A Magyar Vitorlás Szövetség tavaly ősszel határozta el, hogy tendert ír ki az első Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság megrendezésére. Mint az ismeretes lehet sokak számára, szoros versenyben végül a Mediterran Yachting SE és az IBUSZ Utazási Irodák konzorciuma győzött. Az elbírálásban több szempont is fontos szerepet játszott, ezek közül a legfontosabbak egyike a hajóbérlés költsége volt.
A pályázati felhívásban a szakmai specifikációra vonatkozó részt érdemesebb talán kicsit jobban szemrevételezni: „A Magyar Vitorlás Szövetség hagyományteremtő szándékkal kívánja megrendezni az I. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot. A győzteseket ennek megfelelően bajnoki címmel díjazza. A verseny rangjának emelése érdekében a verseny szakszerű lebonyolítása mellett a parti rendezvények is megfelelő szakmai szervezést kell kapjanak. Az MVSZ a rendezvény sikerének tekinti, ha az esemény hagyományteremtő célját eléri, népszerűsége a jövőben évről-évre növekszik.”
Ezzel kapcsolatosan tettünk fel szavazást korábban, amelynek az eredménye részben meglepő volt. Az még érthető és rendben is van, hogy az emberek jelentős része nem foglalkozik ezzel a kérdéssel és inkább csak kedvenc hobbyjára összpontosít, de az amire mi leginkább számítottunk, hogy a bevétel ösztönözte – természetesen a „hagyományteremtő szándék” mellett – a szövetséget, nem találtatott kattintásra érdemesnek (1%). Hozzá kell tennünk, hogy egy ilyen szavazás közel sem reprezentatív és csak 100-200 embert hoz lázba, de akkor is. Pedig, ha jobban belegondolunk, nem lenne ezzel semmi baj. Szükség van pénzre, annak ismeretében pláne, hogy a központi támogatások mértéke nagyjából egy jobb versenyhajó beszerzésére épphogy csak elegendő.
Tehát a háttérben meghúzódó motiváció és a leírt célkitűzés nagyon is összhangban van. Miért is írunk akkor erről? Magyarországon 2004-ben 46 hajóosztályban 145 embernek osztottak ki Magyar Bajnoki Címet (Europe ifjúságiban nem sikerült, ez lett volna a 47.) – az MVSZ hivatalos honlapja szerint – és ez úgy tűnik, legalább egy újabbal bővül jövőre. Ha ehhez hozzávesszük az ezüstérmeseket és a bronzérmeseket – újabb 290 fő nagyjából – és a helyezetteket (4-6. hely), – kb. 435 fő – akkor egy kicsit soknak tűnik a 870 fő helyezett (ez valamivel kevesebb a tartalékok (bár, ha jól emlékszem érmet ők is kapnak) és azok miatt, akik több bajnokságon is csillogtatták tudásukat) ahhoz képest, hogy mennyi hajó is indul a versenyeken és mekkora is a magyar vitorlázó bázis. Erről azonban csak bizonytalan források állnak rendelkezésre: Ma Magyarországon megközelítőleg 30.000 embernek van kapcsolata a vitorlázással (forrás: szóbeszéd) – ebből MVSZ tag: 2.869 (forrás: MVSZ iroda). Osztottunk-szoroztunk és azt láttuk, hogy nagyjából minden hetedik szövetségi tag (pontosabban 6,59) Magyar Bajnoki helyezett (1-3.) és nagyjából minden 3. ember (pontosabban 3,29) pontot szerez egyesületének (1-6. helyezett), amely alapján az év végén az egyesületeket rangsorolják. Az MVSZ tagságba pedig ne feledjük, beletartoznak a 8 éves kezdők is és akár a 80-90 éves lelkes vitorlázók is (szerencsére), aki nem feltétlen rúg már labdába. Gyakorlatilag az elmúlt évben minden 20. igazolt versenyző Magyar Bajnok lett vitorlázásban.
Lehetne-e itthon magasabb elismerése a sport teljesítményeknek, mint e cím megszerzése? De ehhez milyen teljesítményt kell nyújtanunk? Azt hiszem belátható, hogy két Magyar Bajnoki cím súlya nem feltétlenül egyenértékű. A szakmához értő hiába tudja, hogy az olimpiai osztályokban elért bajnoki cím más értéket képvisel, mint egy Yardstick bajnoki cím, ha ezt a különbséget nem tesszük mindenki számára nyilvánvalóvá, tehát a külső szemlélőnek maradnak a statisztikai adatok – már ha érdekli. Nos, ennél a pontnál meg is állhatnánk, ha vitatkozni szeretnénk. Lehetne érvelni más sportágakkal is, de nem tesszük.
Félreértés ne essék, nem lenne semmi baj, ha az egyes osztályokban – és itt most tényleg az osztályhajókra gondolok – több hajó is elindulna és nem csak az előírt minimális vagy eggyel több – ergo nem a Magyar Bajnoksághoz kéne embereket toborozni, osztályt találni. Jobb lenne a helyzet, ha ez fordítva lenne és egy osztály, létszáma és érdekeltsége által vívná ki, hogy magyar bajnoki címet hirdethessenek vitorlázói között. Mert ha van „mezőny”, akkor lehet 146 magyar bajnoki cím is. A tradicionális hajók ellen sincs semmi kifogásunk és maximálisan szorgalmazzuk a hagyományok ápolását, de ha csak egy vagy két hajó van ugyanabban az osztályban és a handicap rendszer se működik túl jól, akkor miről is beszélünk? Persze, ha mindenki elégedett vele, ahogyan ez létezik, akkor ezt a részt tekinthetjük semmisnek is. Ha mégis szeretnénk nagyobb értéket adni egy Magyar Bajnok címnek, – sőt tovább megyünk, – fellendíteni a hazai versenyvitorlázást, akkor biztosan lehetne kedvezőbb megoldást találni a bajnoki címek szétosztására.
Azért boncolgattuk kissé a témát, mivel január végén találkoztunk egy reklámmal egy honlapon, amelyben komoly összegért pár fő számára skippert, legénységet biztosítanak az új magyar versenyre, az I. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon és ahol pirossal szedve olvashattuk az „Akar magyar bajnok lenni?” kérdést. A reklámból eléggé nyilvánvalóvá válik, amennyiben valaki fizet, valószínűleg jól fog szerepelni egy rangos eseményen. Ez bennünk döbbenetet és keserűséget váltott ki.
Miután páran nemtetszésüknek adtak hangot fórumaink keretein belül (is), kiegészítették a „HA NEM SIKERÜL, PÉNZ VISSZATÉRÍTÉS!” megjegyzéssel, amelyet még később a „HA NEM SIKERÜL DOBOGÓS HELYEZÉS, AKKOR FÁJDALOMDÍJ!” megfogalmazásra változtattak. Ha nem pontosan idéztünk, elnézést! De lényegében nem tévesztettünk. Elgondolkoztunk azon is, hogy hol is a határ? Mit gondol egy kormányos, amikor felkérik egy ilyenre. Vajúdik-e a válaszon, avagy sem? Szponzorpénzekért egyre többen vitorláznak és sokak ebből tartják fent hajóikat is. Van, aki pénzért vitorláztat versenyen és végül az edzőnek is fizetünk közvetve vagy közvetlenül a felkészítésért. Akkor ez mégiscsak belefér? Mi azt érezzük, hogy valahol sántít a dolog. Eltűnődtünk azon, hogy mennyivel rosszabb ez a helyzet, mintha egy gazdag ember hajóját viszi egy hozzáértő.
Mivel technikai sport, ezért nem csak a hozzáértő tudásából, hanem technikából is áll a dolog. Egyik biztosítja a tudást, a másik a technikát. De esetünkben nem azt hirdetik, hogy jó pénzért elmennek kormányozni valakinek, hanem adják a hajót (a technikát), a versenyt, illetve kormányost és a legénységet (a tudást). Tulajdonképpen mindent. Azzal kívánnak pénzt keresni, hogy kormányost bérelnek a bérelt hajóhoz.
Lehet, hogy azok az emberek, akik befizetnek ide, az élet más területein sikeresek, ám a magyar bajnoki cím megszerzése esetén nem a vitorlázásba fektetett energia köszön vissza – legalábbis nem számukra. Akkor hol is itt a Fair Play? Mert ugyebár kétségtelen, hogy a cím megszerzésében a kormányos és a hirdetésben beígért két fő legénység oroszlánrészt vállal és a többiek csak statiszták – hacsak meg nem tanulnak sebtiben úgy vitorlázni, ami másoknak csak kőkeményen munkával, évek alatt sikerült. Utóbbiak számára feltehetőleg ez lesz az igazi „Nagy utazás”.
Erről eszembe is jut egy sztori. Emberünk nem nagyon tudott vitorlázni és csak a legénység tagjai között kapott szerepet. A kormányos az illető tudásának megfelelően adta ki az utasításokat, mivel ő nem nagyon hagyhatta el a kormányállást. Szerette volna, ha „matrózunk” meghúz egy kötelet és ennek megfelelően érkezett is az ukáz: „Húzd meg a zöldet ott lent!” – és emberünk lenyúlt a sörösüvegért…
Emailben vettük fel a kapcsolatot a hirdetésben megjelölt címen keresztül a hirdetés feladójával, akire a hirdetési oldalon szinte semmi sem utal és személyét mi sem szeretnénk nyilvánosságra hozni (ugyanis nem kenyerünk az ingyen reklám). Február elején azt a választ kaptuk, hogy az esetleges kérdezz-felelekre csak azután kerülhet sor, miután kihirdetik az Első Magyar Tengeri Bajnokság rendezésére-szervezésére kiírt pályázat győztesét. Ez meg is történt március 1-én, azonban a kívánt riport meghiúsult, mivel a riportalany elutasította újbóli megkeresésünket és nem kívánt élni az általunk nyújtott lehetőséggel. Természetesen mindenkinek privát joga, hogy nyilatkozik-e avagy sem, de miért kellett vajon várni a nemleges válasszal mindaddig, amíg nem tudjuk, ki is a győztes a pályázaton?
Belátható, hogy ez egy üzleti vállalkozás, hiszen 10.000 Euroért, vagy reklámszerződéssel 4.000.000 Ft + ÁFA bérleti díjért tulajdonképpen bárki indulhat az ORC előnyszámos osztályban, – ezen szervezés keretében. Minimális feltételek azért vannak, azonban a vitorlázó tudás nem éppen a legfontosabb – sugallja a hirdetés. Hogy teljes képet alkossunk, ez az ár 5 főre vonatkozik és természetesen jó pár szolgáltatást is tartalmaz.
Amire szerettünk volna igazán kilyukadni, az egy kérdés: Mennyit is ér a Magyar Bajnoki cím? Ebből igencsak úgy tűnik, hogy még mindig vannak olyanok, akik pénzben mérik és a szimpla dicsőség nem is olyan fontos számukra, vagyis dehogyisnem, mert a haveroknak, üzletfeleknek el lehet mondani, hogy én biza Magyar Bajnok vagyok és nem is akármiben. Vitorlázásban. Alapvetően azt nem értjük miért is kell ebből üzleti vállalkozást csinálni? A válasz persze már ott rejtőzik a kérdésben. Többen úgy tartják, hogy az ilyen és hasonló megmozdulások, jelentősen csökkentik a Magyar Bajnoki cím értékét. Kíváncsiak lettünk volna, mit gondolnak erről az üzleti vállalkozás tagjai.
Találtunk egy hasonló példát, ahol szintén fizetnek emberek azért, hogy bérelt hajón bérelt kormányossal vitorlázhassanak. Ez nem más, mint a Global Challenge. Csakhogy itt a skipper profi és nincs legénység, vagyis a befizetők válnak azzá. De ők nem azért csinálják, hogy bajnokok legyenek, hanem az élményért…
A Tengeri Bajnokságra épülő „vállalkozás”, valamint az ebből adódó üzenet révén – Bajnok lehetsz, ha van elég pénzed – újabb és újabb kérdések merülnek fel az emberben. Valóban a napfény és a lazulás sportjává vált a vitorlázás, mint ahogyan azt kívülről látják a laikusok? És jogosan merül fel bennük a kérdés: Ez sport?
Vitathatatlan, hogy a nagyhajózás bizonyos ágai igen csak közelítenek ehhez a megállapításhoz és ez nincs is így rosszul, de ha mindezt egy kalap alá vonjuk egy valóban komoly sportértéket képviselő osztályban kivívott „azonos értékű” bajnoki címmel, – akkor lényegében lejáratjuk az ott elvégzett munkát, ezzel csökkentve a lelkesedést, mert a példa rossz lesz és rossz reakciót is eredményez: „Ja, ezt edzés nélkül is lehet?!”. Pedig az igazság az, hogy NEM! Mert akik komoly eredményeket értek el az életben, azok igenis megdolgoztak érte.
Önök szerint létezik-e még egy olyan sportág, ahol ily módon „be lehet fizetni” egy bajnoki címre?
Kérdéseink általában nem költőiek, hanem nagyon is valóságosak és a válaszadás lehetőségét is fenntartjuk – persze csak reklám nélkül.
Mindezektől függetlenül kívánunk sok sikert a rendezőknek, a versenyzőknek és az MVSZ-nek!