X-35 Match Race (Balatonfüred, BYC) – Negyedik alkalommal rendezték meg az X-35-ösökre kiírt párosversenyt, ahol az Admirál X csapata nyert.

7 hajó jelezte részvételi szándékát a kétnaposra tervezett párosversenyre, amely versenyzési forma még igencsak gyerekcipőben jár idehaza. Emiatt is sikerült elsőre nem túlságosan igazságosra a lebonyolítási mód, amelyet a kormányosi értekezleten sikerült orvosolni és végül minden hajó ment minden hajó ellen és lehet mindenki elégedett.

A Wesport kezdeményezése jónak látszik, mert sikerült olyan hajóosztályt találni, amely nagyon is alkalmas párharcra. Remélhetőleg évről évre komolyabb lesz a szervezés és a verseny lényegét adó szabályismertben is elmélyülnek a bírák/versenyzők, hogy izgalmas, látványos és fair versenyekben részesülhessenek a résztvevők és a nézők. Abban is bízunk, hogy a hétvégét követően jópár ember ráérzett a dolog ízére és így sikerül(t) kicsit szélesíteni a vitorlázók látókörét, más hajóosztályt/egyesületet is ösztönözve hasonló verseny megrendezéséhez.

Dicséretes a

BYC Optimistes kísérlete

vagy a

Badacsony Match Race

is, mégis kijelenthető, hogy minimális tapasztalattal rendelkezik a magyar vitorlássport párosversenyzés terén (régebben volt a keleti medencében Aligán, Kenesén profibb szemlélet megteremtésére kísérlet, de végül elhalt az a kezdeményezés, illetve pár versenyzőnk külföldön próbálkozik), pedig a szemtől szembeni párharcban néha sokkal izgalmasabb verseny alakulhat ki, mint mezőnyben. Ez viszont azzal jár, hogy az ember rá van kényszerítve a szabályok széleskörű és precíz ismeretére, alkalmazására, amelyből viszont komolyan profitálhat a mezőnyben is. Idehaza a szabályismeret terén azonban nagyon sok vitorlázónál hiányosak az ismeretek és tudjuk, hogy a zsűri sincs mindig a helyzet magaslatán. Igaz ez a mezőnyverseny és a párosverseny szabályai vonatkozásában is. Azaz komoly szemléletváltásra lenne szükség, mert a párosversenyzés lényege pont az, hogy a két hajó közeli kontaktusban marad, ahol így a rövid pályán folyamatosan szabályok jönnek szembe az emberrel. Sok más mellett talán ez az egyik kerékkötője is, hogy kevés színvonalas „párosversenyt” rendeznek idehaza, holott a Balaton és jópár hajóosztály is alkalmas lenne rá.