Március 27-én veszi kezdetét Palma de Mallorcan a nagy tradícióval rendelkező Trofeo Princesa Sofia IBEROSTAR vitorlás verseny, amely ugyan pár éve már nem része a World Sailing világkupa sorozatának, de ez a verseny mezőnyének színvonalán mit sem változtatott.

Minden évben ez  az európai szezon első nagy versenye, ahol a versenyzők lemérhetik, ki hol tart a felkészülésében, így Zsombi elmondása szerint is az egyik legkeményebb megmérettetés a szezonban.

Zsombi már csütörtök óta a verseny helyszínén készül, valenciai edzőközpontja, a Dinghy Academy csapatával és Kelemen Tamás (Kelo) hazai edzővel.

A verseny honlapja szerint várhatóan 57 fős mezőny áll rajthoz, a nevezők listája alapján a 2016-os Riói Olimpiáról ismerős nevekkel is találkozhatunk.

Ott lesz többek között a brazil Jorge Zarif, tallini világbajnok, a riói olimpia 5. helyezettje, Milan Vujasinovic, aki honfitársával Ivan Kljakovic-Gaspic-val kemény csatát vívott az olimpiai részvételért és ugyan alul maradt, de nagy küzdő.

Ugyancsak ott lesz az olimpiai Medal Race mezőnyből az olimpiai 6. helyezett svéd Max Salminen, az olimpiai 9. argentin Facundo Olezza, továbbá a Zsombival egyidős észt Deniss Karpak és a finn Tapio Nirkko. Utóbbi Zsombihoz hasonlóan egy Európa bajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet és valamennyien a Finn élmezőny top 20-as versenyzői közé számítanak. Nem szabad továbbá elfeledkezni a britek és ausztrálok versenyzőiről sem, bár ezen nemzetek olimpiai szereplői nem neveztek a megmérettetésre.

A verseny az erős mezőny mellett azért is jelent kihívást, mivel a Nemzetközi Finn Osztályszövetség teszt jelleggel új eredményszámítást alkalmaz. Az új rendszer lényege, hogy a mindent eldöntő Medal Race-re ezúttal csak az öt legjobb versenyző juthat be és a döntő futamba való bekerülés módja is változott. Ami talán még ennél is fontosabb változás, hogy a Medal Race pontok nem adódnak hozzá az addigi eredményekhez, hanem a versenyt az nyeri, aki a Medal Race-t megnyeri.




Hogyan zajlik a döntőbe jutás?


A kilenc selejtező futam keretében összetett legjobb két versenyző automatikusan a döntőbe jut, míg a sorban következő további három versenyző az elődöntőben folytatja a megmérettetést. A selejtezők minden további versenyzője (azaz az első öt helyezettet leszámítva) az elődöntő selejtezőbe kerül, az itt legjobb öt versenyző szintén bekerül az elődöntőbe, ahol a selejtezők 3-5. helyezettjeivel együtt, azaz összesen nyolc versenyző méri össze a tudását a döntőbe jutás érdekében. A döntőbe (azaz Medal Race-ben, vagy éremfutamban) tehát a selejtező futamok legjobb két versenyzője, valamint a további kétfordulós elődöntő futam legjobb három versenyzője jut. Aki az éremfutamot megnyeri, az állhat fel a verseny dobogójának legfelsőbb fokára. Azaz kevesebb matek, több forduló és még több izgalom.




Ábra forrása: Nemzetközi Finn Osztályszövetség


Meglátjuk, hogyan válik be az új rendszer a versenyzőknek és főleg Zsombinak, aki az olimpia után januártól ismét megkezdte vízi felkészülését az új évadra – új klubja, a Balatoni Yacht Club színeiben, változatlan intenzitással és háttércsapattal, amelynek fő pillérei továbbra is Dr. Ugron Gáspár Gábor, a felkészülési program sportmenedzseri vezetője és Kelemen Tamás edző.

A Balatoni Yacht Club neve talán sokaknak ismeretlenül hangzik, pedig hazánk második vitorlás egyesületeként jött létre 1912-ben és az egyik legaktívabb és legeredményesebb vitorlás egyesület volt a második világháborúig. Csak érdekességként, nevéhez fűződik többek között a Kenese-Keszthely gyorsasági vitorlás verseny ötlete és megrendezése.

Egy lelkes csapat, köztük Berecz Zsombi, Ugron Gáspár, Kelemen Tamás, Arató Richárd, Zimmermann Botond és még sokan mások, akik a hazai vitorlázás fejlesztését szívügyüknek tekintik, és versenyzőként, edzőként, sportmenedzserként, sportegyesületi vezetőként már bizonyítottak, az egyesület megújítását határozták el. Egy olyan jól működő utánpótlás- és élversenyző program kialakítását célozták meg, amely valódi értékeket és tudást ad a fiataloknak. Az aktív munka januárban meg is kezdődött mind az utánpótlás nevelésben, mind az olimpiai programban. Az egyesület Laser Radial osztályban kezdte meg utánpótlás versenyprogramját, a hazai legeredményesebb korosztályos Radial versenyzőkkel. A Laser 4.7 és Optimist osztályok programjának előkészítése is megkezdőzött. Az egyesület jelenleg több mint 30 ifjúsági és felnőtt versenyzővel rendelkezik.

Hétfőtől tehát újra szurkolhatunk Zsombinak, indul az izgalmas Finn nehézsúly! A mallorcai verseny után április végén világkupa Franciaországban, egy hétre rá Európa Bajnokság ugyanott.

Hajrá Zsombi! Hajrá HUN 40!