avagy: csak legyen mit eladni
A Srác a vitorlástelep melletti kocsmában igyekezett két edzőtábor közti időben nyári munkával némi jövedelemhez jutni – mert nem olcsó sportág a miénk, főleg diákzsebbel mérve -. A mosogatásért kialkudott ellenérték messze alulmúlta a nyár hátralévő részének várható költségeit, ez a munka azonban most volt, úgy tervezte ezen a szakadékon majd akkor kel át ha odaér. Sokan emlékszünk még az érzésre, velünk sem volt másképp…
És akkor azon az éjszakán a Srác szerencsecsillaga fölragyogott a balatonfüredi égbolton egy algagátló csiszolásától nyakig koszos, nyugdíjas, angol túravitorlázó úr képében. Fent említett jelenség betért és leroskadt a kocsmába. Két napja látták, amint öreg hajóját utánfutón vonszolva a telepre érkezik, majd nekiáll szöszölve összerakni a bárkát, most pedig valószínűtlenül elgyötört állapotban a németül egyébként jól beszélő pincéreknél próbált vacsoráért folyamodni nem sok sikerrel.
A Srác egyedül törte az angolt, elő is léphetett mosogatóból pincérré, fölvéve a megrendelést beszélgetésbe kezdett az öregúrral. Kisvártatva átkiáltott a pult túloldalára.
-Hé főnök! Nem tudsz valami algagátlót az öreg bárkájára? Angliában maradt a sajátja.
A főnök szemében fény gyúlt az extraprofit reményétől.
-Maradék van még, igaz megbontott dobozban, de elég lesz, tizenötezer forint kell belőle a többi a tiéd lehet.
-Meg vagy huzatva – méltatlankodott a Srác – tízért jó ha rádumálom. Hozd ide addig a festéket!
A főnök elviharzott, a Srác pedig leült az angollal szemben, töltött bort a poharába, azután megint töltött, majd az üzletre tért:
-Lenne itt egy dobozzal, tudja drágák itt az efféle nyugati cuccok, harmincezer a boltban, ám húszért hoznak egy bontottat ami elég lesz. Ok?
Az elmúlt napok viszontagságai, a bor hatása, no meg a nyelvet beszélő társasága megtette hatását. Tudta az öreg ez így több, mint karcsú ennyiért, de révbe érhetett… hasonlóképp, mint a második üveg bor. Belement az üzletbe.
Az algagátló megérkezett, az üzlet megköttetett – oda is vissza is. A Srác tízezer forint boldog tulajdonosaként zárta napját, ennyi pénzből akkoriban az edzőtábor végéig élhetett…
…volna, ha másnap reggel a korán kelő vitorlázók találkahelyén, a mosdóban össze nem futott volna az angollal. A tisztább tudattal ébredt öregúr elállta a klozettajtót, bár nem támadólag, de kérdőre vonta a Srácot.
-Te! Ha holnap megérkezik az asszony és megtudja, hogy huszat adtam valamiért, amit utánam hozhat ha most felhívom, akkor nekem végem. Csináljunk valamit, mert egy sört sem ihatok majd szeptemberig ha erre rájön a sárkány!
A Srác tudta mit mondjon:
-Én mondtam, hogy csak végszűkségben vegye meg ennyiért, de nem tudtam lebeszélni. Vissza nem vihetem mert megnyúznak, de tízért egy két hét alatt majd csak eladom valakinek és ennyit tudok is adni most érte.
A helyzet meg volt oldva, az üzlet megköttetett mindenki megelégedésére. A Srác egy majdnem teli doboz algagátló boldog tulajdonosaként már csak vevőt kellett találjon tízezerért…
…ezért egy óra múlva színészeket megszégyenítő gyászos képpel állt munkába:
-Főnök a szemét angolja reggel bepöccent, rendőrt akart hívni, hogy mit adtunk el neki, inkább kifizettem a tizest. Csináljuk vissza az egészet! Futottunk egy kört, nem jött be, de meg kellett próbálni.
A főnök megvonta vállát, és visszavette a festéket tízezerért. Végül is a Srác megjátszotta az esélyt és hárította a villámot is. Aki pedig ennyire képes fiatal kora ellenére, az nem vesztegethette nyelvtudását a mosogató mellett, a Srác aznaptól az asztalok között dolgozhatott magasabb fizetés, némi borravaló és tízezer pénz boldog tulajdonosaként.
Külön köszönet a történet eredeti változatáért Ferkó barátomnak, aki szememben minden idők legnagyobb mókamestere.