A mára már hagyományosnak mondható Plastik Regatta elnevezésű, a műanyagipari szakmának kiírt megmérettetés, 5. futamát könyvelhette el, melyen 20 hajó küzdötte le a távot.



Végre olyan szél fújt az 5. megmérettetésen mely maximálisan kielégítette a regatta vitorlázóit. A 3-4-5 Beafourt-os északnyugati szél az első hajót „

Papuska

” Kónya Sándor, a tavalyi győztest, alig több mint 3 óra alatt végigfújta a távon, mellyel osztályukat meg is nyerték. A 2. helyen bevitorlázó „

Démon

” Dénes István kormányzásával, alig lemaradva 30 perces különbséggel érkezett. Őket alig tíz perces hátránnyal a „

Phoenix”

Király Tamás követte a 3. helyen.

A 2014-es regatta ismét nemzetközivé vált, hiszen 2 hajón is vitorláztak külföldi versenyzők:


Florian Reitsma, Claudie Reitsma, Lennert J.E. Van Raemdonck és Sascha Gerhmann

Meg kell említenünk

Szalai István

nevét is aki 34 lábas „ Istág” hajóján egyedül teljesítette a távot, úgy hogy a hátszélvitorláját is használta….

Idén az abszolút befutási sorrendet nem értékelte a versenyvezetőség az esélyegyenlőség hiánya okán. Az idei Plastik Regatta vándor kupája az összevont yardstick osztály első helyezettjét illeti meg, mely

Harmatcsepp

nevű hajó




Bódy Kornél

kormányozásával,

Sascha Gerhmann és Borszéki András

legénységgel.

További információk, részletes eredmények, fotók:

www.

plastikregatta

.hu