A média figyelme természetesen a gigászok küzdelmére összpontosít a két nap múlva induló Rolex Sydney Hobart versenyen, de ne feledjük 90 láb alatt is indulnak hajók. Ki ezért, ki azért.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a közhiedelemben elterjedt el, hogy az itt résztvevő kishajók, csak az élményért vannak itt; hősök, akik végigvitorlázzák a távot. Néhányakra bizonyosan igaz is ez a megállapítás, de a Toecutter tulajdonosára biztosan nem, Robert Hick komolyabb ambíciókkal vág neki a versenynek. Az ő hajója a legkisebb a 86 egységet felvonultató mezőnyben.
„Mi meg szeretnénk nyerni a versenyt,” mondja Hick, aki egyben tervezője is a Hick 31-esnek. „Ha nem nyerünk, nem leszünk boldogok. Két évvel ezelőtt másodikak lettünk, és hajóim egyike már nyert versenyt 1998-ban, így jó esélyünk van idén is, feltéve persze, ha a szél nekünk dolgozik.”
De vajon mennyire hagyjuk el a realitás mezsgyéjét, amikor arra gondolunk, hogy a „pöttöm” 31 lábas hajónak van esélye a hatalmas rohanógépek ellenében? Nyilván a tulaj sem az abszolút győzelemre hajt, de az IRC handicap miatt Hick is bízhat abban, hogy elnyeri a Tattersalls Kupát – ahogyan nyilván sok más jól felkészített hajó is bízik a mezőnyben.
”Az a helyzet ezekkel az új nagy hajókkal, hogy annyira gyorsak, hogy a verseny folyamán nem sokáig haladunk ugyanabban az időjárási környezetben. Ez dolgozhat mellettünk és ellenünk is.”
Például lehetséges, hogy egy komisz előrejelzés rossz időt jósol délről, ami fekszik a Toecutter számára. „Áttörni a hullámokon komoly macerát okoz a nagyobb hajóknak, de mi inkább megvitorlázzuk azokat, mintsem átszeljük. Többé-kevésbé maximális sebességgel nyomulhatunk előre durvább viszonyok közepette is.”
Hicknek más hasonló méretű hajón is rajta kell tartania a szemét, ha nyerni akar. Például a Tow Truckon, ami egy Mumm 30-as, a csapat tagja a skiff olimpikon Gary Boydot is. „Nehéz lesz őket megverni, ha az ’egészségesnél’ több hátszél lesz.”
Dave Kent, a 32 lábas Gillawa tulajdonosa éppen az ellenkező csoportosulás, a „ha megcsinálom, király vagyok” vitorlázók képviselője. Olimpikonok helyett újoncokkal indul az életre szóló kaland kedvéért. „Amikor elkezdtem vitorlázni, egy olyan sportágat fedeztem fel, amelyben meglehetősen jó voltam.”
A csapatok kommunikációjában elengedhetetlen az egyértelmű utasítás, de ha sokáig van összezárva több ember egy ekkora hajón, akkor a humor sem nélkülözhető. Az előző évben ugyanis a Gillawa futott be utolsóként Hobartba és ráadásul nem kis hátránnyal. Valójában a legtöbb hajó eddigre már az első partyján is túl volt, sőt már haza is ment. Kentéknek hét napra, 18 órára és 23 percre volt szükségük, de legalább nem voltak azon jachtok között, amelyek sosem értek Hobartba – legalábbis tavaly.
De hogyan birkózik meg Kent a tudattal, hogy idén is könnyedén utolsó lehet? „Nem hiszem, hogy ez számít. A leglassabb hajók egyike a miénk és a handicapünk valószínűleg a leglassabbá tesz. Nem látom azt, hogy bárkit is megverhetnénk a mezőnyben. A célunk, hogy lekanyarítsunk másfél napot a tavalyi eredményünkből. Ezzel ugyanis új egyéni rekordot (PB) állítanánk fel.”
De ha valaki elfogadja, hogy utolsó, miért vág egyáltalán bele? Miért nem vitorlázik egymagában 600 mérföldet helyette? „A válasz egyszerű – vágja rá Kent – ha úgy fogod fel ezt az egészet, hogy nem csak egy vitorlázó vagy, hanem része ennek a kis, elit csoportnak, amely elmondhatja: Igen megcsináltam a Sydney Hobartot!, akkor az emberek hirtelen azt fogják mondani: „Hé, Te vitorlázó vagy!” Olyan szelekben kell megbirkózni a csörlőkkel, amelyben korábban nem nagyon vitorláztam. Ha valaki teljesít egy ilyen versenyt, tényleg érezheti, hogy sikerült elérnie valamit.”
A Sydney Hobartot gyönyörűen összegzi a verseny egyik szlogenje, amely a hajókra ragasztandó matricán is szerepel: „
Rolex Sydney Hobart. Emlékeztet arra, ki is vagy.
”
Jim Gale nyomán elbeszélte