Site icon SAILING.HU

Vitorlázás mindenkinek

Szép és nemes filozófia, ami eddig Magyarországon nem volt ismert. Harmadik éve már hogy egy magyar származású ausztrál fiatalember, aki többszörös ausztrál és világbajnok a mozgáskorlátozott vitorlázásban, Pegan Zoltán ezt megpróbálta elindítani Magyarországon és most úgy látszik a sok munka eredményeket is hoz.


A Sailability Hungary (

www.sailability.hu

) célja, hogy minden ember számára elérhetővé tegyék a vitorlázást, azaz a mozgásukban korlátozottak, segítséggel élők, is kapcsolatba kerüljenek-e sporttal. Ami tőlünk nyugatra teljesen természetes dolog, az vált most már a Balatonon is mindennapivá.

Az egyesület hét darab speciális hajóját mozgáskorlátozottak számára feljlesztettek ki, egyszerűen kezelhetőek, felboríthatatlanok, de használók nélkül nem sokat érnek, eddig ez volt a probléma. Nyílt napokon lehet őket kipróbálni, amilyen augusztus 13-14-én volt Balatonfűzfőn. Harmincan jöttek el a két nap alatt, és közülük több mint 10-en már visszatérő vitorlázók, ők az a kis mag, akikből akár versenyző is lehet. Akár paralimpiai is… Ez azonban még hosszú idő, hiszen mint a vitorlázás minden fajtája, ez is pénz és eszközigényes. Nem is menne ez másképpen, ha nem lennének a szponzorok. A Marina Fűzfő adja a helyet, a Pallás Vízisport Kft. a segítőket, a hajók karbantartását, a Fa Hajó Kft az úszó pontont (erről tudnak kerekes székkel beszállni), a Nitrokémia Vitorlás Klub pedig a kísérő motorost.

Az egyesület aktivítására felfigyelt a Magyar Vitorlás Szövetség is akik szeretnének az egyesület és az MVSZ programját közös nevezőre hozni. Ez valószínű abban fog jelentkezni, hogy jövőre megrendezésre kerül az első magyarországi verseny mozgáskorlátozott vitorlázó verseny. A következő nyílt nap szeptember 24-25-én lesz szintén Balatonfűzfőn, itt egy olyan hajó is vízre kerül, ami szervomotor vezérlésű, azaz a kezét nehezen használó vitorlázó is könnyedén használhatja majd.”

Exit mobile version