A Kalóz OB-vel is elmaradtunk a változatosság kedvéért. Pedig ma Magyarországon ez a legnépesebb bajnoki mezőny. Igaz a 80-as évek közepén volt 120 induló is, de ez az idei 49 induló sem elhanyagolható mostanában.
Sokat gondolkoztam rajta hogy hogyan is kezdjem a cikket: pl. elég érdekes verseny volt… vagy: ha azt mondja valaki előtte, hogy… vagy: köszönöm a szervezőknek… Ilyenkor lenne igazán jó, ha egy cikket többször el lehetne kezdeni, mert mindegyik variáció szóba jöhetne.
Azt hiszem bátran elmondhatjuk, hogy az előkészületek, mint például a felmérés, stb. a szokásokhoz híven nagyon flottul mentek, és ez mondható el minden egyéb, a bajnoksággal kapcsolatos technikai dologról, így például a pályatűzésről stb., úgyhogy ezekről talán most nem ejtenék szót, kivéve természetesen a köszönetnyilvánítást az illetékeseknek: Kőpityunak és csapatának, a zsűrihajón Dórának és a lányoknak, valamint természetesen Laci bácsinak és Öcsi bácsinak.
Térjünk inkább rá a dolgok érdekesebb részére, a futamokra. Mindegyik futam viszonylag nagy szélben zajlott, kivéve talán az első kettőt. Az első futamra vasárnap, nagyon baráti időben, délután kettőkor került sor. Már rögtön a rajtnál problémák jelentkeztek, mert jobbcsapáson gyakorlatilag nem lehetett kimenni a rajtvonalon. Ez a végén tömeges kizárásokba torkollott, amelynek tíz hajó itta meg a levét, közöttük mi is. Így, bár elsőnek futottunk be, sajnos nem értünk semmit vele. A futamot így a másodiknak a célvonalon áthaladó Decker házaspár (AUT 4) nyerte. Mi tagadás, kissé el voltunk keseredve, mint utólag kiderült nem is ok nélkül, hiszen ez és a második futam együtt már az elején eldöntötte, hogy idén sem leszünk bajnokok.
A második futamra kicsit erősebben kezdett fújni a szél. Az első kreuzban mindent beleadtunk, és sikerült ismét elsőnek felérni a bójához. Mögöttünk közvetlenül a CZE 5-ös hajó haladt (aki a hajó és vitorláinak állapotától függetlenül, gyönyörű vitorlázással csak az utolsó nap végén vesztette el az összetett első helyet). Lassan kezdtünk elhúzni a mezőnytől, második raum végére már egész tetemes kis előnyt szedtünk össze. A második kreuzban kicsit jobban ráfújt a szél, a pöffök inkább a pálya északi oldaláról érkeztek, amit apuék szépen kihasználva egyre közelebb jutottak hozzánk. Mi egyre inkább kezdtünk fáradni, aminek eredményeképpen egy rossz döntés után hátszélben visszacsúsztunk a második helyre. A harmadik kreuz vége számunkra maga volt a totális csőd, abszolút képtelen voltam koncentrálni, amelynek jutalmaképpen egy szép hetedik helyet szedtünk össze. Az első nap mérlege tehát: OCS, 7. Valahogy jobbat képzeltem el magunknak korábban… Apuék magabiztosan nyerték a futamot, Bencéék első futambeli szereplésük (16.) után egy negyedik helyet szereztek, ami azért is külön említést érdemel, mert a futam alatt szinte állandó jelleggel az folyton elszakadó albával küzdöttek.
Másnap totális szélcsend következett, amit a zsűri délután 3-ig tűrt, majd aznapra befejezettnek nyilvánította a versenyt. Este 7-kor következett a sokak által várt program, a kirándulás a Jókai-val. Igazán pompásra sikeredett az este, a jó hangulatról Kálmán és persze a végén már táncra perdülő és éneklő társaság gondoskodott. Kiváló volt a kaja is, és még szerencsénk is volt, mert a borús idő ellenére egyelőre még nem eredt el az eső sem.
Kedden jó kis szélre ébredtünk, a széllökések ereje a kőgáton majdnem elérte a 20 m/s-os értéket is, úgyhogy egyelőre a parton vártuk a fejleményeket. Végül egy idegtépő várakozás után 15:00-ra tűzték ki a rajtot. A pályát gyakorlatilag a strand elé rakták ki, ami nem volt valami szerencsés húzás, de gondolom féltek a mezőnyt ebben a szélben messzebb vinni a parttól. Véleményem szerint ez elég kétélű dolog, mert lehet, hogy lejjebb nagyobbak a hullámok meg erős a szél, viszont sokkal kifújtabb, és talán könnyebben megvitorlázható. Még a legtapasztaltabb versenyzők is rengeteget szenvedtek a hirtelen és teljesen kiszámíthatatlan szélfordulóktól. Jó példa erre Helmut esete, aki a befutó előtt 200 m-rel a szemünk láttára mutatott be egy gyönyörű búvárfejest egy szembevágás után. A futamról érdemes megjegyezni, hogy Bence nem Szabival indult, de nagyon meggyőző vitorlázással végül Dórival is az élen tudott végezni. Utánuk Nóriék futottak be a második helyen, majd mi jöttünk volna, ha nincs a befutó előtt kb. 50 m-rel egy 50 fokos szélforduló, amelynek következtében visszaestünk az 5. helyre. Nem volt túl nagy az öröm a hajóban…. Említést érdemelnek a Koleszár testvérek, akik folyamatosan az élmezőnyben vitorláztak ezen a futamon és végül szép vitorlázással a harmadik helyen jöttek be. Némi hezitálás után a versenyrendezőség úgy döntött, hogy aznap több futamot nem rendez, mivel a széllökések ereje egyre nőtt. Így három futam után Nóriék álltak magyarban az első helyen, és Nyestiék is nagyon szépen tartották magukat.
Este egy fergeteges, kisvonatozással, borkóstolóval és hidegtálas vacsorával egybekötött partira került sor Balatonszőlősön, ahol ismét Kálmán muzsikált, ezúttal is mindenki legnagyobb megelégedésére. Mire a hangulat a tetőfokára hágott, még aput, Helmutot, Dórit, és régi osztrák barátunkat Herbert Rennert is táncolni láthattuk. A Füredre történő megérkezés után egy kis „afterpartit” tartottunk a Sunset-ben, ami szintén igen kellemesre sikerült.
Megmondom őszintén, hogy a következő nap eseményei ezek után nagyjából összemosódtak, mármint ami a futamokon történteket illeti. Annyi biztos, hogy az egyik futamot Helmut, a másikat Bencéék nyerték, így Szabi legalább bizonyítani tudta, hogy néha ő is ér annyit, mint egy női mannschaft :o))) Nóriék az egyik futamban betliztek egyet, így ők sem hibázhattak többet, ha elöl akartak maradni. Szuszuék szép egyenletes vitorlázással szintén nagyon megközelítették az élbolyt. Apuék még tartották magyarban a harmadik helyet, de a nap végére már csak négy pontra voltunk tőlük. A pontverseny állása nagyon szoros volt az elején. Azt, hogy Bencééknek hány pontjuk volt, nem tudom fejből, de Nóriéknak 17, apuéknak 19, nekünk 23, Szuszuéknak 25. És hátravolt még a mindent eldöntő utolsó két futam…
Este a MAFC-ban volt társasági összejövetel, amely egy kicsit visszafogottabbra sikerült, mint az eddigiek, de ez – gondolom – a másnapi várható szoros versenynek, na meg az aznapi kemény harcnak volt betudható. A keményebb mag még így is meglátogatta a lassan törzshellyé váló Sunset-et, a társaság nagyobb része viszont nyugovóra tért.
Csak reménykedtem, hogy másnapra kissé gyengül majd a szél, és talán valami esélyünk lesz a dobogó közelébe kerülni. A széllel kapcsolatos várakozásaim sajnos nem nagyon jöttek be. Ennek megfelelően elég hamar kijutottunk a pályára, amelyet szerencsére ezúttal egy kicsit távolabb tettek a parttól, mint eddig. Az első futamban Szuszuék már az elejétől fogva ránk vigyáztak, így aztán nem is volt sok esélyünk eléjük kerülni, de a végén kemény küzdelemben a második helyen végeztünk, az utolsó pár méteren magunk mögé utasítva az élen álló CZE 5-ös hajót. Szuszuék nagyon szép vitorlázással nyerték a futamot, és már csak egy pontra voltak tőlünk. Apuék kicsit lemaradtak, így összetettben már előttük voltunk, a harmadik helyen. Bencéék Nóriékra vigyáztak, ezzel lényegében bebiztosítva negyedik bajnoki címüket és már csak az összetett győzelemmel kellett törődniük. Nóriék még tartották a második helyet, de már csak két pont volt köztünk a különbség.
Így vágtunk neki az utolsó futamnak, ami szintén nagyon izgalmasra sikerült. Mi teljesen lúvban rajtoltunk, ami nem is lett volna rossz, ha Dénesék (HUN 4) nem gázolnak útjogtalanul keresztül rajtunk. Kissé elvesztünk így rögtön az első kreuz elején, ami lehetőséget adott Szuszuéknak, hogy ismét ránk állhassanak. Úgy tűnt egy rövid időre, hogy a második raum végén talán közelebb kerülhetünk hozzájuk, de elég szerencsétlenül jött ki a lépés a bójavételnél, így gyakorlatilag minden velük kapcsolatos esélyünk elúszott. Ideje volt hát inkább hátrafelé figyelni, ahol Nóriék vészesen közelítettek. Kétségbeesetten próbáltunk valahogy előrébb kerülni, de a szélfordulók rendre megtréfáltak minket. Végül nagy nehezen sikerült egy helyet előrébb lépnünk, Wernerék (AUT 3) elé és Nóriéknak is még egyet hátracsúszniuk, ami azt jelentette, hogy mi kerülhettünk fel a dobogó harmadik fokára. Szuszuék nagyon szépen vitorlázva nyerték az utolsó futamot, aznap azt hiszem, hogy nem sokunknak volt esélye ellenük. Két első helyükkel végül az összetett harmadik, és a magyar második helyre jöttek fel, ami nagyon szép teljesítmény tőlük, főleg, ha figyelembe vesszük hogy ez az első évük kalózban. Bencééknek az utolsó futamban sikerült maguk mögé utasítani a cseheket, és ezzel az összetett versenyt is megnyerték.
Ahogy az lenni szokott a partra kiérve a vitorlák lehúzása után azonnal kisütött a nap, hogy még bosszantson minket egy kicsit, de csak addig, amíg sor nem került a díjkiosztóra, hogy addigra ismét átadja a helyét a trópusi jellegű zápornak, stílusos keretet adva ezzel a versenyt lezáró ceremóniának.
A verseny végével és a cikk vége felé közeledve szeretnék visszatérni ahhoz, amit rögtön az elején írtam, és a különböző kezdés-variációknak külön-külön egy kis részt szentelni.
Elég érdekes verseny volt… Tényleg az volt, mert nem emlékszem olyan bajnokságra, ahol egészen a végéig ennyire nyitott volt a verseny, és ennyi hajó volt esélyes a dobogóra kerülésre. Érdekes volt ilyen pályákon versenyezni, még ha néha bosszantó is volt a pálya elhelyezkedése, hiszen legalább ebből is tanultunk valamit. Érdekes volt továbbá a jövőre nézve is, hiszen mindenki számára bebizonyítottuk, hogy a mezőnyt igenis, minden probléma nélkül ki lehet vinni erős szélben: nem hiszem, hogy százalékosan nagyobb problémát okoztunk volna a rendezőségnek mentés szempontjából, mint bármelyik másik osztály.
Ha azt mondja valaki előtte hogy… harmadikok leszünk, nem lettem volna elégedett vele, előrébb szerettem volna végezni. A verseny után viszont természetesen más megvilágításba került a dolog. Sajnáltam az első napot, különösen az első futamot, de magunkon-magamon kívül természetesen nem okolhattam mást. Végül boldogan álltunk a dobogó harmadik fokára azzal a tudattal, hogy az előttünk végzett két párostól ezen a bajnokságon nem volt szégyen kikapni. Ezúton is ismét gratulálok Bencééknek és Szuszuéknak és valamennyi eredményesen szerelő egységnek. Gratulálok ezen kívül a Kámán (Kelemen) testvérpárosnak, akik idén immár negyedik ifibajnoki címüket szerezték. Ehhez kapcsolódva még megjegyezném, hogy külön köszönet illeti a fertőieket, hogy ilyen sok egységgel érkeztek a bajnokságra, és ismét lehetővé tették az értékelést az ificsoportban.
Köszönöm a szervezőknek… mindazt az áldozatos és hatalmas mennyiségű munkát, amelynek eredményeképpen ez a bajnokság olyan lett, amilyennek mindannyian megéltük. Hangulatában és programjait tekintve ugyanolyan – ha nem jobb – volt, mint az itthoni 1997-es EB, amit – mint mindannyian tudjuk – minden idők legjobb EB-jeként tartanak számon külföldön is. Csak itt még szelünk is volt…
A legvégén, de messze nem utolsósorban köszönöm Erikának, hogy végig ott volt velem, és szurkolt nekünk, ez az eredmény nélküle sosem jött volna össze. Millió csók.