Hungest Hotels Palota Lillafüred – Deboti Vitorlás Hétvége beszámoló (Miskolc)

2016. június 11-12. napján a Deboti Vitorlás Sportegyesület rendhagyó, exkluziv versenyt rendezett a Miskolc közvetlen vonzáskörzetében található Hámori tavon, Lillafüreden két hajóosztály számára (Optimist, Laser).

Szombati napon a Hámori-tó Zöld szalagjáért folyt a küzdelem. A versenykiírás szerint az nyerhette el első alkalommal a szalagért folyó küzdelmet, aki az up and down pályán 90 perc alatt a legtöbb kört tette meg. Tekintettel arra, hogy a versenypálya a Bükk hegység szívében, meredek hegyek által szegélyezett környezetben helyezkedett el, a szélviszonyok változását legjobban adoptáló, technikailag tökéletesen felkészült versenyzőknek lehetett esélye a győzelemre. Berki Bence szoros küzdelemben, stabil vitorlázással megérdemelten nyerte el a szombati verseny díját. Az abszolút győzelem mellett a Laser, és Optimist I-III. helyezettek éremdíjazásban részesültek.

Vasárnap 11.00 órai kezdettel hirdettek rajtot a szervezők. A nézők az esős idő ellenére jóval a tervezett időpont előtt gyülekeztek, a korán érkezők elfoglalták a legszebb panorámát biztosító helyeket. Az időjárás 12.00 óra körül tette lehetővé a kis szeles futamok lebonyolítását. Erre a napra 4-4 futamot terveztek a rendezők, egy rövid, pörgős, nézőbarát pályán. A rajt előtt valamennyi néző megkapta a verseny megértéséhez szükséges tájékoztatást.

Először az optimistesek tudtak két futamot teljesíteni a telepített rajttal, és céllal rendelkező két körös pályán. Később a laseresek is ezt a mintát futották.

A verseny mindkét napján eredményhirdetéssel egybekötött vacsorán vettek részt a versenyzők. A jó hangulatú összejöveteleken finom, és bőséges hús ételek, saláták, desszertek tették még szebbé a napot.

A Deboti VSE több felajánlást is kapott magánszemélyektől, így sor kerülhetett a legfiatalabb versenyző, női versenyző, és valamennyi optimistes versenyző külön díjának átadására is.

A versenyen nevezettek között kisorsolásra került egy egy éjszakás szállás két főre a Hunguest Hotel Lillafüred Palotaszállójában.

A verseny megrendezésében nagy segítséget jelentett a Támogatók (

Hunguest Hotel Palota Lillafüred, Clair & Curtis, Ganz HYDRO Kft., Decathlon, Technoplast, Air Partner, Expert Holiday, FPS, Metropol Fitness, Gramalpin Kft., Távit, Mályi Tégla

) feltétlen bizalma, Litkey Farkas személyes támogatása, és Miskolc városának segítő hozzáállása.

Köszönettel tartozunk továbbá valamennyi segítőnknek az aktív közreműködésért!

Visszavárjuk az idei versenyzőket, jó volt veletek, és várjuk az új nevezőket 2017-ben!

A szervezők már holnaptól elkezdik a 2017-es verseny szervezését abban a reményben, hogy az idei támogatók mellett, újabbak is csatlakoznak ehhez az exluziv eseményhez.

Jó szelet!