a csapaton és kicsit talán a jószerencsén is múlik…