Az első napon két futamot is rendeztek a San Franciscoban megrendezésre kerülő 470 Világbajnokságon, melynek a helyi patinás klub, a St. Francis Yacht Club ad otthont. A címvédő Nathan WILMOT – Malcolm PAGE (AUS) párosról sokat nem lehetett hallani az Olimpia óta, ahol bőven a várakozások alatt szerepeltek, most viszont két futam után vezetnek. A hölgyeknél Marcelien DE KONING és Lobke BERKHOUT (NED) még fentebb említett fiúpárosnál is jobban nyitott és két nyert futammal vezet.
Negyedik helyen áll az a cseh Lenka
SMIDOVA
– legénysége Elizabeth
KRATZIG
– (CZE), aki 2004-ben még ezüstérmes volt az Olimpián Europe osztályban. A címvédő Therese
TORGERSSON
– Vendela ZACHRISSON (SWE) páros nem kezdett jól és már most begyűjtött egy kiesőt – OCS – az első futamban.
A fiúknál második helyen áll a Nicolas
CHARBONNIER
– Oliver BAUSSET (FRA) páros, akik mindkét futamban második helyet szereztek. Még csak három hete nyerte meg Sime
FANTELA
és Igor MARENIC (CRO) a 470 Junior Világbajnokságot Moszkvában, úgy tűnik a srácok erre a címre is rástartoltak – azt se feledjük, hogy pár napja még Izmirben (TUR) az Universiaden vettek részt, s úgy nyerték meg azt, hogy az utolsó két futamra ki se kellett menniük – így is épphogy csak odaértek San Franciscoba. Egy első és negyedik hely igazán jó nyitány egy felnőtt Világbajnokságon egy junior párostól. Hasonló eredményt ért el az első napon a férfi mezőny veteránjának számító Gildas
PHLIPPE
és Nicolas LEBERRE (FRA) páros is.
Hölgyek Top Tíz
|
Helyezés |
Nemzet |
Kormányos |
Legénység |
Futam 1 |
Futam 2 |
Pont |
1 |
NED |
Marcelien DE KONING |
Lobke BERKHOUT |
1 |
1 |
2 |
2 |
GBR |
Christina BASSADONE |
Saskia CLARK |
3 |
2 |
5 |
3 |
AUS |
Lauren JEFFRIES |
Rike ZIEGELMAYER |
5 |
9 |
14 |
4 |
CZE |
Lenka SMIDOVA |
Elizabeth KRATZIG |
4 |
12 |
16 |
5 |
POL |
Katarzyna TYLINSKA |
Marta KASZALOWICZ |
18 |
3 |
21 |
6 |
ESP |
Natalia VIA DUFRESNE |
Laia TUTZO |
8 |
13 |
21 |
7 |
GBR |
Lucy MACGREGOR |
Julia SCOTT |
2 |
20 |
22 |
8 |
SIN |
Liying TOH |
Lee Ching TOK |
7 |
16 |
23 |
9 |
AUT |
Sylvia VOGL |
Carolina FLATCHER |
9 |
14 |
23 |
10 |
BRA |
Isabel FICKER BARZAGHI |
Laura ZANNI |
14 |
10 |
24 |
Férfiak Top Tíz
|
Helyezés |
Nemzet |
Kormányos |
Legénység |
Csoport |
Futam 1 |
Futam 2 |
Pont |
1 |
AUS |
Nathan WILMOT |
Malcolm PAGE |
fehér |
2 |
1 |
3 |
2 |
FRA |
Nicolas CHARBONNIER |
Olivier BAUSSET |
kék |
2 |
2 |
4 |
3 |
FRA |
Gildas PHILIPPE |
Nicolas LEBERRE |
fehér |
1 |
4 |
5 |
4 |
CRO |
Sime FANTELA |
Igor MARENIC |
kék |
1 |
4 |
5 |
5 |
ARG |
Matias BUHLER |
Marcos LAMAS |
fehér |
3 |
5 |
8 |
6 |
AUS |
Matthew BELCHER |
Nick BEHRENS |
kék |
8 |
1 |
9 |
7 |
GBR |
Nick ROGERS |
Joe GLANFIELD |
kék |
7 |
3 |
10 |
8 |
FRA |
Benjamin BONNAUD |
Romain BONNAUD |
fehér |
11 |
2 |
13 |
9 |
ITA |
Gabrio ZANDONA |
Francesco DELLA TORRE |
fehér |
7 |
6 |
13 |
10 |
ISR |
Gideon KLIGER |
Udi GAL |
kék |
3 |
11 |
14 |
