Richard a pokolból hozta vissza csapatát, Minopriot viszont ő küldte oda. A címvédő világbajnok új-zélandi tehát elvérzett, de négyen még esélyesek a címre.


Minoprio jól kezdett és másodikként megverte Ben Ainslie csapatát. Ez a meccs megelőzte Richard mai első meccsét és így kerültek egálba a 8-9. helyen.

A  francia esélyes sem volt a helyzet magaslatán a nap elején. Mirsky ellen kezdett és vezető hajóként korán érkeztek a rajthoz, Mirsky ezt használta ki jól és egy perccel a rajt után már meg is nyerte a futamot jobb oldalválasztással. Mirsky futam után adott interjújában látszólag élvezte, hogy sikerült hátrébb taszajtani a fő esélyest a továbbjutás határára.

Aztán Minoprio és Richard is kikapott, előbbi Hansentől, utóbbi Mirskytől. Így továbbra is az utolsó kvalifikálós helyért küzdöttek.

A világbajnoki címért küzdő ellenfelek annál magabiztosabbnak tűntek, minél hátrébb álltak a VB címért folyó összetettben.

Richard megkapta a versenyen nála is jobban szenvedő Robertsont, aki utolsó két versenyét ugyan megnyerte – Új-Zélandi Bajnokság és Sunseeker Australia Cup – de itt az ág is húzza. Richard ismét elszúrta a rajtot, túl későn érkezett és Robertson simán kiment előtte balcsapáson leeben. Fél perces előnyt kovácsoltak a kiwik, de hátszélben Richard extra pöffel rájött az új-zélandiakra és be is darálta őket. Innét Richard átvette az irányítást. Richard egy kamu halzolással elkergette Robertsont a rossz irányba és megnyerte a meccset.

Minoprio eközben leverte Koo-t és ezzel életben tartotta esélyeit a VB címre. Richard és Minoprio továbbra is karöltve táncolt a szakadék szélén, de hogy ki lép le, azt a következő meccs határozta meg.

Nem is szervezhette volna jobban az élet, minthogy az utolsó Round Robin futamon Minoprio és Richard csapjon össze, eldöntve ezzel ki jut a legjobb 8 közé és esetleg ki az, aki kieshet.

Minoprio vereség esetén mindenképpen kiesik, Richard veresége estén is továbbjuthat. A rendezőség az izgalom fokozása kedvéért a szokásos kettő helyett három körösre módosította a pályát. A szél hullagyenge volt a rajtnál; a srácok már 3 percesben kivitorláztak a pályára. Minoprio 2 perccel a rajt előtt már spivel haladt visszafele, Richard közelebb volt valamivel, de ő nem húzta fel a golyót. A szél totál legyengült. 7 másodperccel a rajt előtt szedték le Minoprioék a spit, hogy alulról fedést létesítsenek, ami sikerült is. Richard leejteni kényszerült (talán Minoprio is tolta hajója farát) és nem is úszta meg büntetés nélkül. Viszont Minoprio rajt után a jobb oldalon kissé megragadt, Richard megcsúszott a baloldalon. Minoprio nem forgatta le az első keresztezésnél, hanem aláfordult a franciának, a jobboldal totál beállt, Richard lefordult és 3 hajóhosszal elment Minoprionak, aki ezután oldalt váltott, de nem került közelebb. Hátszélben Minoprio visszahozott 10 mp-t a 20 mp hátrányból.  Emiatt szoros lett a második krajc is, de Richard kitartott és hátszél végére növelte előnyét 30 mp-re. Az előny csak nőtt a továbbiakban és Richardnak maradt bőven ideje büntetése végrehajtására.

Így Adam Minoprio búcsúzott el a világbajnoki címtől és egyben a WMRT sorozattól is. De nem kell aggódnia, mivel 3 hónap múlva csatlakozik az Emirates Team New Zealand Volvo Ocean Race kampányához, amely remélhetőleg kárpótolja majd.

Williams tovább brillírozott, Ainslie sem akadt fent Minoprio vele szemben aratott győzelmén és Mirsky is pozitív mérleggel folytathatja holnap.

Ugyan maradt vissza pár meccs, de azok már nem változtatnak az eredményen. Holnap negyeddöntők!

Monsoon Cup – 3. nap a selejtezők vége


A negyeddöntőbe jutottak:

Ian William (Team GAC Pindar) 8-1

Ben Ainslie (TEAMORIGIN) 8-2

Jesper Radich (Gaastra Racing Team) 8-2

Francesco Bruni (Team Azzurra) 6-3

Bjorn Hansen (Hansen Global Team) 6-4

Torvar Mirsky (Mirsky Racing Team) 6-5

Peter Gilmour (YANMAR Racing) 4-5

Mathieu Richard (French Match Racing Team) 5-6

————————————–


És akiknek van okuk a búslakodásra:

Adam Minoprio (ETNZ/BlackMatch Racing) 4-7

Keith Swinton (Black Swan Racing) 2-7

Phil Robertson (WAKA Racing) 2-7

Jeremy Koo (Koo Racing Team-Evernew) 0-10