Az élboly csapdában a Doldrum-ban – Philippe Jeantot elemzése
A Vendée Globe 2000 első tíz hajója a Doldrum közepén van, északi 9 foknál kb., ami még északabbra van a normálhoz képest. Dél felé haladni az egyetlen célpont, de milyen nehéz menet, amikor a szél körbe jár, eltűnik vagy hirtelen szélrohamra vált. A Doldrum-ban úgy tűnik vannak bizonyos rések a földrajzi szélességek között is, és a hajók északi 5 fokhoz érve, azt tapasztalhatják, hogy az időjárás sokkal rosszabb, mint amire számítottak.
Múlt éjjel, jónéhány hajó, ebbe beleértve Roland Jourdain-t (Sill Matines La Potagere), Michel Desjoyeaux-t (PRB), Thomas Coville-t (Sodebo) valamint Thierry Dubois-t (Solidaires) is, gyakorlatilag leragadtak egy ponton egy átlag 2 csomós sebességgel. Ezek a feltételek hihetetlenül igénybeveszik minden kapitány idegeit és igen terhelő a hajótestekre is. A kézi kormányzás előfeltétel ahhoz, hogy az információk amik az autopilotba kerülnek, állandóan változzanak. Coville elsősorban a rigje miatt nyugtalan: „Ezek a hajók többet fognak szenvedni a terheléstől egy hatalmas hullámverés által okozott ellenőrizhetetlen mozgásoktól és a szél hiányától, mint amikor 14 csomós erős szélben haladnak.”
Minden kapitány intenzív időjárási tanfolyamon vett részt a szárazföldön a profikkal, és mégsem tudta őket felkészíteni arra, hogy milyen ez valójában. ennek a meteorológiai jeéenségnek a hatása a hajósokra nézve változatos képet mutat. A veterán földkerülő Josh Hall (EBP – Gartmore) teljesen nyugodt maradt: „Talán keményebb itt, mint a déli óceánon. Először amikor erre versenyeztem, olyan frusztrált voltam, de ez légyegtelen, meg kell őrizned a fejedet. Non-stop dolgoztam, cseréltem a spinnakert gennakerre, és vissza, végre 7 csomóval haladtam, majd a szél hirtelen újra megváltozott 5 perc múlva.” Más oldalról nézve, az egyik „újonc”, -Jourdain, így gondolja: „Megtanulod az összes teóriát, de teljesen más kint és olyan idegörlő. Sokkal jobban aggódom azon, hogy itt elvesztem a pozícióm, minthogy nehéz lesz később visszanyerni – nagy a nyomás.”
Yves Parlier (Aquitaine Innovations), van a legtávolabb keletre, rendkívül keveset lassult a többiekhez képest. Mai tapasztalata, amikor egy újabb szellő visszatért, és újra meglökte őt a rangsorban. Michel Desjoyeaux (PRB) némi friss szelet kapott napkeltekor de északról, és nem a korábban várt passzát szelet. Ellen MacArthur (Kingfisher) nyugaton egy új déli szelet érez és a vezető duót veszélyezteti, mivel 8 csomós sebességgel halad délnek. Mindemellett senki sem meri megjósolni, hogy ki húzta a jó útirányt. A legoptimistább kapitányok úgy saccolják, hogy további 100 mérföldet kell még megtenniük, mielőtt elhagynák ezt a zónát. A legrosszabb jóslatok 200 mérföldről szóltak. Képzeljék el, 2 csomóval haladni ezen a hosszúságú távon – ez egy igazi ideg-teszt.
Az élenjáró csoport mögött, a második csapat most készíti fel magát a Doldrum-ra ami a következő 24 órát illeti, és újracsoportosulnak meglepően egy kicsit keletebbre a direct útvonaltól. Richard Tolkien (This Time Argos Soditic) számottevően felzárkózott a hozzá legközelebb eső riválisaihoz, Patrice Carpentier-hez (VM Materiaux) és Joe Seeten-hez (Nd Pas de Calais/ Choc.du Monde), azzal, hogy „felhúztam a gennakeremet tegnap – így 2 csomóval növeltem meg a sebességemet és 280 mérföldet tettem meg 24 óra alatt!” A munkáinak még nincs vége, bár a gennaker taktika már kétszer kifizetődött a versenyben és még újra kell rig-elnie a génuáját.
A verseny őrültségei egyszerre bizonyítanak, kísértenek. Bernard Gallay (Voila.fr) azt nyilatkozta a versenyirodának, hogy hogyan kell a legjobban megfőzni a repülő halat, és PAsquale de Gregorio két tűz között találta magát, megállni a Zöldfoki szigetvilágnál vagy folytatni – nincs komoly gondja, ettől messze van – Bernard Stamm mesélte neki, hogy milyen sok, gyönyörű lánnyal találkozott ott…
November 21, 2000 – 11:55:17 AM
Gondok vannak Pasquale de Gregorio-val (Wind): „Egy elég nagy gondom van…Stamm épp most hívott, és azt mondta, hogy rengeteg, csinos, fiatal lányt talált a Zöldfoki szigeteken, és most nem tudom, mit csináljak – meghalok azért, hogy megálljak és találkozzak a lányokkal! Na igen, az olaszok nem változnak! De komolyan, Pasquale beszámol: Minden nagyszerű a fedélzeten, tegnap nem volt túl jó, minden lehetséges vitorlakombinációt kipróbáltam… mindez nagyon jó edzés a déli óceánra. A szél feltámadt ma reggel és mindezek dacára fizikailag és gondolatban is formában vagyok – ciao!”
Mike Golding ezeket a szavakat küldte nekünk múlt éjjel (20-án)
„Ma (hétfő) nagyon keményen dolgoztam, hogy megoldjak a fedélzeti problémákból néhányat. A legfontosabbak ebben a pillanatban a szél-műszerekkel vannak – ezért felálítottam egy új pálcát a hajó farába egy B&G szerkezettel, inkább, mint egy NKE szerkezet, és ez visszaadta az összes műszeremet, de ebben a pillanatban még mindig gondjaim vannak, amikor megpróbálok a széllel kormányozni. a nap legnagyobb részében 14-15 csomós sebességgel haladtam, mindezt elég sok vitorlával, és amikor ilyen sebességnél baleseted van, potenciálisan jónéhány kárt okozol.
Az idő egy kicsit melegebb, még mindig borús, de még mindig jó szelem van, bár az előrejelzés azt mondta nem lesz. A Team Group 4 november 23-ára ér a Kanári szigetekre. Nem tudom, hogy ez engem hova helyez, de nem érzem úgy, hogy lassú lennék. Azt hiszem feljöttem jónéhány mérföldet.
A másik fedélzeti gondom a víz a hátsó rekeszben, feltehetően valami olyantól, ami ott bent megváltozott, hogy ez a fedélzettartó oszlop talapzata, vagy a kormánylapát, még nem tudom. Egyszer már kitisztítottam, de ma este megint megtelt, szóval ez így egy potenciális probléma, mert a víz igazán magas és átcsap felette és kezd veszélyesen közeledni az autopilot rendszerhez. Más, a rig-ek teljesen rendben vannak, úgy tűnik teljesen jól belépültek. Van egypár trükköm, hogy megoldjam, de valójában a rig elég jónak tűnik.