Néhány órával ezelőtt, Ellen MacArthur (EM) részletes és érzelmekkel teli interjút adott a Brit TV műsorvezetőjének, Richard Simmons-nak (RS). ez a kivonat angolul is élvezhető audio módban, a http://www.kingfisherchallenge.com – on
Néhány órával ezelőtt, Ellen MacArthur (EM) részletes és érzelmekkel teli interjút adott a Brit TV műsorvezetőjének, Richard Simmons-nak (RS). ez a kivonat angolul is élvezhető audio módban, a
http://www.kingfisherchallenge.com
– on
.
RS:
Amikor utoljára beszéltünk, éppen vezettél. Később, még aznap, visszacsúsztál a második helyre – de aztán történt valami aznap éjjel, mit tudsz nekünk erről mondani?
EM:
Teljesen egyedül vitorláztam, a nap épp lebukni készült, és minden rendben volt, a feltételek elég stabilak voltak és akkor, hirtelen ott volt a legszörnyűbb ropogó hang és a hajó úgy tűnt, mintha megfeneklett volna. Ahogy a hajó mögé pillantottam, hogy megnézzem minek ütköztem neki, megláttam a kormány egy darabját és a svertet, amint úsznak a vízen. Gyomorszorító pillanat volt. Elképzeltem, hogy ez felszakíthatta a hajó alját, olyan hangos volt a zaj. Ezért azonnal átrohantam a hajón, ellenőrizve az összes vízzáró rekeszt, hogy nincs-e benne víz. Nyilvánvalóan nagy a kockázata annak, hogy a hajó felrepedt alja nyitva van. A test rendben volt, és úgy tűnt, hogy csak a tartozékok (svert, kormány) sérült meg.
RS:
Minek ütköztél neki?
EM:
Azt hiszem, egy konténernek ütköztem neki, nehéz megmondani, mivel valószínűleg éppenhogy a felszín alatt úszott el. De azt hiszem egy konténer volt…
RS:
Azon a szinten , gondoltál a versenyre, vagy inkább a túlélésre?
EM:
Szóval félig meddig igen, 3 és fél hónapot dolgozol ott kint, hogy megpróbáld tartani a pozíciódat és a kezdő reakciód az, hogy „el fogok süllyedni?” és amikor rájössz, hogy nem, az agyadat túlhajszolod, azon gondolkodva, hogy hogyan tudod megoldani ezeket a gondjaidat. Tudtam, hogy a lap eléggé megrongálódott és ki kellett emelnem a vízből, mivel (a maradványok) ez nagyon sok ellenállást jelentett (a hajó ekkor 6 csomóval haladt). Takkot váltottamés láthattam, hogy a kormány hegye letört és a svert fele is odavan. Aztán konferenciabeszélgetést tartottunk a hajó tervezőivel (Merf Owen és Rob Humphreys) és a szerkezeti mérnökkel (Giovanni Belgrano) majd átbeszéltük a problémákat. Alapvetően az első dolog, amit meg kellett tennünk, az az volt, hogy a sérült lapot kiemeljük a vízből, mivel virtuálisan megálltunk.
RS:
Le kellett rendezned a helyzetet. Először gondoltál arra, hogy lehetetlenség ezt a helyzetet lerendezni?
EM:
Soha nincs lehetetlen helyzet a versenyben, mert ha így gondolod, akkor veszteni fogsz azonnal és mi ezt tettük, néhány ember úgy gondolja, hogy nagyon sok lehetetlen helyzet van egy versenyben de ha úgy gondolod, hogy igen, akkor hibáztál. Mindig megpróbáljuk a megoldást megtalálni és nem a problémát, de eléggé frusztrált voltam. Nagyon jól álltunk a versenyben. Mindenképpen frusztráló volt elveszíteni a vezetést Mich-el szemben és mi éppen ezeket a dolgokat készültünk lerendezni, és újból felzárkózni. Még mindig nagyon fáradt voltam, mert a Doldrum-on áthaladni igazán nehéz munka volt. Teljesen kimerültem, mert az árbocproblémák után (szélirányjelző hiba) mielőtt beléptünk a Doldrum-ba, már nagyon fáradt voltam. Így éppen amikor egy tisztességes mennyiségű alváshoz készülődtem, ott volt az a rettenetes zaj és a világod darabjaira hullott. Nagy pillanat volt. Ez nem az, amikor azt gondolod, hogy feladod, de az az érzésed, hogy ez igazán az utolsó dolog, amire a világon szükséged van. Olyan keményen dolgoztunk, hogy itt legyünk 3 hónap után és akkor valami más tönkremegy akkor, amikor a legkevésbé van rá szükséged. Kemény munka volt. És nem volt más lehetőség. Meg kell oldanod, csak össze kell szorítanod a fogadat és belevágni. És amikor olyan fáradt vagy, és a gondod olyan hatalmas, akkor az elveszi az összes tartalék energiádat.
RS:
És hogy húztad fel magadat ézelmileg, hogy meg tudd ezt oldani?
EM:
Kezdetben azt gondoltam, hogy nincs sok választásom. Ki kellett emelnem a lapot a vízből, mert megálltunk, így a szó szoros értelmében elsüllyesztettem magamat a problémába aznap este, takkot váltottam a hajóval és a csörlők illetve a kötelelek segítségével sikerült kiemelnem a lapot előre és ki a foglalatból. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de valójában egy órába tellett és nagyon komplikált volt. A kötél beszorult a lap tartójába, mindent megpróbáltam, hogy ki tudjam szedni. Elszakítottam a felső felhúzó kötelet… végül is felhúztam, és beleájultam a cockpitba elhatározva, hogy a terven az éjszaka folyamán fogok dolgozni, beszéltem a csapattal és a következő szinttel holnap reggel birkózom meg. Érzelmileg talán keményebben érintett a rákövetkező nap, ellentétben az azt megelőző éjszakával, máshogy, mint a tárggyal való ütközés által okozott kezdeti megrázkódtatás. Újra és újra lejátszottam magamban éjjel azt a pillanatot…
RS:
Le tudod írni, hogyan jelent meg ez az érzelem? Ott harcolsz kint november 9-e óta, és olyan közel voltál ahhoz, hogy minden apró kicsi darabokra törjön…
EM:
Azt hiszem a legnehezebb dolgo az, hogy annyira fáradt vagy, és még mindig meg kell birkóznod egy másik problémával, ami nem kicsi. Tudod, hogy akkor is, ha megoldod ezt a problémát, soha nem lesz a hajó olyan, mint volt, és ez elég fájdalmas volt, ez nem olyan, mint a felhúzókötél szakadása, ahol fel kell menned az árbocra és befűzni a tartalékot. Nem hordasz magaddal tartalék svertet, csak kettőt viszel magaddal és a másikat kell másik oldalról használnod. A svertet, ami 3 és fél méter hosszú és 1.5-szerese az én súlyomnak, nem könnyű fel s alá cipelni. Plusz grafittal van bevonva, ezért nagyon csúszós. A legnagyobb érzelmi sokk az volt, amikor ezzel szembe kellett nézni, ezt kellett lerendezni, és nincs más lehetőség, más kiút. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. A legnehezebb rész számomra az volt, amikor a jobboldali lapot kellett kiemelnem a tokjából, 3 órán keresztül próbáltam kiszedni, mindent megpróbáltam… eljutottam arra a pontra, ahol már majdnem kint volt, csak 6 inch volt a hajóban és akkor beszorult, felhagytam a radartartó állvány összetörésével és a többi hasonló dologgal. Fel kellett másznom az árbocra egy kis szakaszon, 8-szor vagy többször, hogy újra beakasszam a felhúzót (azt, amivel a lapot fel szoktuk húzni a szűk tokjából) hogy megpróbáljam kiszedni. Végül könnyekre fakadtam, mert egyszerűen nem tudtam megcsinálni. De semmi más választásom nem volt, minthogy újra meg újra megpróbáljam.
RS:
És végül megcsináltad. Meddig tartott?
EM:
Nem vagyok viztos benne… Azt hiszem már újra vitorláztam az ütközést követő nap végén.
RS:
Hogy írnád le most a Kingfishert?
EM:
Nagyon szomorú vagyok, ahogy látom a sérülést. Összetöri a szívemet, annyire próbáltam vigyázni rá, és eközben megnyerni a versenyt. A kormánnyal semmit nem tehetek, látókörömön kívül esik és nem is gondolok rá igazán. De a hajó orrában fekszik a ngyon összetört svert és fekete nyomok jelzik a decken azokat a helyeket, ahol a lap összekarcolta körbe-körbe, ahogy megpróbáltam elmozdítani. Tudom, hogy az a lap, ami most lent van nem 100 %-osan dolgozik, mert a rossz irányban van és ez így elég nehéz…ki kell hagynod a gondolataidból és úgy vitorlázni mint előtte, de…ez soha nem múlik el igazán. Egy ilyen dolog, soha nem hagy el, életed folyamán. Valamivel ilyen erősen ütközni. Mindazok után, amennyi energiát belefektettünk, ez igazán frusztráló…
RS:
Gondolod, hogy a versenyben ugyanaezen a helyen maradhatsz?
EM:
Megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt. Megígértem… elkaphatom-e még a PRB-t? Nagy kérdés. Nem hittem, hogy esélyem van valamivel ekkorát ütközni. Bármi történhet, tényleg bármi történhet.
Az biztos, hogy azokkal a problémákkal, amik nálunk voltak, ez egy vesztes előadás, de ez leginkább az én gondolatom, a verseny még mindig tart. Előre nézek Mich-re és a fiúkra mögöttem, és megígértem magamnak, hogy addig nem adom fel, amíg nem haladunk át a célvonalon… Ígérhetek én ilyet??!!??