A múlt századra jellemzõ. hogy a vitorlák anyagát illetõen is gyökeres változás következett be. A XX. század elsõ feléig pamut vitorlákat használtak, amit körülményes volt formailag állandóan alakítani, trímelni. Robbanásszerû változást a mûanyag megjelenése jelentett a vitorlázatban.
A múlt századra jellemzõ. hogy a vitorlák anyagát illetõen is gyökeres változás következett be. A XX. század elsõ feléig pamut vitorlákat használtak, amit körülményes volt formailag állandóan alakítani, trímelni. Robbanásszerû változást a mûanyag megjelenése jelentett a vitorlázatban.
A 60-as évek végéig poliészter alapanyagú dacron vitorlákat szabtak, amik hajlamosak voltak a nyúlásra, de a pamutnál jobb tulajdonságokkal rendelkezett. A 70.es években a viszonylag gyenge dacron anyagra egy poliészter fóliát tettek. Ez volt a mylar vitorla, ami erõsebbé tette ugyan a vitorlát, de rendkívül magas ára miatt nem terjedt el használata, csak néhány versenyzésre használt hajón lehetett látni. A fejlõdésben gyorsan követte az aramidszálból készített kevlar, melynek szakítószilárdsága hasonló az acélhoz. A nap UV sugárzása viszonylag hamar rongálta az anyagot, így a versenyzésre tette csak alkalmassá, hiszen rövid élettartalma miatt az ára rendkívül magas. Maradt tehát a terilén vitorlaanyag, mely kedvezõ tulajdonságait fõleg a szálak szövésével és felületkezelésével érik el.
A vitorla szabása, a szálirányok megfelelõ szabása határozza meg a kedvezõ profilt és a kedvezõ nyúlási tulajdonságokat. Ebben rajlik a vitorlavarrás mûvészete.
Az állókötélzet nélküli hajók egy nagyvitorlával rendelkeznek.
Az állókötélzet lehetõvé teszi orrvitorla, nagyvitorla, hátszélvitorla használatát is.
Az orrvitorlák között is teszünk különbséget a hajó méretének növekedése esetén. A jollék esetén általában egy orrvitorláról beszélünk, de a nagyobb tõkesúlyos hajóknál megkülönböztethetünk viharfock, fock és génuát, melyek használatát a szél erõssége és iránya határoz meg.
Az orrvitorla és nagyvitorla közös használata éles menet, félszél esetén fejti ki pozitív hatását. Ezekben a szélirányokban érvényesül a szél felhajtó ereje.
A vitorlák részei: elsõ él. alsó él, hátsó él.
Elsõ él: a nagyvitorláknál általában kötél van rávarrva, ez megy be az árboc nútjába. Az orrvitorlák esetén gyakran drótkötelet tesznek az elsõ élbe, ami egyben az árboc elõre merevítõ kötele is lehet.
Alsó él: nagyvitorláknál általában kötél van rávarrva, ami a bum nútjába segíti a rögzítést. Orrvitorlánál az alsó él szabadon van, csak a vitorla alsó sarkánál rögzítik a behúzó kötélhez (focksotthoz).
Hátsó él: nagyvitorla hátsó éle csak latnikkal van merevítve, A latnik (négy-öt) azt akadályozzák meg, hogy a hátsó él vissza kunkorodjon, hiszen a vitorla anyaga magában nem elég merev.
A vitorla felhúzó kötelét halfej nevû részben rögzítjük.
A hátszéltõl félszélig terjedõ szögtartományban használjuk a hátszélvitorlát (spinnaker).
A spinnaker három sarkához rögzítjük a:
-felhúzó kötelet (felsõ sarok),
-sottokat (két alsó sarok).
Napjainkban egyre több új hajóosztállyal találkozunk, ahol más bõszeles vitorlákat is használnak, de ezek általában nem jellemzõ vitorlák a kishajókra.
Következõ fejezet: A hajótesten keletkezõ hidrodinamikai erõk. Tartsanak velünk!