Hétfőn a nevezéssel, majd kedden az első futammal kezdődött volna az idei bajnokság, ha a szél is úgy akarta volna.


A kedd reggeli megnyitó után halasztással kezdődött a verseny, hiszen a szél túl instabil és kevés volt a versenyzéshez. Ez egész nap nem változott, így a rendezőség délután 4 órakor másnapra halasztott.


Szerdán egy kis esővel indult a nap, de miután az elállt, kisütött a nap és kezdett lengedezni a nyugati, ami eleinte szintén a tegnapira hasonlított, de bő 1 óra halasztás után már volt elég szél, így a rendezőség kivitte a 48 kalózt.

A szél a hajógyári öbölben volt a legfrissebb, így Hagemann László rendező a parthoz közel tűzte ki a pályát. A szél olykor elég pöffös és lengedezős volt, ami olykor igencsak át tudta rendezni a mezőnyt, de mivel egész nap kitartott, be lehetett hozni a lemaradást és végül 4 kellemes futamot tudott maga után a mezőny az 5-10 csomós szélben.

Jelenleg két német az élen, harmadik helyen viszont már egy magyar egység Váradi Imre és Szalontai Bence áll. Negyedik helyen egy újabb külföldi Ausztriából, majd ötödik helyen az Erhardt Nóra Varjú László egység, míg hatodik helyen Németh Ferenc és Németh Kristóf áll.


A szerda reggel halasztással kezdődik, az eső esik és a szél sem fúj, bár délutánra már mondanak szelet, így lehet esély további futamok megrendezésére.



Eredmények