Az ausztrál szupemaxi a 98 lábas Skandia nyerte a Sydney-Hobart versenyt


628 mérföldön keresztül tartó párosversenyben végül a Skandia 14 percet vert a másik 98 lábas szupermaxira a Zanára. A verseny utolsó szakaszán amikor a ké hajó belépett a hobarti Storm Bay-be még csak három perc volt a különbség, de a maradék 30 mérföldön az ausztrál maxinak sikerült az előnyét növelni.

A Skandia az elmult hat évben az első ausztrál építésű és tulajdonú hajó aki megnyerte a versenyt, Valamint az első billenthető tőkesúlyos hajó is.A 2 nap 15 óra 14 perc és 6 másodperc alatt teljesített verseny közel 20 órával lassabb volt, mint a rekordidő amit 1999-ben a Nokia nevű

VOR60-as tart.

A verseny az elején nem volt ilyen egyértelmű. A böszéllel kezdődő versenyen a speciálisan bőszélre tervezett Grundig mindkét maxit megalázva vezetett, de ahogy a délnyugati szelek megérkeztek a Grundig visszaszorult a harmadik helyre. Az utóbbi idők egyik legsikeresebb hajója a Nicorette test és tőkesúly sérülések miatt volt kénytelen feladni a versenyt.