Cserbenhagyni annyit jelent, mint segítségnyújtás nélkül távozni az esemény helyszínéről gyáván, suttyomban.

Az autós balesetek egyik legborzalmasabb eseménye, amikor egy gyalogost gázol el a „nagy vasdarab” és a legaljasabb dolog a gépkocsivezető részéről, ha a helyszínről elmenekül.

E rövid bevezető után nézzük, miért éreztem szükségét annak, hogy írjak egy „átigazolásról”. A válasz egyszerű. Mert érintett vagyok két kisebbik gyermekem okán és felháborodott, mint szülő és elkeseredett, mint állampolgár, és ha csupán amatőr szintű is, de sportolói mivoltomban is megbántottnak érzem magam, sportszerűtlennek tartom ezt az átigazolásnak nevezett klubcserbenhagyást.

Két kicsi gyermekem – az egyik 10 a másik 14 éves- a Nitrokémia Sportegyesület Optimist szakosztályának versenyzői 4 illetve 2 esztendeje. Edzőjük az igen tehetséges fiatalember Hodács Attila, aki nem mellesleg többszörös magyar bajnok volt ugyanebben a hajóosztályban. Felkészültségét a csapat sporteredményei is igazolják. A részletek felsorolása nélkül, mindig ott állt a dobogón a Nitrokémia csapatának valamelyik versenyzője, és az első tízből általában hat versenyző a fűzfői csapathoz tartozott.


Évekkel ezelőtt két csapattárs hagyta el az egyesületet. Megköszönték az edző addigi munkáját és elbúcsúztak a csapattársaktól is.  Az egyik Török Péterhez a válogatott edzőjéhez csatlakozott a másik versenyzőtárs a Tihanyi Hajósegylet reguláris csapatához igazolt át, jelenleg Cadet osztályban versenyez.


Sajnáltuk, hogy elmentek, de döntésük érthető volt és a csapat további működését nem befolyásolta a távozásuk, jöttek új gyerekek és az élet ment tovább. Egészen 2008 őszéig, mikor is az edző Hodács Attila megelégelve a szülők versenyközbeni okoskodását, arra kérte őket, hogy maradjanak távol a versenyek helyszínétől, mert ez zavarja az edzői munkát. Aki valaha versenysportolt és volt edzője, tudja mire gondolhatott Hodács Attila kérése megfogalmazásakor.

Néhány nappal később kaptam egy telefont. A vonal másik végéről ellentmondást nem tűrő határozottsággal szólt az egyik szülő: „döntöttünk váltunk”. Hogy mit az elsőre nem értettem. Visszakérdezetem hát. A válasz az volt, hogy edzőt és már mindenki beleegyezett egyezzek bele én is. Nem egyezetem. Attilát jó edzőnek tartom, bár sok időbe tellett, míg elfogadtam határozott, néha kicsit nyers stílusát, de a gyermekeim is megszerették őt, és ami a legfontosabb tisztelik, mint embert, edzőt egyaránt. A telefonbeszélgetés, és a később ez ügyben megtartott szülői értekezlet után rövid csend következett, majd derült égből villámcsapásként sújtott le a szülői csapat nagyobbik része. Bejelentették mindenszentek ünnepén, hogy a tízfős csapatból heten távoznak és a továbbiakban a balatonfüredi (BYC) egyesületben fogják edzeni gyermekeiket. Az edző Hodács Attila tőlem, illetve a másik, Fűzfő mellett kitartó szülőtől tudta meg, hogy távoznak az illető versenyzők. Köszönet, érzelmes búcsú nem volt, az edző elvégezte a feladatát, felhozta a gyerekeket országos szinten a legjobbak közé, az egyesület sikeres évet zárt, tehát logikus a következtetés, hogy fenéken kell billenteni az ilyen embert. Különösen, ha merészel szabályokat előírni a versenyzők és szüleik számára. Maradtunk hát hárman, helyesebben mondva három gyermek, két szülővel és az edző.


Állami segítség nem lévén a szülők is komolyan áldoznak a sportág oltárán. Nem különben a fűzfői egyesület a Nitrokémia is. Bár az egyesület tagjainak jelentős része úgymond nagyhajós, tehát nem érdekelt az utánpótlás nevelésben, azért minden évben jutott a kicsiknek egy kis támogatás, klubos hajó, stb. Ennél sokkal több persze jól esne, de nem várható el a klubtól, különösen a jelenlegi nehéz helyzetben.


Persze ebben az „átigazolásban” a BYC sem vétlen. Úgy vette át a csapatot, hogy sem edzővel, sem klubbal nem egyeztetett. Ugyan nem ők környékezték meg a kis versenyzőket, hanem a szülői csapat kereste meg a füredi klubot, de azért egy telefonhívás elvárható lett volna még akkor is, ha a BYC-nek igen jól jött a sikercsapat. Ráadásul úgy, hogy egy fillért sem fizettek a korábbi egyesületnek a sportolók képzéséért (???!!!).

Hiányozni fognak a gyerekek a klubból és természetesen nehéz lesz az anyagiakat is előteremteni a sporttevékenység folytatásához, vagy ha úgy tetszik az újrakezdéshez, de

mi a cserbenhagyottak az edzővel, gyerekekkel összefogva megpróbáljuk leküzdeni a nehézségeket. És ezentúl még több figyelmet kell fordítani a gyermekek mentális nevelésére, valamint a sportszerű magatartás elsajátítására.


Wolf Gábor

az egyik szülő

Ui. Megkérdeztem Gyapjas Zsombor és Balázs édesapját, ugyan miért hagyták el a fűzfői klubot? Gyapi, az apuka biztosított, hogy az edzővel semmi baja nem volt, csak hát klub jövője igen bizonytalan.

Tudni kell, hogy a fűzfői klub a Balaton egyik legszebb és legnagyobb kikötője, ragyogó partszakasszal, több hektáros telekkel. A „privatizációs lovagok” álma. Mi mégis bízunk annak az érdekcsoportnak a jóindulatában, akik majd megveszik az ingatlant, hogy szorítanak egy kis helyet a gyerekeknek. Miért-ne tennék? Hiszen ők is csak emberek.