..azt holnap el is veszítheted. A Vendée Globe történetében egyedülállóan éles a küzdelem. Szinte minden hat óránként megjelenő pozícióadatnál változik a sorrend.
Két nappal ezelőtt úgy hagytuk ott a vezetőket, hogy Vincent Riou (PRB) átvette a vezetést, szorosan a nyomában Mike Golding (Ecover) és az eddig hosszú ideig vezető Jean Le Cam (Bonduelle) szép lassan lemaradozni látszott.
A Bonduelle skippere ekkor teljes tanácstalanságáról számolt be. Az instabil időjárásról, pillanatról pillanatra változó helyzetről beszélt. Hamarosan Mike Golding (Ecover) két mérföldre megközelítette a vezető PRB-t, majd…
Majd leszakadt a nagyvitorlája. Sikeresen megjavította ugyan az elszakadt felhúzót, de ezzel gyorsan összeszedett több, mint 50 mérföld hátrányt. Már-már úgy tűnt, hogy a helyzete reménytelenné válik a másik két hajóhoz képest.
Eközben a keletről érkező Bonduelle számára kedvezően alakultak az időjárási feltételek és a ma reggeli pozíciójelentés szerint visszavette a vezető helyet. Na nem sokáig…..
Mert délben már ismét a PRB volt az élen. De látszólag nem húzódott eléggé nyugatra, mert a Dél-Amerika partjaihoz valamivel közelebb lévő Ecover roham sebességgel csökkentette a hátrányát, mintegy 30 mérföldet ledolgozva abból. A PRB valószínűleg ennek a következményeitől tartva elindult nyugatra az Ecover elé. Itt tartunk most kedd délben. Hogy mi lesz ennek a vége, megjósolhatatlan…
Eközben egy kicsit hátrébb, az negyedik és ötödik helyért is élesedik a küzdelem. Sebastien Josse (VMI) és Dominique Wavre (Temenos) között a távolság 130 mérföld. Õk egy kicsit direktebb útvonalat választottak a vezetőknél, de a 710 mérföld hátrány, csak szélsőséges esetben elég ahhoz, hogy behozzák lemaradásukat.
A hatodik helyen álló versenyző hamarosan eléri a Horn fokot. Jean Pierre Dick és hajójával a Virbac Paprec-el szinte minden technikai probléma előfordult. Legutoljára a boomja törött el.
Míg a vezető hajók lassan az Egyenlítő felé közelednek, addig az utolsó, Karen Leibovici (Benefit) még csak most hagyta el Új-Zéland partjait. Távolsága a vezetőktől közel 6000 mérföld.
És egy apróság: Aki figyeli a Vendée Globe hivatalos oldalát, annak talán feltűnt, hogy Dominique Wavre (Temenos) folyamatosan a hajó farhullámait fotózza. Lassan nincs is más képe, mint ilyen.
