A mezőny Tajvan után egy északabbi útvonal mellett tette le a voksát ahelyett, hogy délnek fordult volna.

Mivel délebbre egy szélmentes övezet fogadta volna a mezőnyt, így az összes csapat keletnek és északnak vette az irányt, bár ezt némi hezitálás előzte meg.

Tajvan után a Telefonica csapata bizonytalanodott el leginkább és a harmadik helyről az ötödikre esett vissza, ami némi elégedettséggel töltötte el ellenfeleit.

A mezőnyben egyedül a Puma mert merészet húzni a bizonytalan időjárási környezetben. Északnak fordultak, miközben a cél felé (Auckland) pár ezer mérfölddel délebbre kellene vitorlázniuk. A mezőny másik öt hajója pedig keletre tendált, várva a lehetőséget, hogy délnek fordíthassák hajójuk orrát.

Vasárnap reggelre azonban a versenyben az első két helyen álló Camper és Telefonica vált a leglassabbá, míg az észak fele húzó hajók mind nagyobb sebességgel haladtak kelet felé.

A navigátorok a 3 órás helyzetjelentéseket némi stresszel várták. Várták azt, hogy ki lesz az első, ki délnek fordul és egy jóval rövidebb, ám lassabb útvonalat választ. Végül úgy fest egyszerre indul meg a mezőny ma éjjel, holnap reggel valamikor.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

Visszatérve a Pumára: Ken Read tehát messzire vitorlázott a mezőnytől, de ez a húzásuk beválni látszik. Hatalmas hátrányt szedtek össze az északi takkal, de miután keletnek fordultak ők is, hatalmas tempót diktáltak, így ma reggelre az egész mezőnyt kikerülték (sebességük úgy 16-22 csomó), egyedül a Groupama tud együtt haldni velük.

A helyzet jelenleg az, hogy aki északon van, az gyors, aki délen az lassú. A Telefoncia hajója (a legdélebbi) Iker Martinez szerint ma nem váltja meg a világot, de jó pozícióban lesznek kb 24 óra múlva, ugyanis valahol ott lesz a legerősebb a szél az időjárási modellek alapján amikor megjön az északkeleti front. A bőszeles veretés a franciáknak fekszik a leginkább és a Groupama igencsak jó helyről vághat neki az aucklandi menetelésnek. Amúgy a mezőny összes hajója 60 mérföldön belül van, szóval még semmi sem dőlt el.


http://www.volvooceanrace.com/en/racetracker/rdc.html


Fotó: Dana Ross/VolvoOceanRace