A Balatonlellén rendezendő II. Szilveszteri Porsche M5 – Audi Regatta szervezője, Kövér László elárulta, lassan minden hajóra kitehetik a megtelt táblát

Immár második alkalommal rendezi meg december 31-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub a II. Szilveszteri Porsche M5 – Audi Regattát. A nem mindennapi óévbúcsúztatón a versenyzők valamennyien a Bavaria Cruiser 32 Avantgarde típusú hajókkal szállnak vízre. Kövér László, a verseny szervezője elmondta, a viadalon induló hajók felkészítése befejeződött, és már azokat a vitorlásokat is kijelölték, amelyekkel december 30-án edzhetnek a regattán indulók.



A

Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub vezetői


idén is megrendezik a II. Szilveszteri Porsche M5 – Audi Regatta Vitorlásversenyt

. A meglehetősen egyedi óévbúcsúztatón idén

egy médiahajó mellett élsportolókból álló legénységgel

is versenybe száll egy vitorlás, melynek fedélzetén ott lesz

a londoni olimpia bajnoka, Dombi Rudolf

, valamint

2013 legeredményesebb gyorsasági motorversenyzője, a Nem Olimpiai Sportágak programjának nagykövete Gyutai Adrián

is.

Természetesen a szervezők sem unatkoztak, hiszen

már valamennyi vitorlást felkészítették

a nagy megmérettetésre, sőt

a hajók jelenleg is vízen vannak

.


„Nagyon bízunk benne, hogy kegyes lesz hozzánk az időjárás, és nem lesz, mondjuk hóvihar, ami miatt esetleg romlanának a látási viszonyok. A hajókat teljes mértékben felkészítettük, valamennyi a vízen várja a nagy napot. Sőt, már az edzéshajókat is kijelöltük. Noha eredetileg úgy lett meghirdetve, hogy még december 30-án is lehet a helyszínen nevezni, elárulhatom, már alig van hely a vitorlásokon. A pálya kijelölése abszolút a szél függvénye, az engedélyt a Lelle-Révfülöp-Zánka-Szemes-Lelle közötti területre kaptuk meg. Miután a regattán nemcsak olyanok indulnak, akik tapasztalt versenyzők, így a legnagyobb hangsúly valamennyi résztvevő biztonságának megőrzése lesz”

– fogalmazott

Kövér László

.



A verseny – melynek vízi biztonságát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata felügyeli – a

selejtezőkkel kezdődik

, ahonnan többkörös futam után

az első két hajó egyenes ágon jut be a nagydöntőbe

, míg

a 3. és 4. helyen célba érkezők a kisdöntőben folytatják

. Hogy a családtagok se unatkozzanak,

a versenysátorban és az étteremben is on-line, a Snewisport közvetítésével élőben követhetőek a versenyben lévő hajók

.


A belépés a BL Bavaria Yacht Clubba a verseny ideje alatt a nézők és az érdeklődők számára ingyenes.

Ráadásul attól még, hogy valaki nem szeretne a vitorlásversenyen indulni, még az egyéb megmérettetésekbe, mint például a főzőverseny, nyugodtan benevezhet.


Részletes program


2014. december 30., Kedd

Egész nap

Pörkölt- és forralt bor főzőverseny

Játszóház és gyermekmegőrző mozival

Csocsó és squash bajnokság

Szauna szeánszok


15:00–20:00

Nevezés, regisztráció


12:00-15:00

Edzés 2 hajóval a II. Szilveszteri Regattára – csak az előnevezett csapatok számára!


Este:

Gyilkosság a Vacsorán- interaktív vacsora színház


2014. december 31., Szerda

Játszóház és gyermekmegőrző mozival

Csocsó és squash bajnokság


07:00–08:45

Nevezés, regisztráció


08:45

Kormányos értekezlet


09:15

Kihajózás


10:00

Első rajt


16:30

Befutási szintidő


17:00

Eredményhirdetés, díjkiosztó


Este pedig fantasztikus szilveszteri buli!

Gálavacsora

Tombola értékes nyereményekkel

Élőzene – fellép az In Diretta zenekar