Dérmentesen

2011.11.06. 07:13  - Beliczay Péter
Dérmentesen

November elején ilyen meleg? Váratlan szerencse, csak a szelet ne vitte volna el.

Ez már az ötödik alkalom, hogy a szezon a Dér Kupával végződik. Ezúttal viszont nem a nyugati, hanem a keleti medencében  a kenesei BFYC kikötőben kapott helyet az esemény. A meteorológia egész napra stabil délkeleti szelet jósolt, meleggel. Remek vitorlázó idő igérkezett.

Az előzetes tervek szerint az Kenese-Aliga-Almádi-Kenese pályát, baj esetén Almádiban rövidítettük volna. A legmerészebb álmaiban sem gondoltam, hogy egy aligai befejezéssel már rendkívűl elégedettek lehetünk.

Pedig így volt. Szép mezőny jött össze a kései időpont ellenére. Hatvan fölötti hajószám indult a regattán, illetve indult volna, ha a rajtig teljesen meg nem áll a szél. Innen már a rajtolás is nehezen jött össze. Volt aki a rajtvonalat fél órával a rajtlövés után hagyta el. De ritkán látott tolakodás volt a semmi szélben. Végül azért csak elrajtolt a mezőny és heroikus küzdelmet folytatott a hol északról, hol keletről érkező apró lehelletekkel. Volt olyan aki a rajtlövés után két és fél órával még egy km-et sem tudtt megtenni.

11562c28079b11e1a87612313804ec917.jpg

Így maradt a szomorú döntés. Befutó Aligán. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy a szél valahogy magára talál, de ez csak délután fél háromkor következett be, amikor már mindenki befutott. Igaz, aki utána indult haza a hajójával az kellemeset tudott vitorlázni az élénk délkeleti szélben.

Paprikáskrumpli szinesítette a nap  és a szezon végét. És ahogy már hagyomány, megjelent a Szélképek 2011-es kiadása Leiner András képeivel. Szerintem jól sikerült.

3a29ed6807c011e1a87612313804ec917.jpg

A hatvan körüli indulószám meggyőzte a szervezőket, hogy jövőre is érdemes Dér Kupát rendezni. És ez az ajándék nap pedig talán segít abban, hogy a ködös téli hónapokat átvészelje az ember.

EREDMÉNYEK


Fotó: Beliczay Péter

Bejelentkezés
E-mail  
Jelszó  
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Már nincs sok hátra a Pünkösdi Regattáig!

2012.05.14.   0 hozzászólás
Alig pár hét és ismét itt a már annyira várt Pünkösdi Regatta!

Helly Hansen kupa a Pünkösdi Regattán

2012.04.30.   0 hozzászólás
Az idei Pünkösdi regatta jubileumi esemény lesz. Az ünnepi...
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Használt vitorlák nagy választékban

2011.09.01.
Használt vitorlák nagy választékban többnyire a legnagyobb európai...

Rendelje meg CODE8 hajóját!

2011.09.01.
Carbon One DEsign 8 = CODE8 teljesen karbon verseny-túra hajó az Öné is...

Árzuhanás!

2011.08.31.
Nautic 330 Club hajónkat családi okok miatt áron alul kínáljuk. Az első...
EseménynaptárEseménynaptár

Volvo Ocean Race

2011.10.29. - 2012.07.08.

Majthényi Zsombor Emlékverseny

2012.04.28. - 2012.01.03.

18 lábas skiff Európa Kupa

2012.05.11. - 2012.05.13.

Balatoni Évadnyitó

2012.05.12. - 2012.05.13.

America's Cup World Series 5

2012.05.12. - 2012.05.20.

Hlavnyai László Emlékverseny

2012.05.12. - 2012.05.13.

Atomerőmű Kupa

2012.05.18. - 2012.05.20.
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Hajó buhera (felújítás, kiegészitők és egyéb nyalánkságok

665 hozzászólás 2012.05.17. 09:41 - szapcsika

Túrázóknak ajánlott

473 hozzászólás 2012.05.17. 09:33 - Merlin

Eladó Trapéz mellény

1 hozzászólás 2012.05.17. 09:12 - Zsombi

Telekocsi a vitorlázóknak

22 hozzászólás 2012.05.16. 13:35 - ka

Kapitány és legénység börze

381 hozzászólás 2012.05.16. 12:01 - boci
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
SzavazásSzavazás
Kérjük adja meg az Önhöz legközelebbi választ
Hiba történt az űrlap feldolgozása közben!
szavazás