A fertő-tavi Podersdorf adott otthont az idei 420-as Osztrák Bajnokságnak (ÖSTM), amely a magyarok számára is válogató-verseny volt, így 14 magyar hajó 4 hazai Klub színeiben állt rajthoz a 36 hajós mezőnyben.

A verseny az idei második állomása volt a négy versenyből áll osztrák-magyar „SailCentrop” kupasorozatnak, melyből két versenyt a Balatonon (Kereked Kupa, BYC kupa), és két versenyt a Fertő-tavon (ÖSTM és Spring Cup) rendeznek, viszonylag népes 35-45 hajós 420-as mezőnyökben.



A 8 futamból álló többnyire közép szeles ÖSTM osztrák bajnokságon, a magyarok közül a legjobban a Wolf Szabolcs – Csébfalvi András páros végzett a Kereked Vitorlás Klubból, akik összetettben a 4-ik helyen végeztek. Nemzetköziben a lányok közül pedig Formanek Liza – Kalmár Luca páros a Spratacusból a második lett a verseny abszolút győztese – és más nemzetközi versenyeken is elismert – Kohlendorfer-Puxkandl női páros mögött.



Legközelebbi osztrák-magyar visszavágóra a SailCentop sorozaton felül Balatonfüreden megrendezésre kerülő 420-as Európa Bajnokságon lesz lehetőség (július végén/augusztus elején), az addig is sok-sok felkészülést igénylő zömmel idén felálló / összeálló magyar csapatoknak.




Végeredmény:


http://www.ycpodersdorf.at/cms/index.php/regatten-2016/1316-sail-centrope-2016-ergebnisse